Rábapatonától a művészete elismertségéig

Technikai pontosság, érzékeny és kifejező, a karakterek érzelmeit is bemutató előadásmód – tartja a szakma Kovács Eszterről, a Győri Balett magántáncosáról. Aki a jelek szerint belekezdett az elismerések gyűjtésébe: 2024-ben a Kardirex – Győri Balett Művészeti Díjat érdemelte ki, az idén pedig az Audi Hungária Minőségi Táncművészetért Díj átvételéért léphetett elő a társak közül.
Huszonkilenc évesen egy olyan társulat tagjaként, amelyben kis túlzással a színpad minden négyzetméterére jut kiváló képességű, széles körben ismert táncművész. Kovács Esztert bemutatkozásra, önvallomásra, számvetésre kértük: nehezen kezdett bele, de aztán nyílt őszinteséggel beszélt nem mindennapi pályafutásáról.
„A gyerekkoromat Rábapatonán töltöttem a családommal, hetedik osztályig ott jártam iskolába is. A tánc iránti érdeklődésemet véletlenül meglátott hirdetés keltette fel, édesanyámmal még elsős koromban találtuk szembe magunkat a helyi Bolero Tánc és Sportegyesület jelentkezőket váró felhívásával. Mozogni kiskoromtól kezdve szerettem, nem is volt kérdés, hogy hamarosan rendszeres résztvevője lettem Bán Erika tánccsoportjának. Később persze következtek a különböző korosztályos csoportok hazai és nemzetközi versenyei látványtánc és modern tánc kategóriában, ezekről számos alkalommal sikerült jó helyezéssel hazatérni. A lényeges váltás aztán megint szinte a véletlenen múlt…
Történt ugyanis, hogy két bátyám karateedzésekre járt, amelyeket a Győri Tánc-és Képzőművészeti Szakközépiskola tornatermében tartottak. Egy ízben édesapámmal vártuk az edzés végeztével Danit és Imit, amikor a portás néni megkérdezte, hogy én nem akarom-e a táncot komolyabb keretek között folytatni, mivel éppen arra az időszakra estek a felvételik. Miért is ne? – gondoltam, és belevágtam. Fel is vettek, hetedik osztályos általános iskolásból váltottam, és ettől kezdve hat esztendeig ez az intézmény volt az életem, a tevékenységem középpontjában. Klasszikus balettet tanultam a mesternőm, Pintér Tímea irányításával, ma is szeretettel gondolok a fiatalon eltávozott oktatómra.
Tizenegy éve érettségiztem, akkor már azzal a határozott céllal, hogy elvégzem a Táncművészeti Egyetemet is, mégpedig kortárs balett szakon. Így elmondva ez egyszerűnek tűnik, mindenesetre sikerült a tervemet megvalósítani, bekerültem, és elvégeztem a felsőfokú iskolát is, ahol a harmadik évben lehetőség adódott gyakornokként bekapcsolódni működő társulat munkájába. Persze, hogy a Győri Balettet szemeltem ki, az elképzelést támogatta a neves művész és egyetemi tanár, dr. Lőrinc Katalin is. A legnagyobb örömömre az akkori igazgató, Kiss János szívesen fogadott, mint a társulat első gyakornokát. Ráadásul szerencsémre a mostani igazgató, Velekei László koreográfusként azonnal beállított az akkor készülő A skarlát betű két jelenetébe, amelyért ma is nagyon hálás vagyok. Majd miután az egyik táncosunk éppen gyermeket várt, később a darab többi jelenetének is részese lehettem.
A diploma megszerzése után én sem kerülhettem el a kötelező próbatáncot, de ennek sikerét már nem véletlenül reméltem, tehát 2018-tól hivatalosan is társulati tag vagyok a Győri Balettnél, sőt, azóta a magántáncosi minősítést is a sajátomnak tudhatom. A nyolc év alatt megszámlálhatatlanul sok élményt kaptam a tánctól, tapasztalatokat szerezhettem. Emlékezetes, remek előadásokban szerepelhettem itthon, Győrben, más hazai színpadokon és külföldön is. Soroljam? Az Anna Karenina, Passage, PianoPlays, Romance, Bolero, GisL, Mirror, Falling into Jupiter, Code 93 jut eszembe csak hirtelen, mind-mind sikeres produkció, változatos szerepekkel, sok-sok kihívással. Ezeknek is köszönhetem a kiemelt és főszerepeket, a Peer Gynt, az Éva és Ádám, A halál és a lányka, a Nosferatu előadásokban és végül az idei, a LOVEre produkcióban. A LOVEre októberi premierje végén felsorakoztunk az ilyenkor szokásos Audi Hungária Minőségi Táncművészetért Díj átadására. Hihetetlennek, valószínűtlennek tűnt, hogy az én nevem hangzik el, hogy én kapom a rangos elismerést Németh Kingától, a gyár személyügyekért és szervezetért felelős igazgatósági tagjától. Néha még ma sem hiszem el, hogy a Kardirex díja után az Audiét is átvehettem. Még egy hónap után is rácsodálkozom, időnként beszélni sem könnyű róla. Nyilvánvaló, hogy jóleső érzés az elismerés, jelzi, hogy talán jó irányba fejlődik a tudásom.

Mindez azzal az inspirációval jár együtt, hogy még inkább törekedjek a színpadon a lehető legjobbat nyújtani. Pillanatnyilag a LOVEre előadásai állnak a mindennapok középpontjában, de mellette már intenzíven készülünk a karácsonyi A diótörőre, amelyben több szerepben is újra a közönség elé léphetek.”
Kovács Eszter szavait lejegyezte: Mohay Gábor
Fotók: Jekli Zoltán (címlapkép), Csapó Balázs

