Láthatatlan szálak

L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Kövecsesné Gősi Viktória egyetemi docens, meseterapeuta életigenlő könyve az ökopszichológia–pszichoterápia és a természetpedagógia szemléletével támogatja ember és természet gyógyító párbeszédét.

A szerzők rámutattak, hogy mennyire eltávolodtunk a természetes gyökereinktől, és eszközöket, módszereket kínálnak a visszavezető út megtalálására. A téma aktualitását talán nem is kell nagyon magyarázni, hiszen „gyökértelenségünket” mentális zavaraink, betegségeink, kimerültségeink, függőségeink egyértelműen jelzik. A szakpszichológus rámutatott, hogy ma az egoizmus soha nem látott méreteket ölt, emberközpontú társadalomban élünk, de ez láthatóan kiégéshez vezet. Ehelyett az életközpontúságot kellene választanunk, amelyben a legfontosabb érték a kollektíva. A környezet válsága jól látható, ma mindenki erről beszél, de szólni kell a pszichológiai válságról is, amelyben vagyunk, mert ez is óriási, jelenlévő probléma.

A neveléstudós hozzátette: szerzőtársával együtt fontosnak tartják, hogy a kérdést a megoldás, a párbeszéd irányába tereljék. Ezért kapcsolódik a pszichológiai részekhez tíz fejezet oktatásmódszertan kooperatív technikákkal, projektszemléletű anyagokkal, amelyek az alaptudás mellett számos készség fejlesztésére alkalmasak, mint empátia, együttműködés stb. Kövecsesné Gősi Viktória hangsúlyozta, hogy szemléletváltásra van szükség az oktatás egészében, a hagyományos módszerek, frontális oktatás megőrzése mellett – különösen a mesterséges intelligencia korában –, a kritikus szemlélet erősítése létfontosságú.

L. Stipkovits Erika magyarázatából megérthettük, hogy a folyamatos növekedés összeegyeztethetetlen az emberi pszichével. Az állandó „fogyaszd és dobd el” nem vezet sehová, hiszen mindig egyre több és jobb kell. A természetestől való elszakadás számos betegségkövetkezményt vonz maga után. Miért és hogyan hat ránk a természeti környezet? Akár egy kis kert, növényekkel körberakott balkon, akár egy erdő képes elérni azt a hatást, amire valójában szükségünk van, hogy kiszakadjunk a pörgésből, lelassuljunk. Ilyenkor nemcsak megnyugszunk, hanem az összes érzékszervünk bekapcsol, és már ott is vagyunk, ahol a mindfulness, a tudatos jelenlét, amikor teljes figyelmünket szándékosan és ítélkezés nélkül a jelen pillanatra irányítjuk. Azáltal, hogy minden érzékszervünket meg tudja mozgatni, sokkal életképesebbnek érezhetjük magunkat. A természet rendje tanít bennünket, hogyan éljünk, hogyan áramoljunk az élettel, ezek felismerése, elfogadása elvezet a lélek gyógyulásához. A természettel való kapcsolódás valami nagyobb erővel való összeköttetést jelent, amely minden körülmények között megtart bennünket.

Kövecsesné Gősi Viktória a neveléstörténet elmúlt száz évére visszatekintve elmondta, hogy az ökopszichológia akkor még ismeretlen terület volt, de például a Madarak és fák napját 1906 óta ünneplik, vagyis a természetkapcsolat akkor is fontos szempontot jelentett. Az 1920-as években az erkölcsös személyiség nevelésének is része volt. Megvédeni akkor tudunk valamit, ha ismerjük, ezért fontos pedagógiai elv a „fejjel, szívvel, kézzel tanulás”. A tankönyvi ábrák helyett közvetlen tapasztalatszerzéssel kellene megismerni a környezetünket. Ez az erdei iskolákban jól megvalósítható, bár új problémákat is felvet, például a digitális térből való detoxikálás nehézségeit.

Az elmúlt nyár megmutatta, hogy nincs már száz év a jelenleg taposott úton. Léteznek technológiai megoldások, még sincs áttörő eredmény. Miért? Mert nem csupán a technológia, a gazdaság került válságba, hanem az emberi tudat is. L. Stipkovics Erika szeretetkrízisről beszélt, az emberi viselkedésünk működésére mutatott rá. A világ urainak hisszük magunkat, az emberközpontúságunk miatt nem érzünk bűntudatot a környezetpusztítással kapcsolatban. A tett és az érzés szétválik, ez a disszociáció. Ha nem alakul ki már egészen korán kötődés a természethez, akkor később sem érzünk lelkifurdalást a pusztítás miatt. Ha visszatalálunk a környezethez, akkor nem csak azt, hanem mást sem bántanánk. Mi kell ahhoz, hogy fejődjünk? A szakember válasza: „Hiszek abban, hogy ha mindenki kicsiben elkezdi, akkor lesz eredménye.” Kövecsesné Gősi Viktória hozzáfűzte, hogy a szülő szerepe kulcsfontosságú, bár az is előfordul, hogy éppen a gyerekek nevelik a szüleiket. Mindenesetre kell a tudatosság, hogy a plázázás helyett a természetjárást válasszuk hétvégi programként.

Bizony, megéri a jó döntés! Vizsgálatok kimutatták, hogy a bevásárlóközpontok 40%-kal csökkentik az önbizalmunkat, míg a természetjárás 90%-kal növeli azt. Az ellenszer kézenfekvő, csak az első lépések nehezek!

L. Stipkovits Erika és Kövecsesné Gősi Viktória szakemberpáros kötetei a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálhatók. Böngésszék az online katalógust!

SzaSzi
Fotók: Faggyas László