Sorsfordító találkozás önmagunkkal

Mi válhat életünkben sorsfordítóvá? Egy pillanat, egy mondat, egy felismerés, egy találkozás, egy döntés? Tulajdonképpen bármelyik, bármi, ami más irányba tereli az életünket. És hogyan lehet találkozni önmagunkkal, hiszen az én mindig velünk van? Amikor megszületünk, teljesen önazonosak vagyunk, de aztán egyre inkább eltávolodunk ettől, és életünk során eljöhet a kérdés: Ki vagyok? Mit is akarok? Miért nem a saját életemet élem?

Születésünk után megtanulunk beilleszkedni a családba, a környezetünkbe, a társadalomba, tehát találkozunk a megfelelésekkel. Az egyik első „megfeleltetés” például az iskolaérettség. Lassan, észrevétlen eltávolodunk mélyebb önmagunktól. Vannak, akik egész életükön át éppen önmagukat keresik, de vannak, akik számára egyszer csak felismerésként érkezik, hogy talán az egész életük egy hazugság. (Buda László itt hivatkozott egy felmérésre, amely arra mutatott rá, hogy mi az, amit az emberek leggyakrabban megbánnak a halálos ágyon. Ezen a megbánási listán az öt leggyakoribb között szerepel az említett felismerés.) Ez nagyon drámai, de hasznos is, mert ettől még egy nagyon szép történet alakulhat ki a végére. Utólag valamit helyteleníteni felesleges, hiszen azon már nem változtathatunk, de találkozni korábbi önmagunkkal és összhangba hozni a jelenlegi énünkkel nagyon fontos és felszabadító.

A bemutatott kötet éppen ilyen pillanatokról, felismerésekről, döntésekről szól. A pszichiáter, pszichoterapeuta huszonhét valós emberi történetet gyűjtött egybe, akik egyetlen, mélyen átélt találkozásban érkeztek el életük fordulópontjához. Erre nem hónapok, évek során került sor, hanem egy Ultrarövid Terápiás alkalommal (dr. Buda László a megalkotója). Ebben az egyetlen alkalomban összesűrűsödik az idő, minden kimondott szónak, minden gondolatnak, felismerésnek, sőt a csendnek is jelentősége van, sorsfordítóvá válhat.

Werner Krisztina rámutatott, hogy a terápiás ülések alanya többségében nő. Felvetette a kérdést: Ez azt jelenti, hogy a nők nyitottabbak lennének? Buda László kettébontotta a kérdést, meg kell különböztetni, hogy mire van szükség és mire van igény. Úgy látja, hogy jelenleg a férfiaknak a nőkhöz képest valóban nagyobb szükségük lenne terápiára, de kisebb az igényük. A női nem érzelmileg finomabban hangolt, és elvárja a férfiaktól, hogy felzárkózzanak, hogy levegyék a kemény páncélt. Szubjektív véleménye: „A hölgyekre vagyunk rábízva, hogy érzékenyítsenek a meghittségre, az intimitásra. Társadalmi szinten nincs nagyon igény, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne rá szükség. Fel kell zárkózni! A „megbánási listában” a harmadik: Miért nem fejeztem ki szabadabban az érzéseimet? Úgy kellene élni, hogy ne nagyon kelljen megbánni semmit.” Egy kedves, személyes családi történettel illusztrálta mindezt, amely arról szólt, hogyan jutottak el édesapjával egymás megöleléséhez. A fontos pillanat megszületését – amely szívtől szívig vezetett – éppen a probléma, az érzések megbeszélése segítette. Szerencsés eset, ha egy ilyen fontos momentumot az életünkben nem terápiában sikerül rendezni.

De ha arra kerül sor, mi legyen benne az Ultrarövid Terápiában? Mi legyen egyetlen találkozásban? A szakember úgy jutott el a módszer lényegéig, hogy „radikálisan leválasztott” mindent, „ami nem kell”. Arra törekedett, hogy ez az egyetlen alkalom is működjön, amely valójában egy konzulens által kalauzolt, asszisztált önterápia. A könyvben található esetek szigorúan felépített vázat követnek, amelyhez szakmai összefoglaló és szubjektív kommentár is tartozik. A terapeuta így fogalmazott: „Nem is a módszer az, ami gyógyít, hanem a kapcsolat.” Carl Rogers-re hivatkozott, a jelenlévő együttérzés szerepére. Amikor változtatni akarunk, feszültség keletkezik, épp ez akadályoz bennünket. Az igazi változás az elfogadás felől indul meg. A terápiának két alapcélja a biztonságos légkör megteremtése, ahol kifejezheti magát a páciens. „Ott én egy outsider vagyok. Nem nekem kell megfelelnie, nem nekem kell felvázolnia az életét, nem a mi kapcsolatunk a lényeges. Eszköz nem is igazán kell, csak a módszer, hogy a nyelvhasználat által lehetőségeket kínálunk. Ezt tálca-módszernek nevezzük. Már az első fél órában kiderül a fájdalmaink története. A spontán felszínre kerülő belső folyamatok megjelenítik elakadásainkat. A lényeg: elmozdulni a fejlődés irányába."

Aktuális kérdésként merült fel, hogy a mesterséges intelligencia korában mennyire lehetünk tudatosak, hiszen egy virtuális baráthoz is nagyon könnyen lehet kötődni. Egy ilyen kapcsolatban csak az érzés valódi, a másik fél nem, épp ezért elvesztése valós fájdalmat okozhat, amire valós módon kell reagálni. Egyre jobban összenövünk a technológiával. Fontos az AI műveltség, de az AI reziliencia, az AI spirituális ébredés is. Óriási esély, ugyanakkor lehetőség is, hogy realizáljuk, mit jelent embernek lenni.

Ennek végiggondolása is lehet sorsfordító.

Dr. Buda László könyvei a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálhatók. Böngésszék az online katalógust!

SzaSzi
Fotók: Szabó Béla