Kellemes hangját először az egykori Pepi zenekarban kezdte kamatoztatni 1983-ban, majd 1988-ban már Somogyi Ferenc és csapata kísérte a városi és megyei Ki mit tud?-vetélkedőkön rendre sikerrel szereplő Csibit. Később sem váltak el, így megalakult a sokak által kedvelt Loyd Egylet Tánczenekar.

Ez volt pályafutásom első felejthetetlen, csodás időszaka, mondhatom úgy is, hogy a kibontakozásé – emlékszik vissza ugyancsak mosoly kíséretében a kezdetekre az amatőrök között profi készségekkel rendelkező énekesnő. – Jogász és orvos bálokon, más hivatások mulatságain léptünk fel, számos városi szabadtéri rendezvényen, a vasárnap délelőtti zenepaviloni koncerteken, és persze vállalati meghívásoknak is nagyon sokszor tettünk eleget. Nem mellékesen ez a rendszerváltás utáni többpárti időszakra is esett, és mindig büszkék voltunk arra, hogy mindenhol szívesen látott vendégek voltunk, politikamentesen. Ezek az élmények nagyjából az ezredfordulóig kísértek el engem. Szinte minden hétre adódott kötelezettségünk, és mi mindig szívesen elfogadtuk a meghívást.

Milyen repertoárral léptek a meglehetősen változatos összetételű közönség elé?

Elsősorban tánczenét játszottunk, énekeltünk, népszerű és örökzöld slágerek tartoztak az én előadói blokkjaimhoz is. Nekem máig az ismert Glenn Miller-dal, a Chattanooga Choo Choo az egyik kedvencem, de imádtam Cserháti Zsuzsát, vagy az amerikai szerző, George Gershwin számait. A zenekarvezetőnk, Somogyi Ferenc az Illés együttes számait szerette a legjobban énekelni és játszani. De a legfőbb mércének a közönség számított, az, hogy mit fogadtak szívesen a bálozók, táncolók, és az onnan érkező igényeknek, mint például keringő, csacsacsa, rumba, rock and roll, nem is lehetett nemet mondani. Talán éppen ezért örvendtünk hosszú-hosszú ideig töretlen népszerűségnek. Nagyon nagy örömmel játszottunk a korábbi Győri Vásár rendezvényein, a legemlékezetesebb az első volt még 1991-ben, amelyen a Magvassy Sportcsarnok előtti, látogatóktól zsúfolt téren szinte mindenki táncra perdült. A 3-4 órás műsor végén nem akartak leengedni bennünket a színpadról, és többször előfordult, hogy zenéltünk tovább.

Nem a Loyd volt pályafutása végállomása…

Részben elérkezett a váltás ideje, amelyhez hozzájárult, hogy a fővárosból, a televíziótól is kaptam feladatokat, sőt, még a müncheni Pro 7 csatornán is szerepeltem, miközben civilben Győrben informatikusként dolgoztam. Győrben pedig Drapán László, Cseh György és Németh Ottó meghívtak, hogy csináljunk egy új zenekart, így alakult meg a Royal Tánczenekar. Három férfi és én alkottuk az együttest, a névjegykártyánkon is ez állt: Csibi és még HárMAN. Következtek újra az imádott bálok, a fesztiválok, a falunapok, a lakodalmak. Heti egy próbával és persze az otthoni gyakorlással boldogultunk, ám olyan gyakran léptünk fel, hogy az egyik előadás készített fel bennünket a következőre. Ezt a tízegynéhány esztendőt érzem énekesi működésem csúcsának, csak a médiabálon tíz éven keresztül táncoltattuk a nagyérdeműt. Soha nem volt részünk kudarcban, soha senkit nem zavart az átlagosnál teltebb alkatom se, legalábbis nem említették. Sokat zenéltünk, akár szilveszterkor is Lipóton vagy Héderváron a kastélyban, imádtam a zenének élni.

Hogyan telnek a napjai jelen időben?

Abbahagytam az éneklést, éppen tizenhárom esztendeje. Soha nem hirdettem magamat, zenekar hiányában már nem nagyon hívtak sehová, egyedül meg nem is szívesen vállaltam fellépést. A nyugdíj 2021-ben érkezett el, egészségi problémáink is adódtak a családban. A Covid alatt home office-ban dolgoztam, ritkán mozdultam ki, és egy szép napon egyszerűn nem bírtam elgyalogolni az autómig. Gerincproblémák késztettek a nyugalmasabb életre, azóta kénytelen vagyok bottal járni, de a zeneszeretetem megmaradt: a Richter Terem vagy a szentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ rendezvényeire eljárok, mert ott nem okoz gondot a bejutás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik az éneklés, és azt is tudom, hogy ennyi év kihagyást követően, hatvannégy évesen már nem sokan emlékezhetnek rám. Viszont otthon egész nap szól a zene, jóleső nosztalgiával emlékezhetek a nehézségek ellenére is szép énekesi pályámra – mondja befejezésül egy egészen valódi, múltidéző „csibis” nevetéssel: A zene ma is mindenen átsegít, kitölti napjaimat!

Mohay Gábor
Fotók: Markovits Edit

Fotógaléria: Markovits Edit Csibi

Markovits Edit fotói

7 kép