A délelőtti konferencia (Szabados Éva írása)

Az izgalmas program dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató köszöntőjével vette kezdetét a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában. Az intézményvezető kiemelte az olvasás gyógyító erejét, a szerzővel együtt alkotott valóság csodáját és számtalan rétegét. Viktor Emanuel Frankl-t, a logoterápia atyját idézte, aki szerint a megváltoztathatatlan realitással való megküzdésünk egyik legfontosabb eszköze a művészet befogadása és maga az alkotás.

A konferencia első előadója, dr. Béres Judit irodalomterapeuta, a pszichológia és az irodalomtudomány felől közelített a közös témához. Részletesen kifejtette, hogy a terápiás olvasás és írás hogyan teszi lehetővé önmagunk jobb megismerését. A művészi önkifejezés segíti, hogy megfigyeljük, sőt ezentúl át is alakítsuk belső világunkat, például új fényben láthassunk egy múltbéli eseményt. A megfigyelés és átalakítás kapcsolódik az irodalom exploratív (feltáró) és transzformatív (mélyreható változást hozó) funkcióihoz.

Nicholas Mazza, a legtöbbet hivatkozott nemzetközi szakember határozta meg az ún. RES-modellt, amelynek három modulja van:
• receptív,
• expresszív,
• szimbolikus.

A receptív a befogadáson és rárezonáláson alapuló, az olvasottakat személyes síkon értelmező módszer. Az expresszív modalitáshoz tartoznak a résztvevőket az alkotási folyamatba bevonó kreatív és terápiás írás módszerek. Itt nem cél irodalmi szöveg létrehozása. Inkább annak a megtapasztaltatása, hogy mindenki tudja kreatívan használni a nyelvet. Ide tartozik például a terápiás naplóírás gyakorlata, amelyhez strukturált technikákat kapnak a résztvevők. A szimbolikus modul pedig a szimbólumok alkalmazását jelenti, hiszen az irodalom mindig metaforikus, és így mindig többet jelent önmagánál.

Béres Judit több irodalomterápiás irányzatot is bemutatott, köztük a finn eredetű narratív módszert, amelynek célja az értékrendünk tudatosítása. Ahhoz, hogy autentikusabb, önazonosabb életet élhessünk, nagyon fontos felismernünk, hogy milyen „mesternarratívák” vesznek körül bennünket. Hiszen előfordulhat, hogy csak ezekkel szembemenve tudjuk megőrizni önmagunkat, cselekvőképességünket. Ehhez nélkülözhetetlen a tudatosság. Az előadó hangsúlyozta, hogy az olvasásélményeink segíthetnek rálátni a saját történetünkre és megérteni másokét is. Ezért a könyvek által nagymértékben fejlődhet mind az empátiánk, mind a toleranciánk.

Molnár Krisztina Rita költő, író, műfordító, tanár a szemlélődés művészetéről osztotta meg gondolatait, tapasztalatait. Maga a szemlélődés gyermekkorunkban, ha a technológia ki nem oltja belőlünk, természetes képességünk. Ezt viheti tovább a művészeti nevelés, amelynek célja az öröm, örömteli tanulás és az árnyaltabb gondolkodás elsajátítása. Hiszen például egy vers értő olvasásához komoly kódfejtésre van szükségünk. Másrészt a kontemplatív állapot, amely akár a befogadáshoz, akár az alkotáshoz szükséges, ellensúlyozza korunk felpörgetett élettempóját.

Ha meg tudjuk teremteni saját magunk számára a termékeny és időtlen belső csendet, akkor olyan ajándékot kaphatunk, amely mással nem pótolható. Ez az önmegismerő alkotás útja, amelynek során egy bizonyos „tárgy” kerül az origóba, ami lehet egy vers, egy mese, egy festmény vagy egy filmjelenet. Ezek segítségével fel tudunk dolgozni egy bennünket érintő problémát, de úgy, hogy a keletkező távolságnak köszönhetően magasabb nézőpontból rálátva. Paradox módon éppen ez a távolság segíthet közelebb jutni önmagunkhoz.

A művészet jellemzője a sűrítés és ehhez kapcsolódóan a titok. Mindkettő alapját képezi annak a különleges, tudatalattira is gyakorolt áttételes hatásnak, amelyet katarzisként ismerünk. Ennek köszönhető, hogy az irodalom és általában a művészetek gyógyító és megújító erővel bírnak.

Reziliencia és krízis támogatás a meseterápiás munkában – Csábi Orsolya pszichológus, meseterapeuta előadásában bevezetett bennünket az archaikus hagyományokban gyökerező mesék világába. Megtudhattuk, hogy nem maga a mese, hanem a vele kialakuló kapcsolat gyógyít. Ennek alapja az egységes és egylényegű világkép, amelyen belül használjuk a történeteket.

A meséknek meghatározott rítusrendjük, a belső fejlődési út fázisait bemutató sorsforgatókönyvük van. Ilyen például a férfivá avatás vagy az öngyógyítás rítusrendje. A meseterápiás munka erre a rendre épít, amelynek több szintje is van. A mesélés maga is rítus, amelynek folyamatához hozzátartozik a megfelelő történet kiválasztása – kinek, mikor, miért, melyik mesét mesélem. A folyamat célja a mesében lévő tartalmak egyéni szinten történő megélése, amely erősíti a lélektani és fizikai rugalmasságunkat, ellenálló képességünket, azaz reziliensekké válunk. Ez azt jelenti, hogy egy nehéz élethelyzetben is pozitív kontextusba tudjuk helyezni magunkat. Ehhez szükség van többek között a mesebeli segítőkkel való kapcsolódás képességére.

A meseterápia során a testtudattal is dolgozunk, hiszen a testünk mindenre emlékszik, őrzi a különböző bennünket ért hatásokat, traumákat. Ahhoz, hogy gyógyulni tudjunk, hogy regenerálódhasson a trauma mögötti tér, ezen a szinten is oldódnia kell a régi sérüléseknek. Csábi Orsolya kiemelte, hogy a trauma gyógyulásának „meg kell ágyazni”, vagyis meg kell, hogy előzze a töltekezés, stabilizálás és érzelemszabályozás fázisa, amelyek mind bele vannak kódolva a mesékbe.

Az előadó egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a meséknek hatalmas prevenciós hatása van. Hiszen a szimbolikus történetek hallgatása révén el tudnak ültetődni bennünk annak fordulatai, motívumai, például a hősök megküzdési módszerei. Így a láthatatlan tarisznyánk, a szívünk tele lesz megoldási kulcsokkal, lesz olyan belső erőforrásunk, amelyhez nyúlhatunk az élet próbatételeiben. Szülők és pedagógusok számára fontos felhívás, hogy minél többet mesélünk a gyermekeinknek, minél többet beszélgetünk velük a mesékről, annál több kincset tudnak továbbvinni és kibontakoztatni az életük során.

Az utolsó előadásban – Kreatív olvasás, kreatív írás egy reálgimnáziumban – Juhász Attila író, kutatótanár osztotta meg pedagógiai tapasztalatait, aki 2000-ben kezdett el tanítani a Révai Miklós Gimnáziumban. Az irodalom olyan eszköz a tanítók, tanárok kezében, amelynek segítségével a diákok világlátásának alakulását támogathatják. Ehhez már kezdetektől érdemes fölépíteni a „beszélgetés hajlamát”. Egy irodalmi mű feldolgozásához hozzátartozik a nyitottság, a komplex és értő befogadás, utána pedig a kreatív megszólalás, egymás meghallgatása. Miközben keressük egymással a hangot, körbejárjuk a közös élményt, tanulhatjuk feltérképezni az ábrázolt lelkiállapotokat. Kapcsolódunk a műhöz, önmagunkhoz és egymáshoz is. Ráadásul ezzel a módszerrel a kötelező olvasmányok is új megvilágításba kerülhetnek.

Az irodalom segítségével – ha egy tanórán közvetettebb módon is – érinteni tudjuk a diákok életében jelenlévő konfliktusokat. A kreatív írásgyakorlatok pedig lehetőséget nyújtanak a problémák megfogalmazására, körvonalazására. Az önkifejezés egyre árnyaltabb kibontakozása gyógyírként szolgálhat a fiatalok számára.

A délutáni workshopok

Reziliens mesehősök (SzaSzi írása)

Csábi Orsolya pszichológus, meseterapeuta Reziliens mesehősök címmel tartott saját élményű meseterápiás műhelyfoglalkozást. A program szimbolikus kapuátlépéssel kezdődött, a gondokat a kapun kívül hagytuk, „odabent” már mindenki a mesére és a „működési módokra” összpontosított. Egy egyszerű, közismert mese (A kiskakas gyémánt félkrajcárja), a szereplőkkel, a helyszínekkel való munka rengeteg felismerést hozott.

A történet fonalának gombolyítása közben játszottunk, beszélgettünk, újabb összefüggéseket értettünk meg. Volt-e már olyan, hogy elvettek tőled valamit? Mit éreztél? Hogyan reagáltál? A mesében hová tennéd ezt az érzést? A kiskakast melyik tulajdonsága segítette? Melyik tulajdonsága az, amelyik hasznodra lehetett volna a saját szituációdban? Mi neked a víz, a kút… a meséből? És persze, mit tanultál meg ma a kiskakastól? Mi a te igazi félkrajcárod? Mi lenne, ha te lennél a török császár? Hamar elszaladt az idő, de értékes felismerésekkel gazdagodva érkeztünk vissza a mesék birodalmából.

Kavicsoktól a léggömbökig (Szabados Éva írása)

„A mese mindig bennünk ér véget…” – Molnár Krisztina Rita kontemplatív workshopjának tárgya ezúttal egy szimbolikus történet volt. Nehéz összefoglalni néhány mondatban az élményt, amelyet az érzékeny ráhangolás és az utána átélt belső folyamat jelentett. A felvezetésből megtudhattuk, hogy a mesék azért különleges segítőink, mert már a befogadásukkal segíthetnek, hogy rá tudjunk látni saját elakadásainkra, traumáinkra. Biztonságot adnak, hiszen a mesékben íratlan szabály, hogy: minden jó, ha a vége jó. Ezért a nagy bajban is bátran együttérezhetünk a hőssel, és már ez elindíthatja a belső rendeződésünket.

A műhelymunka során az Aranyhaj (Rapunzel) című Grimm-mesével dolgoztunk. Először az egyes motívumok alapján ébredt asszociációinkat osztottuk meg egymással – gazdagítva a saját nézőpontunkat. Majd megismerkedtünk egy „tükörtörténettel”, a Mademoiselle Noir című dallal, amely a maga árnyék jellegével kiteljesítette, és még inkább megelevenítette bennünk az alapmesét. Végül a történet lényegébe hatoltunk, eljutva az egyik legfontosabb női és férfi életfeladatig.

Sokféle megközelítésben, különböző élettapasztalatok termőtalajából gyökerezve merültek fel a sokszor húsba vágó kérdések és meglátások:
• Mi történik, ha férfi és nő nem érti meg egymást?
• Miért démonizálja Mademoiselle Noire-t a környezete?
• Miért adhatja fel egy nő a saját életéért vállalt felelősséget?
• Mit jelent az áldozatszerep?
• Hogyan válhat valaki önmaga megmentőjévé?
• Mi a férfi szerepe a nő életében, és viszont?
• Ha Aranyhaj állandóan azt várná, hogy megmentsék, a Herceg belefáradna…
• Mit jelenthet a Herceg vaksága? Mit lát, és mit nem? 
• Hogyan képes Aranyhaj és a Herceg úgy kapcsolódni, hogy közben mindketten bejárhassák a maguk fejlődési útját?
• A valódi megmentés fakadhat-e máshonnan, mint saját magunkból…?

A termékeny beszélgetés után következett az írásgyakorlat – azonosulva a mese valamelyik szereplőjével írtuk meg egy saját élethelyzetünket. Ilyen felvezetés után nagyon sok tartalmas, szép írás született. De ami még ennél is értékesebb eredménye Molnár Krisztina Rita workshopjának, hogy további gondolkodást indított bennünk a téma mélységei felé.

„Writing in response to poetry” (SzaSzi írása)

Béres Judit irodalomterápiás bemutató foglalkozásának címe egy angol kifejezés, Writing in response to poetry, amely valahogy így fordítható: „írás válaszul egy irodalmi műre”. Kiindulásul a Nobel-díjas lengyel költőnő, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító, akit a díjazáskor „a költészet Mozartjának” neveztek, Wisława Szymborska műve került felolvasásra. Már első hallásra számos önismereti kérdés megmozdult a Cím nélkül talán című vers kapcsán, a benne megszólaló természetélményen keresztül. A poétikus, metaforikus, ironikus alaphang támogatta, hogy – a metaforikus síkban maradva – megkülönböztessük a gondolatainkat az érzéseinktől.

A versből kiemelt, bennünket leginkább megérintő motívumra fókuszálva öt percig szabadon reagálhattunk (fókuszált írás), majd a lejegyzett gondolatokból újra kiválaszthattuk a legfontosabbat. Az újabb öt perc alatt születő szabad asszociáció látszólag meglehetősen messzire vitt a kiinduló írástól és a foglalkozás elején kiválasztott képkártyáktól, végül mégis kiderült, hogy semmi sem véletlen, minden mindennel összefügg, és már ezen a ponton nagy felismerésekhez juthatunk. A terapeuta a gyakorlatban példázta a résztvevők számára, hogy a művészi nyelvhasználat hogyan segít önmagunk jobb megismerésében.

Ezt már megírták (?) (Szabados Éva írása)

Ezt már megírták (?) címmel Juhász Attila kreatív írás workshopja olyan inspirációt jelentett a résztvevőknek, hogy akár egy kisebb kiadvány is születhetett volna a másfél óra alatt alkotott versekből, sűrített formába öntött gondolatokból.

A tanítási tapasztalatokból induló felvezetés után egyre inkább a kreatív alkotás vizeire evezhettünk az értő és figyelmes kalauzolás segítségével. Megtapasztalhattuk, hogyan lehet ihletett szavakba önteni, ami legbelül gomolyog. Miközben „sajátélményt” szerezhettünk, rengeteg hasznos, pedagógiai, fejlesztő folyamatokban hasznosítható ötlettel gazdagodtunk. Juhász Attila nemcsak beszélt a kereső pillanatok értékéről, hanem irodalmi példáival, egyre mélyebb asszociációkat ébresztő gyakorlataival nagyon termékeny, kreatív alkotásnak szentelt időt teremtett a számunkra. 
A választható tematikák között szerepelt az ősz, Ady, Petőfi és Babits lírájának fényében. Kovács András Ferenc Don Juan agóniája és Weöres Sándor egysorosai mind izgalmas kiindulópontot kínáltak a befelé haladáshoz és a felszabadító önkifejezéshez.

A műhelymunka egyik fontos útravalója volt Juhász Attila szemléletformáló mondata, miszerint a kreatív írásnak fontos terepe lehet maga a hétköznapokból jól ismert és kevéssé népszerű dolgozat is. Hiszen kiderülhet, hogy a diák mennyire tudja átgondolni, ülepíteni és továbbvinni az adott irodalmi művet.

A konferencia egy közös reflexióval zárult, amelyben a résztvevők megosztották, mit visznek haza az előadások és workshopok után. A „tarisznyákba” került félkrajcár, eufória, a jelenlét öröme, a tanulás örömének megtapasztalása, hála, rengeteg inspiráció és a Tábor-hegyi érzés: Maradjunk így!

Szabados Éva, SzaSzi
Fotók: DRKPK / Márné Tóth Krisztina

Fotógaléria: Szakmai konferencia a 25. Győri Könyvszalonon

DRKPK / Márné Tóth Krisztina fotói

16 kép