Igen, igen, ja nem!

Varró Dániel és Molnár György zenés kötetbemutatója a 25. Győri Könyvszalonon

varro-dani-molnar-gyorgy-01

Elárulok egy titkot! 2026. november 6-án délelőtt a 25. Győri Könyvszalont valójában a győri kisdiákok vidám nevetése nyitotta meg. A jókedvet Varró Dániel, „Dani bácsi”, és Molnár György, „Gyuri bácsi” lobbantotta. A két alkotó, a költő és a zenész közös kalandra hívta a gyerekeket.

A kalandozáshoz nem is kellett sok, csak egy kis fantázia és Dani bácsi új könyve, amelynek címe Igen, igen, ja nem! Na, és persze a gitár sem ártott, sőt! Azt már sokan tudták a Nem, nem, hanem című korábbi kötet kapcsán, hogy butáskodni, viccből hibázni rém jó móka. Ezúttal viszont az is kiderült, hogy ugyanilyen öröm kijavítani a sok igaz állítás között azt, amelyik téves.

varro-dani-molnar-gyorgy-02

Dani bácsi engedett belesni írói műhelyébe is. Elárulta például, hogy akkor kezdett verseket írni, amikor kisgyermekes apuka lett, és megtapasztalta, hogy a kisbabák milyen sokat sírnak. Csitításukra a legtöbbször bevetett éneklés az ő számára nem hozott eredményt, a kicsik még jobban elégedetlenkedtek. Mást kellett kitalálni! Kíváncsi lett, hogy mit szólnak vajon, ha verset mond nekik. Így születtek az első csücsörítős, i-vel, u-val, á-val zengő mondókák, ezekből összeállt az első kötet. Ahogy a fiai nőttek, a versekben is megjelentek a gyerekeket érdeklő témák, kérdések, például, hogy az őznek ki az apukája? (Nem, nem a szarvas!) Az állatok mellett a mesehősök is felbukkannak a verseiben, és nem csupán a klasszikusok, hanem ott vannak a lézerkardos, Star Wars-os hősök is.

varro-dani-molnar-gyorgy-04

Gyuri bácsi változatos hangszerelésű, stílusú zenéje gyorsan beszippantotta a versek világába a vidámságra kapható kis közönséget. A népies, a blues-os, vagy épp a modernebb hangzású, humorral megspékelt dallamok nyomban kedvenccé avatták a legújabb strófákat is. A rendhagyó kötetbemutató „legforróbb” pontja talán a tejbegríz körül alakult ki, amikor arról lobbant fel vita, ki hogyan szereti a tejbegrízt. Hogyan finomabb? „Összetrutymálva”, vagy módszeresen kívülről befelé, csigavonalban kanalazva? De hát a tejbegríz mindenhogyan finom, így folytatódott az állatkitalálós, számolós, nyelvtörős játékok sora.

Varró Dani új versei, Molnár György zenei tolmácsolása fergeteges bemutatót eredményezett, az új kötet versei nagy sikert arattak a kis közönség soraiban. Csoda-e, hogy a szülők is kedvelik Dani bácsi verseit? Bizony nem, hiszen a képzelőerőt megmozgató sziporkázó játék a nyelvvel az örök gyerekeket is megszólítja. Azért én kíváncsi lennék Dani bácsi "kamaszverseire" is!

SzaSzi
Fotók: Szabó Béla

2026.11.08