A kiállítás különleges vizuális világba kalauzolja a látogatókat, és lehetőséget kínál arra, hogy közelebbről megismerjék Németh Attila munkáit, aki maga így összegzi a győri könyvtárban most látható alkotások háttértörténetét, saját alkotói koncepcióit, illetve látásmódját és gondolatvilágát:

„Az itt látható munkák egy több éve foglalkoztató kérdéskör köré rendeződnek. Képzőművészként elsősorban az érdekel, hogyan működik a vizuális emlékezet, miként rakódnak egymásra a személyes tapasztalat, a környezet nyomai és az idő múlása során átalakuló jelentések.

Az Emlékutakon című sorozat kiindulópontját azok a hétköznapi terek és tárgyak adják, amelyek szinte láthatatlanul épülnek be identitásunkba. Olyan helyek és felületek, amelyek mellett nap mint nap elhaladunk, és amelyekre többnyire már nem fordítunk figyelmet. Liftkabinok kopott belső terei, vonatablakok, telefonfülkék, rozsdafoltok, karcolások, matricák és firkák. Ezek a motívumok számomra nem egyszerűen környezeti részletek, hanem az emlékezet hordozói. A háttérként megjelenő terek szinte hiperrealista igényű festői megfogalmazása nem a virtuozitás céljából fontos. Sokkal inkább egyfajta vizuális archeológiai munka része. Olyan felületeket dokumentálok, amelyek a használat, az idő és az emberi jelenlét nyomait őrzik. Ezek a rétegek számomra egy sajátos palimpszesztként működnek: minden karcolat, minden elszíneződés és minden beavatkozás egy korábbi történet maradványa.

Erre a részletgazdag, racionalizált képi struktúrára kerül rá egy másik vizuális nyelv. A street art, nekem a díszítőfestészet eszköztárából ismert stenciltechnika segítségével jelennek meg gyermekeim és családtagjaim alakjai. A két réteg találkozásában egy tudatos feszültség jön létre. Míg a háttér a tárgyi világ viszonylagos állandóságát képviseli, addig a figurák az emlékezés instabil, állandóan újraszerveződő természetét jelenítik meg. Ezek az alakok nem portrék a szó hagyományos értelmében. Inkább emlékezeti jeíek. Szándékosan sematizált formájuk lehetőséget teremt arra, hogy a néző saját tapasztalatai is belépjenek a művek terébe. A képek ezért nem lezárt narratívákat kínálnak, hanem olyan helyzeteket, amelyekben a személyes és a kollektív emlékezet rétegei egymásra vetülhetnek.

A sorozatban visszatérő motívum az úton levés. A buszok, a vonatok, a városi séták vagy a balatoni utazások emlékei egy olyan átmeneti állapotot idéznek meg, amelyben maga az emlékezés is működik. Nem véletlen, hogy számos helyszín kapcsolódik azokhoz a terekhez, amelyeket Marc Augé „nem-helyeknek” nevezett. Olyan környezetekhez, amelyek eredendően személytelenek, mégis életünk jelentős részének tanúi.

A festmények egyik alapvető kérdése számomra éppen az, hogy miként válhat egy anonim tér személyessé. Hogyan lesz egy telefonfülke, egy vasúti fülke vagy egy lift több puszta funkcionális objektumnál. Miként telítődik történetekkel, érzelmekkel és emlékezeti tartalmakkal.

A kiállítás egészét ezért nem egy múltidéző gesztusként értelmezem. Sokkal inkább annak vizsgálataként, hogyan konstruáljuk újra folyamatosan a saját múltunkat, és hogyan válnak a legköznapibb környezeti elemek identitásunk meghatározó részévé.

Ha a képek nézése közben Önökben is felidézödik egy rég elfeledett tárgy, egy utazás, egy helyszín vagy egy hangulat, akkor ezek a munkák már túlléptek az én személyes történetemen, és beléptek egy közösen létrehozott emlékezeti térbe.”

A kiállítás 2026. november 20-ig tekinthető meg, hétköznapokon 13 és 16 óra között. (Ettől eltérő időpontra előzetes bejelentkezés szükséges.)

Fotók: Szilvási Krisztián

Fotógaléria: Időbújócska – Németh Attila kiállítása a győri könyvtárban

Szilvási Krisztián fotói

7 kép