Mire jó a tű a höveji lányok, asszonyok kezében?

A höveji hímzés szorosan kapcsolódott a rábaközi népviselethez, amelyiknek elengedhetetlen része a tilángli kendő. Pálos Ede, a győri főreáliskola rajztanára, aki a Rábaköz népművészetét is kutatta az 1900-as években, a Néprajzi Értesítőben 1911-ben a „vidék új stílusú fehérhímzéseként” emlegeti a hövejit, amelyet a „pókozás” (más szavakkal: pókolás, kötés, bevarrás, „tőttés”, tűcsipkézés) emel ki a többi lyukacsos hímzés közül. Ez azt jelenti, hogy a lenge anyagon a lyukakat különböző mintájú „kötésekkel” varrták be.

Hogy mióta varrnak a höveji asszonyok? Azt senki nem tudja. Az viszont ismeretes, hogy a XIX. század második felében igazi hímző faluvá vált a település. A csipkevarrás eredetét a helyiek jól ismerik, történetét szájról szájra adták tovább, ki-ki tett is hozzá még egy keveset. Ezek mindegyike egy Horváth Borbála nevű leányról emlékezik meg, aki a szolgálóidejét vagy a Pozsony alatti Pusztasomorján, vagy Barbacson töltötte ki, ott vagy libapásztorként, vagy dajkaként szolgált. Az már biztos, hogy hazatérve, farsangi táncos mulatságba készülve, olyan kötényt (egyesek szerint hármat is) hímzett magának, hogy leánytársai csak ámultak és bámultak, és később maguk is megtanulták a készítését. Mindez az 1860-as években történt, azóta pedig már sok-sok szorgos kéz adta tovább a tudományt. Igazi dicsőségnek számított, ha valaki jó varró hírében állt, amellyel a falunak is nevet szerzett. El is terjedt hamar, hogy a höveji lányok tűvel a kezükben születnek.

A hírnév nem túlzás! Dióhéjban néhány mérföldkő a csipketörténelemből:
• 1867-ben a hövejiek készítették Erzsébet királyné térdeplőpárnáját, 
• 1958-ban a brüsszeli világkiállításon a varró asszonyok keze által készített csipke aranyérmet nyert,
• 1996-ban II. János Pál pápa Győrben tett látogatásakor is höveji csipketerítőt kapott ajándékba a város vezetésétől,
• 2010-ben a Magyar Szabadalmi Hivatal határozata alapján a höveji csipke Földrajzi Árujelző oltalom alá került,
• 2013-ban elsőként bekerült Győr–Moson–Sopron Megyei Értéktárba mint megyerikum,
• jelenleg (2023 óta) hungarikum, a Magyar Értéktárban – Kiemelkedő Nemzeti Érték.

A dicső múlthoz az is hozzátartozik, hogy 2017. szeptember 15-én a „Höveji csipkevarrás élő hagyománya” felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére. Mennyi sok szorgos kéz kellett a világhírnévig!

De hogyan jutott el az apró faluközösség híre a világba? Ehhez bizony hihetetlenül sok öltés kellet! Régen természetes volt, hogy itt minden lány már iskolás korában megtanulta az öltés elemeit és a mesterfogásait az édesanyjától, nagymamájától, ügyes kezű rokonától. Mindenki értette a lukhímzés, láncöltés, huroköltés módját, megismerte a mintakészítést, amelynek szabályos köreit pohár, pengő vagy fillér körberajzolásával, a leveles ágakat, csokrokat, bokrokat pedig szabad kézzel vetették papírra. A pókhálóforma csipkés rész, a pókos bekötés már érzésre történik, a hímző keze alatt születik, mintája százféle lehet, neveik is nagyon beszédesek: macskatalpas, nyúlkenyeres, kalinkós, borostás, mácsikos, és még sorolhatnám.

A kézimunkázás gyakran közösségi esemény volt, a varrókörök helyett azonban ma már inkább szakkörön, workshopon tanulhatók meg a fogásai, elemei. Bemutatókat tartanak például a főutcán található Csipke múzeumban, amelyet adakozásból 2003-ban nyitottak. A Csipke múzeum legértékesebb darabja Horváth Jánosné Csigó Anna vőlegényének varrt verbunkos köténye 1946-ból, amelyet a textilben rögzített monogram és évszám is tanúsít. A legismertebb hímzőként Pócza Margitot emlegetik, akiről azt tartották, hogy „telerajzolta a falut, tele a városokat…”, és virágkölteményei között nem volt két egyforma. Ő szerényen csak azt mondta: „Benne van az fiam a ceruzában, mint cigánynak a muzsika a vonóban”.

Hogy mire jó még a tű a höveji asszonyok kezében? Arról egy másik, XX. századi történet emlékezik. A kisalföldi falusi házakba már a két világháború közötti időszakban elkezdték tömegesen bevezetni a villanyvilágítást, de a hövejiek csak a 60-as években jutottak áramhoz, a megyében az utolsók között. Végül ezt is a csipkének köszönhették! Az úgy volt, hogy 1959-ben arról írt a Kisalföld, hogy az ügyes kezű hímzők az esti órákban petróleumlámpa világítása mellett készítik a csipkecsodákat. Horváth Mária, miközben hímezte a terítőt, gondolt egyet! A terítőt „Fölküldtem… oda. Odaírtam mellé, hogy olvassa, akit illet: ezt a csipkét Hövejen petrollámpa mellett varrták. Hát mit szól hozzá? Lett villanyunk…” Ezt ő maga mesélte el mindenkinek tanulságul a megyei napilap riporterének (Kisalföld, 1982.01.10.).

Horváth Borbála kötényétől messzire vezetett az út. Voltak persze nehezebb időszakok is, de a tűben rejlő értéket nem feledték itt soha. Ma talán szakkörben tanulják a tűforgatást, nem a családban, de olyan emberek viszik a höveji csipke hírét, mint Kovácsné Pócza Ágnes népi iparművész, a Höveji Csipke Egyesület (Kapuvár) elnöke (akinek dédnagymamájáé, Ivánkovics Angéláé lett barátnője, Horváth Borbála kötényéből az egyik), vagy a Höveji Csipkevarrók Köre, akik mai is a faluban gyakorolják a „tudományt”. Vargáné Molnár Zsuzsanna, jelenleg a kis település polgármestere, szintén a szívén viseli a csipke múltját, jelenét és jövőjét. Számos esemény szervezője, hol a Csipke múzeumba, hol országos ismertséget jelentő fesztiválokon viszi a csipke hírét, mint az évről évre egyre nagyobb sikerű, helyben megrendezésre kerülő Csipketalálkozók (pontosan Nyárzáró Vidéki Gasztroprogram és Csipketalálkozó). Ezen a rendezvényen a „Rábaköz gyöngyszeme” mellett más varrott, vert, kötött, horgolt csipkecsodákban is gyönyörködhetünk.

A vidám, bemutatóktól értékes, gasztro- és más különleges programokkal színesített forgatagon én is megfordultam. Különleges és szívet dobogtató élmény volt számomra felfedezni a tradicionális díszítőelemeket az iparművészek által készített modern, ám visszafogott, divatos ruhadarabokon, például koktélruhákon, menyasszonyi és menyecskeruhákon, kosztümökön gallérok, kézelők, blúzok betéteként. A mondákat is ott hallottam, Vargáné Molnár Zsuzsannától, akinek „Így pókolnak Hövejen” című könyvéhez is kedvet kaptam, írásomhoz is felhasználtam, mert a könyvecske sokoldalúan mutatja be ezt a csodás örökséget.

Szó, ami szó, sok-sok fehérhímzés van Magyarországon és a világban is, de az biztos, hogy nem pókolnak úgy máshol, mint Hövejen.

SzaSzi
Fotók: Vargáné Molnár Zsuzsanna engedélyével!

Forrás: Vargáné Molnár Zsuzsanna: „Így pókolnak Hövejen”: Bársonyrózsa, szépmása, macskatalpas és a többiek, Hövej, 2011.; hungarikum.hu

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Hogyan gurult a gyórói gombóc egészen Cirákig?
2. rész: Hogyan bűnhődtek meg a Rajkát dúló törökök?