Külső elfogadás vagy belső szabadság?

A kötet címe (Oda nem illő) már első olvasatra feszültséget sejtet. Felvetheti például azt a problémát, hogy az illemet ma már kevesen tartják mércének, mégis számtalan berögzült előítélet tartja fogságban az emberi gondolkodást. Beavatnál egy kicsit, hogy miről is szól a könyv, miért ez a címe és mi inspirált a megírására?

Ha egyetlen szóban kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy a kívülállóság regénye. Egy regény annak elfogadásáról, hogy valaki nem feltétlenül illeszkedik egy adott korba, divatba, ízlésbe, társadalmi konvencióba, legyen szó akár szakmai, akár kapcsolati, akár családi, akár politikai, vagy bármilyen vonatkozásáról is az illeszkedésnek. Ugyanakkor ennek fájdalmán túlmenően képes megmutatni ennek szabadságát is, tehát mégiscsak a reménytelenségtől valamiféle reális remény felé gravitál a történet. A könyv aztán rendre kibontja a kívülállóság többféle rétegét, így az olvasó, aki érezte már magát oda nem illőnek, találni fog olyan aspektust, amellyel azonosulhat és talán kis feloldozásra is lelhet. Számomra mindenképpen nagy felszabadulást hozott maga a megírása is, örömteli volt eljátszani a főhős, Rebeka karakterével, és kísérletezni a különféle élethelyzetekkel, és megérezni bennük az erőt.

A borítón egy Sanyi nevű férfi látható, aki úgy csinál a zuhanyrózsával, mintha telefonálna – kicsit vicces, szürreális, fura. Úgy tudom, ezt Te választottad. Van ennek valami különösebb jelentése?

Abban az értelemben nincsen direkt jelentősége, hogy ez a konkrét Sanyi maga visszaköszönne a regény szövegében. Sanyi Hecker Péter zseniális festményének címszereplője, és minden évben gondosan megválogatom az adott könyvem témáját, és vizionálom a hozzá legközelebb álló borítót. Idén nem volt kérdés, hogy ezt a képet szeretném, ugyanis hasonló abszurd helyzetek, amelyekben valaki úgy csinál, mintha, de közben mégsem, gyakran visszaköszönnek, szóval ez a kép számomra nagyon erősen visszaadja azt a hangulatot és érzésvilágot, amit a főhős megél a saját mindennapjaiban, és mindeközben képes nevetni is magán.

Az ajánlóban a kiadó azt írja: „A könyvnek nincs célja, se kimondott célközönsége, nincs ideológiája, se megfelelési vágya, se műfaji meghatározottsága.” Hogyan értelmezzük azt, hogy „Mindössze egy kísérlet a szabad létezésre és annak egy autonóm kifejezési módjára”? Jelentheti ez azt is, hogy távol tudtad tartani magadban a „terapeutát”, és szabadon alkotni?

Igen, ez volt számomra ennek a könyvnek az egyik legnagyobb vállalása, hogy leálljak a műfajjal, amit két évtizeden át építgettem, és ez nem volt könnyű, de mégiscsak elvágtam magamban. A másik az volt, hogy leállítsam a traumairodalmat, és megtaláljam a bennem rejlő könnyedséget, amennyire csak lehet. Úgy vélem, ez félig-meddig sikerült, jelentős szerepet kap az önirónia is benne. És végül azt szerettem volna, hogy végre az élet örömei is helyet kapjanak, például kiszabadítsam a női vágyat a tabuból, a stigmából, az előítéletből, és megmutassam a komplexitását. Összességében tehát az volt a célom, hogy úgy írjak, ahogy szeretnék, és arról, amiről szeretnék, függetlenül attól, hogyan kellene vagy illene írni.

A történetben az emberi élet ellentmondásainak és a „kényelmetlen” kérdéseknek is helyük van. Nagyon erős például a női vágy megjelenése. Ez lázadás, pótcselekvés, kompenzálás Rebeka számára?

Én úgy vélem, hogy nem kell ahhoz egy nő vágyát címkézni, hogy elfogadható legyen, hiszen ez is emberi vágy, és teljesen természetes. Éppen az elfojtás az, ami egészségtelen, vagy a társadalom kettős mércéjű megítélése az, ami káros. Miért ne vágyhatna egy nő szabadon, anélkül, hogy az minősítést vonna maga után? Miért ne élhetné meg és szabadíthatná fel a benne élő nőt, anélkül, hogy szégyenkeznie vagy magyarázkodnia kellene? Egyébként a történet maga eléggé árnyalja, hogy mi minden húzódik e mögött, ami nem egyszerűsíthető le egyetlen motívumra. Rebeka a könyv végére sok mindent megfejt a saját vágyáról, megérti, mi fakad hiányból, félelemből, fájdalomból és mi örömből, és megtanulja mindezt szétválasztani, ami egészen másfajta döntési szabadságot ad a kezébe, mint korábban.

Rengeteg ponton tud az olvasó kapcsolódni Rebeka történetéhez, kezdve attól, hogy mennyire lehetünk önazonosak, egészen odáig, hogy kik is vagyunk? Szerinted mennyire lehetünk önazonosak? Mennyire lehetünk nyitottak, ha el akarjuk magunkat fogadtatni? Rebekának valóban választania kell elfogadás és szabadság között?

Éppen ez a lényeg. Ha mindenáron külső elfogadást akarunk, akkor sajnos semennyire nem lehetünk önazonosak, mert az elvárás az, hogy rejtsd el a valós érzéseid, és játssz egy másoknak megfelelő játékot. Rebeka erre képtelen, ezért ezt rendre elutasítja, éppen ez az oka a magányosságának. A történet erről szól, hogy a külvilág reakcióit nem tudjuk megváltoztatni, nem fogunk tudni mindenáron beleilleni oda, ahová természetünkből vagy értékrendünkből fakadóan nem illünk, vagy ahol nem fogadnak el, viszont ez a létforma megszerethető, és rejt fejlődési és szabadulási lehetőségeket. Rebeka ezt az utat járja végig, és végül nem másoktól várja az elfogadást, hanem önmagát tanulja meg elfogadni, belülről, a maga valóságával.

A Margó fotóin látszik, hogy „meguntál félni” (a pólód felirata szerint), és valami egészen szokatlan bemutató kerekedett Lecsóval, énekléssel… A Győri Könyvszalonra is hozol valami szokatlant, mondjuk úgy, „oda nem illőt”?

Minden évben kitalálok valamit, ami tematikailag, formailag, érzelmileg új, és azt igyekszem megjeleníteni is. A pesti bemutató egy Lecsóval közös performansz volt a felszabadulás jegyében, Győrben pedig lesz egy beszélgetés is a könyvről a szerkesztővel, Illés Andival, ami a Margóhoz képest újdonság a győri közönség számára, mert ez az első élő beszélgetés magáról az alkotásról, Rebekáról és a hozzá kapcsolódó kérdésekről, érzésekről és jelenségekről. Ugyanakkor részleteket is meg fogok jeleníteni a könyvből, azon a hangon, ahogyan a saját fejemben szóltak, amikor megírtam, és ez egy kis személyes betekintést is nyújt majd a szerzői értelmezésbe. Utána pedig, ahogy minden évben, egy nyitott olvasótalálkozóval vezetjük le a bemutatót, ahová mindenkit szeretettel várunk.

Tisza Kata Oda nem illő című kötetének bemutatójára 2026. november 7-én, szombaton, 16 órakor kerül sor a 25. Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében, a szerzővel Illés Andrea beszélget majd. Korábbi interjúink Tisza Katával ITT, ITT és ITT olvashatók.

SzaSzi
Fotók: Kállai Márta / Scolar