Az emléknap délelőttjén Szakolczai Attila történész rendhagyó történelemóráján vehettek részt középiskolás diákok. Ezt követően a Szabadság-Különjárat című magyar tévéfilm vetítésére került sor. A mozgókép eszközeivel megjelenített egyéni sorsok, a diktatúra fojtó légköre a menni vagy maradni kényszerű kérdéséig juttatja el a szereplőket, és a drámai konfliktus sem maradhat el. Később a belvárosban sétálva idézhettük fel a történelemformáló események győri momentumait, alakjait Nagy Róbert történész–levéltáros vezetésével.

Az emléknapot a „Nekünk nem szabad feledNI” című megemlékező műsor koronázta meg, amelyben az irodalom, a művészet mozdította elő a múltidézést. A vendégeket a házigazda részéről dr. Horváth Sándor Domonkos köszöntötte. „Mi foghatja össze, egységbe a különböző idősíkokat? Mi teremthet igazán kapcsolatot múlt, jelen és jövő között? Mi más, mint a művészet! A művészet segíthet abban, hogy egy nemzet dicső napjait, forradalmát és tragédiáját feldolgozza, segíthet túlélni a traumát, ugyanakkor az emlékezés eszköze is” – fogalmazott a könyvtárigazgató.

A felvezetőben az MMA Győri Regionális Műhelye részéről Hefter László elnök arról beszélt, hogy volt olyan időszak, amikor október 23. nem volt ünnep, és ünnepelni is tilos volt. Mégis akadtak olyanok, akik a művészetükkel őrizték a szellemiséget, és színt mertek vallani. A Kisalföldön például Reisinger Attila író, az MMA győri műhelyének egykori tagja, aki rendkívüli történelmi hűséggel tudott a múltról szólni, az embert, az emberséget középpontba helyezve. Hangsúlyozta, hogy az MMA fontosnak tartja a régió minőségi kultúrájának, kulturális életének anyagi támogatását is.

Az emlékműsor első részében prof. dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész (az MMA Művészetelméleti Tagozat és Győri Regionális Műhely tagja) tartott előadást 1956 a költői alkotások tükrében címmel. Leszögezte, hogy a Magyar Írószövetség szerepe lényeges 1956 szellemi előkészítésében, de azt követően is óriási mennyiségben születtek versek (a legközismertebb a Piros a vér a pesti utcán című), emellett prózai művek, később filmes feldolgozások sokasága is. Kiemelte Gérecz Attila költő alakját, a forradalom hősét, akinek élete filmszerű, mozivászonra kívánkozik.

Ezt követően az irodalomtörténész egy szimbólumra irányította a figyelmet, az „56-os cipők” viselőire. Az elnevezés Nagy Gáspár Ratkó Józsefhez írt versére utal. Ratkó az 56-os hősök tiszteletére lefordította Szophoklész Antigoné című drámáját, amelynek mondanivalója: a temetetlen holtakkal nem lehet együtt élni. A darabot soha nem mutatták be, erre utal Nagy Gáspár is a versben, mondván, hogy Antigoné 56-os (túl nagy) cipőt hord. Az 56-os cipők tehát egy rejtett utalás.

„Az 56-os cipőket – és itt nem a méretre, hanem a szellemre gondolunk – valódi óriások hordták. Közéjük tartoztak a lázadó lelkűek, a fegyverrel vagy szavakkal harcolók, közöttük a költők, írók, a tizenéves pesti sráco, és leányok, mint Tóth Ilona és a többiek, de még azok a tömeggel sodródók is, akiket a Kossuth téren terített le a sortűz, mint Ágh István költő, Nagy László testvéröccse. Ilyet viselt lélekben Szécsi Margit, az akkoriban huszonegynéhány éves költőnő is, a Fényes szellők nemzedékének tagja, akiket aztán a Rákosi-rendszer behomályosított” – fogalmazott Jánosi Zoltán, aki felhívta a figyelmet, hogy Szécsi „már az 50-es évek elején ezen a hangon szól (Balkán utca), és másokat is magával vitt a terror ellen lázadók közé. Szenvedélyes hangja már a forradalom előtt egy évvel, a Petőfi című alkotásában is megjelenik, végszava: „Senki sem hal meg helyettünk, senki sem hal meg helyettem.”

Ezt a félreérthetetlen hívást sokan meghallják, megértik, visszhangozzák, úgy, mint például Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán, Tamási Áron Gond és hitvallás című írása, vagy Németh László Az emelkedő nemzet című esszéje. „Az Egy mondat... egyes sorai szinte beleégtek a szellemekbe, a szívekbe és a diktatúrát vádoló tekintetekbe: Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben…” – idézte a professzor. „A demokratikus államrend elleni izgatás vádja miatt egy évet kapott egykori debreceni egyetemista, Buda Ferenc is 56-nak a fájdalommal megszögelt és alvadt vérszínű bakancsát viselte börtönéveiben, majd az akasztófákkal kirakott történelemben. És a kimenekült kétszázezer ember lábán is hasonló méretű cipők voltak, amikor a nyugati határszélekről szétgyalogolva, szétrepülve, szétszéledve csontjainkban, a fejükben és a szívükben is ’56 örökségét vitték tovább.”

A forradalmi indulatok újra előhívják Petőfi Sándor alakját, majd az elbukás után megjelenik a versekben a nyugati fejeket homokba dugó magatartás is. Nagy László, Szécsi Margit férje a mártírok emlékét építi be az emlékezetbe. Az évek elteltével Nagy Imre neve is egyre sürgetőbben kikívánkozik, de mártírként sokáig kimondhatatlan. Ratkó József Törvénytelen halottaim című 1971-es versében úgy kerül bele, hogy egybemossa Nagy Imre sárréti költő nevével (utal A holtak derese című kötetére), így ezt nem tudták rajta számon kérni. Nem fogta magát vissza a március 15-i rendezvények előtt többször bekísért, megfenyegetett, felügyelt Petri György sem. A Kis októberi forradalom 24. évfordulójára című versében a maga jellegzetesen groteszk, drámai hangütésében így szól: „Egy icipicit igazítottak a világon Imre bácsiék, Pista bácsiék. / Fölakasztották, bekasztlizták őket. / Mátyás bácsi és Ernő bácsi / megpucolt Moszkvába. (Másokról ne történjék említés.) / Azután eljött János pap országa.”

A kifosztott márciusokra Utassy József Zúg március című verse reflektál 1968-ban, meglehetősen élesen, nem csoda, hogy valóságos himnusza lett az akkori ifjúságnak: „Talpra Petőfi! Sírodat rázom: / Szólj még egyszer a Szabadságról!” A Nagy szavak körútján című versében egy egész nemzedék közérzetét fejezi ki.

Vajon miért ír verset a 70-es években Nagy Gáspár Petőfi elsiet a segesvári piacról címmel, hacsak nem a saját koráról akar beszélni? A Forrás című lap 1984 októberi számában megjelenő Öröknyár: elmúltam 9 éves című versében már Nagy Imre monogramját is leírja, vele együtt a nemzet tudatába is odavési: „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!” Ezek a sorok óriási botrányt kavartak, de a magyar értelmiséget is megmozdították, és hozzájárultak az átalakulás elindulásához. Nagy Gáspár még a rendszerváltás után is röntgenezve és elképedve nézi ’56 emlékezetének, valamint a forradalomhoz és a szabadságharchoz fűződő viszony átalakulását az aktuális érdekek szerint.

A nyugatra menekült íróknak, költőknek jóval nyíltabban lehetett a forradalom nagyszerűségén bátorságát és a bukás fölötti fájdalmát is művekbe önteni. Csak felvillantva a legismertebbeket: Márai Sándor Halotti beszéd, Mennyből az angyal – Menj sietve, Faludy György 1956, te csillag. A helyi kötődésű Sulyok Vince, Horváth Elemér, Tűz Tamás szintén sokrétűen megszólaltatják ’56-os élményüket. Ráadásul a külföldi írók, közöttük Albert Camus, Alberto Moravia, Jean-Paul Sartre és a többiek révén is „’56 értéke lassan egyetemessé vált a világ figyelő tekintetében további irodalom- és társadalomformáló akciókat is kiváltva”.

Ma már az örökséget hordozó szimbólum, az „56-os cipők” néhol színházi kellékké silányultak. Épp ezért nem hagyhatjuk, hogy a tisztességadás, az emlékezet méltósága elhalványuljon, hiszen a költők miattunk, tudatosan vállalták fel a társadalmi emlékezet formálásában betöltött vezető szerepüket, múlt és jelen összekapcsolását. Nagy Gáspárt idézve: „Nekünk nem szabad feledNI”.

Az emlékműsor második felében irodalmi művek szólaltak meg Jáger András színművész, valamint a Hangraforgó együttes (Faggyas László és F. Sipos Bea) zenés tolmácsolásában. Ratkó József Három év után versének sorai remek felütésként indították el a zenés blokkot: „Dalolj, hiszen a dalnál nincs jobb forradalmár”, hogy aztán Kiss Dénes Velünk vagy ellenünk, Átlőtt szívvel vagy Both Balázs Novemberi éjszaka, Bella István Arccal a földnek és más dalokon keresztül a hangnemek sokféleségében és a hangulatok változatosságában találkozhassunk ’56 szellemiségével.

SzaSzi
Fotók: Márné Tóth Krisztina

Fotógaléria: Emléknap '56 – ''Nekünk nemszabad feledni''

Márné Tóth Krisztina fotói

12 kép