XXVII. Csallóközi Színes Ceruzák

2026. október 12-én a Győri Kovács Margit Iskolában nyílt kiállítás a XXVII. Csallóközi Színes Ceruzák című nemzetközi gyermekrajzpályázat nyertes alkotásaiból, amely október 30-ig tekinthető meg.
Az immár 27. alkalommal kiírt Csallóközi Színes Ceruzák egyedülálló nemzetközi képzőművészeti pályázat óvodás korú gyermekek számára, amelyet 1996 óta a Csallóközi Népművelési Központ hirdet és szervez meg Dunaszerdahelyen. Az eredetileg országos verseny idővel nemzetközivé nőtte ki magát, mind ez idáig 24 európai és ázsiai ország vett már részt benne, a beküldött alkotások archívuma pedig mára meghaladja a 40.000 művet. A művészettörténészekből, aktív művészekből és pedagógusokból álló szakmai zsűri minden évben 1500‒3000 beküldött műből válogatja ki a kiállításra kerülő alkotásokat, és közülük legalább 60 egyenrangú győztest választ ki. Ezek a rajzok és festmények aztán egy exkluzív, háromnyelvű katalógusban is megjelennek.
A Žitnoostrovské Múzeum galériájában és a Gallery Novában évente mintegy 220 képből álló kiállítást rendeznek, a megnyitóra pedig nemcsak Szlovákia minden részéről, hanem sok európai és ázsiai országból is érkeznek gyerekek, szüleik és tanáraik kíséretében. Az immár több mint negyedszázados múltra visszatekintő verseny jelentős rangot vívott ki magának Szlovákiában és külföldön egyaránt. Különleges figyelmet érdemel a társadalom részéről, mivel korai életkorban ismeri és karolja fel, valamint fejleszti a képzőművészeti tehetségeket, lehetőséget adván a nemzetközi szintű megmérettetésre és bemutatkozásra.
A vándorkiállítás következő, a Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Iparművészeti Szakgimnázium állomásán tartott megnyitón Pintér Bence, Győr Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében az idei kiállítás céljaként megfogalmazottakkal összecsengően egy jobb világról beszélt, amely ezekkel az alkotásokkal immár ide is elérkezett. A szeretet, az öröm és a remény üzeneteit megköszönve jelentette ki, hogy a gyerekek csodálatos műveikkel látványosan hozták el nekünk a jövőt.
Hanaszekné Grundtner Éva, a Kovács Margit Iskola főigazgatója ezekben a sokrétű alkotásokban rejlő, azokat hordozó gyermeki fantáziát emelte ki, hangsúlyozva, hogy minden itt látható rajz egy-egy különleges világ szeretetéről mesél. A tárlatot végül Varga Viktor, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatója nyitotta meg, aki saját szavain túl PhDr. Dagmar Madarásová, a központ szakmai‒módszertani munkatársa és szakreferense, a kiállítás szakmai vezetője, kurátora és koordinátora gondolatait fordította magyarra szlovák nyelvről.
A jelen lévő gyerekekkel jóleső és vidám párbeszédet kezdeményezve árulták el, hogy idén is a világ minden pontjáról, pontosan 12 országból érkeztek hozzájuk alkotások, és a 3000 beküldött pályaműből a zsűri 2 nap alatt választotta ki azt a 270 rajzot, amelyek végül kiállításra kerültek. Abból pedig 60 kis alkotó kapott elismerésként díjat, akik aztán Dunaszerdahelyre érkeztek átvenni jutalmukat. Mindeközben az alsó tagozatos kisgyerekek lelkesen meséltek külföldi utazásaikról, és arról, ők mit szeretnek a legszívesebben rajzolni.
A kiállításmegnyitót pedig a Hangraforgó együttes őszi dal(lam)ai zárták hangulatos keretbe, melyek felhangzásakor a gyerekek is szívesen kapcsolódtak hozzájuk közös énekléssel.
A XXVII. Csallóközi Színes Ceruzák gyermekrajzpályázat kiállítása 2026. október 30-ig tekinthető meg, hétköznapokon 10 és 18 óra között.
Szilvási Krisztián
Fotók: Szilvási Krisztián

