Csaknem másfél évtized Győrben: mintha megállt volna az idő. Otthonra talált a folyók városában?

Az évek száma annyiban szorul pontosításra, hogy már 2008-tól rendszeresen jártam vendégkarmesterként a győri színházba, 2012-ben még közalkalmazottként kötöttünk szerződést, és tíz éve kaptam meg a zeneigazgatói kinevezést. Ide is költöztem, már ide köt a család is, a hét- és az ötéves kislányom. Jó képességű zenekart vettem át az elődömtől, jól ismertem a tagjait is, csak folytatnom kellett egy folyamatos tevékenységet, lényegében nem volt szükség semmiféle változtatásra.

Azok után, hogy pályájának meghatározó korszakában, 1996 és 2008 között az egyik legjelentősebb országos zenei intézmény, a Budapesti Operettszínház volt a munkaadója…

Számomra az a tucatnyi év borzasztóan szerencsés és egyben borzasztóan szerencsétlen történet. Szerencsés, mert akkor Kerényi Miklós Gábornak a zenés színházhoz kötődése rövid idő alatt nemzetközi hírnevet teremtett az Operettszínháznak. Szerencsétlen azért, mert Kerényi Miklós Gábor egész tevékenysége egy idő után lehetetlenné tette az együtt dolgozást. Értem alatta a kialakult diktatúrát, ennek következtében a mindennapok hangulatát. Ma is dühös vagyok miatta, mert a kvalitásai egyébként úgy kellenének a mai magyar zenei életnek, mint egy falat kenyér. És én éppen abban az időszakban kaptam első jelentős elismerésemet, a kortárs magyar zene népszerűsítéséért adható Artisjus-díjat, mégpedig Jávori Ferenc „Fegya” Menyasszonytánca és Kocsák Tibor Abigélje bemutatásának köszönhetően.

Nagyon sokszor áll szimfonikus zenekarok előtt is a pulpitusra. Kedvelt kirándulási terület?

Nincs ebben semmi titok. Mindig érdekelt, milyen egy ritkábban választott együttessel az együttműködésünk eredménye. És kíváncsi vagyok az emberekre, arra is, hogy miként reagálnak az abban a zenekarban ülők az én karmesteri munkámra. A Győri Filharmonikus Zenekarral a közös játék külön történet, a kapcsolat másságát, szorosabb voltát a földrajzi közelség is meghatározza. Legutóbb néhány napja, a jótékonysági Kantharosz Gálán szerepeltünk együtt, előtte pedig nyáron a Fertőrákosi Barlangszínházban tartott koncertjükön.

Mekkora a szerepe életében az oktatásnak?

Elsősorban karmester vagyok, az is maradok. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1991 és 2004 között tanítottam, amolyan korrepetitorként. Hivatalosan zenés mesterségtanár volt a megnevezése, de a funkciók ebben a műfajban meglehetősen összecsúsznak. Közérthetően fogalmazva tulajdonképpen zongorán kísértem a vizsgákat és a próbákat, mégpedig heti tizenkét‒tizennégy órában. Győrből pedig kétszer egy esztendeig óraadóként tanítottam a kaposvári egyetem színészképző szakán, énekvizsgára készítettem fel növendékeket, akik közül jó néhányat már a győri színházhoz szerződött társulati tag kollégának tekinthetek…

Miként dőlt el életének zenei iránya?

Orvos édesapám egyik páciensét András Bélának hívták, jó nevű zeneszerző és karmester volt, egyike Kodály Zoltán utolsó növendékeinek. Ő derítette ki rólam háromévesen, hogy abszolút a hallásom, így négyévesen már elkezdtem zongorán tanulni, zongoristának is készültem. Már a zeneakadémiára jártam, természetesen zongora szakra, amikor kidőlt egy korrepetitor a színművészeti főiskolán, és az egyik énektanár, Jelinek Gábor megkért, hogy ugorjak be zongorázni. Ott ragadtam, beszippantott a színház világa, egy év múlva a József Attila Színház zenei vezetője lettem.

És milyen kapcsolata maradt a hangszerrel?

Amikor kell, ma is leülök mellé játszani. Akár közönség előtt is, mert például színészkollégám, Nagy Balázs jubileumi koncertjén is én kísértem zongorán. Az az igazság, hogy szívesebben eljátszom az énekesnek a zenei feladatot, mintsem, hogy magyarázni kelljen. Egyébként végül is nem elégített ki az, hogy egyedül vagyok a közönséggel szemben, már egy csellista társ is plusz motivációt képes adni.

Mi az, amit kifejezetten a zene világának köszönhet?

Elsősorban olyan érzelmi szituációk megélését, amilyeneket csak a zene tud nyújtani. Barátságokat, mint például Illényi Katicáét, akivel tizennégy éves korunk óta párhuzamos a pályafutásunk. A zenének köszönhetem a világ megismerését, mert Dél-Amerika és Ausztrália kivételével a világ rengeteg országába juthattam el. Másokhoz hasonlóan én sem a díjakért dolgozom, de ha kapok, azért az jólesik. Különösen büszke vagyok a két helyi elismerésre, a Szent István- és a megyei Prima-díjra. Mert ezekre a szűkebb környezetem talált méltónak.

Megtudhatjuk, mi érdekli a leginkább a zene után?

A családommal lenni. Lehet, hogy sztereotípia, de nem is a zene után, hanem még előtte. Utána pedig a motorozás következik, mert amint az idő engedi, mindenhová motorral járok. Olyan gépem van, amellyel a világból ki lehetne menni, de egyáltalán nem vagyok a sebesség megszállottja.

Annak idején sokan láttuk a Széchenyi téren Koós János karmesteri paródiáját a győri filharmonikusokkal. Mindig, mindenhová kell valódi karmester?

Az alapvető irányítási mozdulatokon kívül a karmester és a zenekar között egy magas szintű metakommunikáció zajlik. Eredményeként a zenekar összes tagjának az adott műről meglévő elképzelését közös mederbe irányítja. Jó akusztikájú teremben egy jó zenekar majdnem mindent képes eljátszani, ellenben ez a mondás nem érvényes a zenekari árokban működésre. Viszont a zenekari művek nagy részében valóban hiányzik a közös zenei kommunikáció irányítója, azaz a karmester. Koós Jánost személyesen ismertem, zseni volt, de annak a koncertelőadásnak nem az volt a lényege, hogy a zenekar milyen teljesítményt nyújt.

Mit vár Silló István a jövőtől, ötvennyolc évesen?

Röviden fogalmazva a nyugdíjat… De a tréfát félretéve úgy fogalmazok, hogy én már az 1989-es rendszerváltásnál is nagyfiú voltam. Most arra vagyok kíváncsi, mindenféle politikai megközelítés nélkül, hogy vajon mivé alakul a társadalom a következő nyolc‒tíz évben mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. A zene menni fog, járja a maga útját. De a legnagyobb veszélyt a mesterséges intelligencia kordában tartása fogja jelenteni.

Mohay Gábor
Fotók: Silló István

Fotógaléria: Silló István, a Győri Nemzeti Színház zenei igazgatója

Silló István fotói

4 kép