Zarándoklat – úton lenni az Ég felé

„A leghosszabb út az, amelyen az ember legközelebb jut önmagához; s a legbonyolultabb gyakorlat, mely az egyetlen hang legtökéletesebb egyszerűségéhez vezet.” (Rabindranath Tagore)

Van, aki hónapokat vagy akár éveket vár, miután megjön a hívás. Mert tapasztalataim szerint ez az első pont: a hívás. Egy másik ember tapasztalata, egy színházi előadás, egy könyv, egy emlék – ki tudja, honnan. Valami felidézi bennünk azt az állapotot, amelyet dióhéjban úgy foglalnék össze: a Lélek szabadsága. Amikor azt tehetem, amiért a földre születtem: vándorolhatok és tapasztalhatok.

Tulajdonképpen minden nap úton vagyunk, életúton, de általában belefeledkezünk, belesüppedünk a megszokott tevékenységeinkbe, a szokásaink rabjaként nem vesszük észre, hogy minden pillanat más lehetne… Ezért belefáradunk a szürke ismétlésekbe. Várjuk a nyarat, hogy pár hétre kiszakadjunk a gépezetből, amely lassanként felőröl.

Az egyre népszerűbb sztoikus filozófusok, például Seneca szerint mi döntünk arról, hogyan viszonyulunk a sorsunkhoz. Vagyis mi határozzuk meg, hogy milyen a megélésünk, a hozzáállásunk a körülményeinkhez és a többi emberhez. Amikor nem vagyunk tudatosak, csak reagálunk a környezet hatásaira. Ilyenkor nem élünk a választás lehetőségével, hanem irányítatlan sajkaként sodródunk.

A zarándoklat során megválasztjuk magunknak a tempót és az útvonalat… legfőképpen pedig célt! Épp ez az, ami útnak indít, a cél – mint Odüsszeuszt az ő Ithakája… Néha csak akkor indulunk el, ha már eléggé fáj, hogy végre felébredjünk, és vállaljuk a kockázatot. Mert az utazás kockázattal jár. Lehet, hogy kívülről indulunk, de ha rákapcsolódunk az ösvényre, befelé fogunk haladni, és a külső változás hatására feltámadhat bennünk a belső átalakulás vágya.

Lépünk, és lépünk. Lassan, de biztosan. Napról napra teljesítjük a tervezett távot. Ez a mintája egy tudatos életútnak. Ezért a camino nemcsak egy életre szóló élmény, hanem konkrétan átélhetjük, hogy milyen érzés, amikor a sorsunkat a kezünkbe vesszük. Ha a külső zarándoklatot összekapcsoljuk a belső világunkkal, tápláljuk a reményt a szívünkben, hogy képesek vagyunk megvalósítani az álmainkat.

„Bátorság. Indulj. Meg ne torpanj.
Ne kérdezd, hogy a célod hol van.
Köss könnyű kendőt, köss sarut.
Ki tudja, meddig visz az út.

Ha minden lépés élvezet,
tán mindegy is, hová vezet.
Csak lélegezz, csak lépj. És ennyi.
Szívdobogásra menni, menni.”

(Szabó T. Anna: Útravaló – részlet)

Zarándoknak lenni

Amikor útra kelünk, a szabadság mellett, vagy éppen miatta, azt is megtapasztalhatjuk, hogy másként látjuk a világot, s a világ is másként lát bennünket.

Ki is a zarándok? Általában így határozzák meg: az az ember, aki vallási vagy spirituális célból utazik. A zarándoklat egyfajta sajátos meditáció, kilépés a megszokott pörgésből, lelassulás, magunkhoz térés. Lemondunk a kényelmünkről, és ennek fejében rájöhetünk, hogy mennyi felesleges dolgot „cipelünk magunkkal” a mindennapokban. A letisztultság lehetőséget ad, hogy rálássunk terheinkre, sőt egész életünkre, lendületet kapva, hogy rendezzük azt.

Már a kereszténység előtt is léteztek szent zarándoklatok számos ősi világkultúrában, például az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában. Az emberek leginkább a tanulás, megtisztulás, gyógyulás és szakrális ünnepek céljából utaztak szent helyekre és templomokba. A keresztények pedig már a középkor előtt elindultak, hogy hosszú vándorlás után megérkezhessenek Jeruzsálembe, Rómába vagy Santiago de Compostelába.

„A zarándoklatok arra emlékeztetnek, hogy itt a földön úton vagyunk az ég felé.” (katekizmus)

Camino Magyarországon

Ha valaki útra kelne, érdemes megismerni a hazai útvonalakat is. A magyarországi Szent Jakab zarándokút bencés kolostorokat összekötő ága, a Camino Benedictus a tihanyi bencés apátságtól indul, és mintegy 170 kilométer után ér a több mint 800 éves, gyönyörű, román kori lébényi Szent Jakab-templomhoz, amely régi korok zarándokútjainak is fontos állomása, megállóhelye volt. A zarándokút Magyarország szépségekkel teli tájain vezet, át a Tihanyi-félszigeten, a Bakonyon, majd a Kisalföldön és a Hanságon. Az út olyan látnivalókat érint, mint például a tihanyi őslevendulás, a vászolyi Szent Jakab-forrás, a nagyvázsonyi Kinizsi-vár, a bakonybéli bencés monostor, a pannonhalmi bencés főapátság, Győr belvárosa.

A Szent Jakab-út Lébényből továbbvezet Mosonmagyaróvár, Rajka, innen pedig Szlovákia, majd Ausztria felé, és Wolfsthalban becsatlakozik az egész Európán átívelő, Santiago de Compostelába vivő hivatalos Camino de Santiago zarándokútba. Ezzel Magyarország is bekapcsolódott az európai Camino útvonalába, és lehetővé vált, hogy Budapestről vagy Tihanyból akár egészen Santiagóig elgyalogolhasson bárki, akit szíve Szent Jakab útjára hív.

Buen Camino!

Szabados Éva
Fotók: Szabados Éva

Forrás: szentjakabut.hu