Révész Imre: Kálvin élete és a kálvinizmus (1909)

Vidéki szecessziós könyvművészet 15. rész: Debrecen

revesz-imre-kalvin-elete

Újabb merítés következik a hazánkban szecessziónak nevezett művészettörténeti korszak kimeríthetetlennek tűnő vidéki könyvterméséből. Az egyedülálló időszak bemutatására szolgáló, javarészt ritkaságszámba menő kiadványok a szerző gyűjteményéből származnak. Valamennyi leírt pazar kötet és kötés garantáltan helyi mesteremberek keze munkája. Kéthetente jelentkező rendhagyó kultúrtörténeti sorozatunk ezúttal is különleges képzeletbeli utazásra hív a történelmi Magyarország területén.

15. rész: Debrecen

A „kálvinista Róma”, a sajátos történelmi körülmények között létrejött Hajdú vármegye székhelye volt. Az 1895-ben hét nyomdával rendelkező város több mint 56 ezer cívis polgárnak adott otthont. A helyi nyomdászat még 1561-ben a protestáns Huszár Gál officina állításával kezdődött, melynek máig ható utóda a korabeli városi nyomda. Révész Imre Kálvin élete és a kálvinizmus című munkája, a Tiszántúli Ref. Egyházkerület kiadványa első darabjaként, harmadik kiadásban, 1909-ben, bordázott merített papíron, a címlapnál Kálvin János metszett portréjával, 364 oldal terjedelemben itt jelent meg „a nagy reformátor halála emlékének háromszázados fordulatára”.

A kötet lapjain – a puritán témát hangsúlyozandó – egyetlen könyvdísz sincs, csupán a lapélek kaptak márványékítést. Itt is a kötés árulkodik a szecesszió eleven erejéről, ami nagyon jól összefért az egyedülálló debreceni könyvkötészet évszázados hagyományaival. A fekete egészbőr, dombormintás kötés előtáblája fejlécében a kiadványsorozat címe, a láblécben a szerző neve alatt a mű rövidített címe csupa nagybetűvel szerepel, közöttük jobb- és baloldalt körök vannak. A mértani középpontban az egyházkerület körpecsétje helyezkedik el. Középen fölötte két levélen háromszirmú kinyílt virág, alatta vázából jobbra és balra egy-egy, háromfelé ágazó virágszár, végeiken egy-egy kinyílt virág látható. Apró madarak, csillagok és virágok mintegy keretbe foglalják a fonatos virágdíszítményt.

A hátsó kötéstábla kettős keretében, a belső keret sarkain átlósan kétlevelű, háromszirmú tulipánok helyezkednek el, a mértani középpontban mintegy felhőszerű kettős keretben a cégjelzéssel. Csupán a gerinc aranyozott, középen egy dombormintás szegfű áll. A remekbe szabott kötés a neves Dávidházy Kálmán és Társa könyvkötészet, „diszműkészités” és dobozgyár legkevésbé tucat terméke. „A kötések magyaros diszítményeit Dávidházy maga ügyesen tervezgeti s maga vési bőrbe.” Éppen az 1909. évi debreceni iparművészeti kiállításon a kereskedelmi miniszter vidéki kiállítások részére alapított aranyérmét Dávidházy nyerte el.

A családban egyébként több generációs hagyománya volt a könyvkötésnek. Az első ilyen vonatkozás a 18. századból származik, amidőn Dávidházy János feleségül vette Könyves Tóth Máriát, egy helyi könyvkötő leányát. Gyermekeik közül a szintén János keresztnevű könyvkötőlegényként beutazta Svájcot és más német területeket. Hazatérve folytatta a könyvkötőszakmát. Fia, Imre szintén debreceni könyvkötőmester lett. Az ő fia volt Kálmán. Többrétű vállalkozásának fénykorában 76 alkalmazottja volt. A könyvkötészet ekkor 150 ezer korona hasznot hozott. A Dávidházy-kötésű könyvek igényes, szép kivitelük miatt országszerte ismertté váltak.

A szerzőről, Révész Imréről (1826–1881) már a címlap is elárulja, hogy a helyi református egyház egyik lelkipásztora és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Fiatalkorában a Debreceni Református Kollégium könyvtárosa, a kiegyezés évétől a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltárosa volt. Az egyházjogi küzdelmek során is jeleskedett. Művének első és mindjárt második kiadása még 1864-ben Pesten látott napvilágot.

Kis Krisztián Bálint

Forrás: Kis Krisztián Bálint tanulmánya a Magyar Grafika 2021/5. számából (Szecessziós könyvművészet a fővároson túl. Virágzó vidék) – az írást a szerző engedélyével adjuk közre.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Győr – Thewrewk István: Neveld önmagadat! (1897)
2. rész: Kolozsvár – Szabó Jenő: Versek (1893)
3. rész: Pozsony – Vásárhelyi József: A genfi „Réveil” (1917)
4. rész: Sopron – Berczeller Adolf (szerk.): Gutenberg-Emlék (1900)
5. rész: Esztergom – Dr. Walter Gyula: Sz. Istvánnapi Szent Beszéd (1900)
6. rész: Hódmezővásárhely – Dr. Gonda József: Uj oltár. Uj istenek (1907)
7. rész: Kézdivásárhely – Szabó Jenő: Magyar szívvel (1906)
8. rész: Szamosújvár – Jósa János: Vergődés (1911)
9. rész: Rozsnyó – Gorzó Gellért: Kapitány György (1917)
10. rész: Mezőtúr – Loisch János: Classicus nyomok Buda halálában (1909)
11. rész: Csurgó – Szaák Lujza: Hulló levelek (1911)
12. rész: Misztótfalu – Román költőkből (1910)
13. rész: Nagyvárad – Vaday József: Tanulók vezérkönyve a jó erkölcsben és hazafias jellemben
14. rész: Temesvár – Fényesi István: Változatok (1903)

2026.10.13