Minden előadás újrakezdés

Négy évtized ugyanott nem kevés idő, megannyi szereppel és emlékkel, a művésznek van mire visszatekinteni. Koppány Zoltán pedig szívesen idézett tartalmas pályafutása gazdag élményanyagából.

Hogyan kezdődött győri pályafutása?

Rögtön a főiskola elvégzése után kerültem Győrbe, Bor József szerződtetett, jó néhány szintén fiatal pályatársammal együtt. Hárman maradtunk itt közülük, rajtam kívül Maszlay István és Török András ma is tagja a társulatnak. Nem panaszkodhattam a kezdetre, nagy sikerrel játszottuk első szerepemet, amelyet a Kaviár és lencse című darabban osztottak rám. Sajnos abból a garnitúrából sok kolléga már az égi színpadokon játszik, mint Tóth-Tahi Máté, Ács Gyula, Baranyai Ibolya, Sipka László vagy Szűcs István. Éreztem, hogy kezdettől befogadott a színház közössége, figyeltek rám, a segítségükre mindig számíthattam. A főiskola után a színészi hivatást pontosan így, a gyakorlatban lehetett igazán megtanulni.

Zökkenők nélkül sikerült elfogadtatnia magát, és vele az új életformát?

Hamar megszerettem a várost, a győri embereket, noha tősgyökeres budai, tizenegyedik kerületi lakos voltam. A nagyszínház mellett ebben nagyon sokat jelentett számomra, hogy részt vehettem a mai Vaskakas Bábszínház elődjének, a Győr városi bábszínháznak az alapításában. Rengeteg felejthetetlen gyermekműsor részese lehettem a József Attila Művelődési Házban, és az egykor nagyon közkedvelt Petőfi Sándor Városi Művelődési Központban. Fontos ezzel kapcsolatban két intézményt is megemlítenem, az egyik a Lamanda László-féle NAP Színház, a másik a mostani művészeti titkárunk, Hegedűs Ildikó HOLD Színháza volt. Remek előadásokat tűztünk műsorra, ilyen volt többek között Bernardo Bertolucci híres filmje alapján a Magyarországon először általunk bemutatott Az utolsó tangó Párizsban. A Dühöngő ifjúságban huszonnyolc évesen játszottam a hatvanesztendős Redfern ezredest. Verebes István látta az előadást, és annak nyomán szeretett volna szerződtetni, de közbeszólt a szerelem, egy kapcsolat miatt maradtam Győrben. A HOLD Színház rendhagyó irodalomóráit, Szophoklész Antigonéját, Molière klasszikus komédiáját, a Mizantrópot sem felejtem, továbbá ma is előttem vannak Sarkadi Imre orvosi műhibáról szóló drámájának, az Elveszett paradicsomnak a jelenetei. Összefoglalva, mind a két színház olyan programokat adott, amelyekért érdemes színésznek lenni.

Miközben természetesen várták a feladatok a Nemzeti Színházban is…

Rengeteg vígjátéki és operett szerepben kaptam vissza a közönségtől azt a szeretetet, amelyet én is igyekeztem a színpadról feléjük megmutatni. A legkedvesebb szerepem talán a Komámasszony, hol a stukker? volt, amelyet Görgey Gábor írt, és ő is rendezte még a Bartók Béla Művelődési Központban. Ken Kesey klasszikusában, a Száll a kakukk fészkére címűben a Bromden főnököt alakító Bujtor Istvánnal játszhattam egy színpadon. A közelmúlt termése volt a beszédhibás VI. György második világháborús történetét feldolgozó produkció, A király beszéde Csankó Zoltán főszereplésével, én Winston Churchill miniszterelnököt formálhattam meg (a fenti képen). Azt sosem gondoltam volna, hogy musical sikernek is résztvevője lehetek, márpedig a magyar származású Orczy Emma regényéből készült darabban, A vörös Pimpernelben a walesi herceget játszottam. Még 2003-ban Korcsmáros György állította színpadra Shakespeaere szerzeményét, A veronai fiúkat, amelyben Valentin szolgája, Fürge voltam. Leonard Bernstein nálunk 1999-ben műsorra tűzött West Side Story-ja sem maradhat ki, Glad Hand tánctanárként innen maradt meg Bakó Gáborral, a darab koreográfusával egymás különleges köszöntése.

Említette az operettet is. Kell, hogy abból a műfajból is legyen különösen kedves emléke!

Az első szerepemet Jacobi Viktor Leányvásárában kaptam. De fiatalon A csárdáskirálynőben még táncoltam A lányok, a lányok, a lányok angyalok és Az asszony összetör című ismert betétdalokra, Mérő szerepét a nyolcvan előadás nagyobbik részében Bor József énrám bízta, míg Bujtor István a Mágnás Miskában gróf Eleméry Tasziló szerepével bízott meg. Minden belépéskor, bent a nyílt színen, majd a kimenetelkor ütemes tapsot kaptam, és ehhez még jött a darab végi tapsrend…

Kérhetünk egy rövid ars poeticát a pályafutásáról?

Gyerekkori álmom teljesült azzal, hogy színész lehettem, és még ma is maximálisan élvezhetem a közönség szeretetét. Számomra minden előadás egy újrakezdés, amelynek az a szépsége, hogy minden este más és más karakter bőrébe bújhatok. Maga a színházi jelenlét is boldoggá tesz, ez az életem.

Milyen hosszú még a bakancslistája?

Közeledik a nyugdíj ideje, hatvanéves vagyok, de egyelőre még nem foglalkoztat. Játszom, és örülök a szerepemnek a Monában, A padlásban, a Jancsi és Juliskában, valamint a Keménykalap és krumpliorrban. Mindez ad annyi feladatot, hogy ne kelljen tépelődnöm a jövőn. Bánatom, hogy egyedül vagyok, a szüleim után szeretett kiskutyámat is elveszítettem. Mindez még fontosabbá teszi a színpadi játékot. Hadd zárjam egy epizóddal: a minap a kocsiba beszállásom után a taxisofőr megszólított, hogy ugye, vagy harminc éve maga játszotta a bábszínházban Csipikét, az óriás törpét, az 1984-es bábfilm nyomáán készült előadásban? Nos, ez tart életben, mert ahhoz, hogy erre emlékezzen, csak adtam valami pluszt neki…

Mohay Gábor
Fotók: Koppány Zoltán