Hogyan bűnhődtek meg a Rajkát dúló törökök?

Megyei (mende)MONDÁK 2 rész: Rajka – SzaSzi írása

rajka

A helynevekhez kapcsolódó mondák – különösen, ha valamilyen történelmi eseményt idéznek – talán könnyebben fennmaradtak az évszázadok sodrásában, mint más történetek. Ki ne lenne kíváncsi egy-egy beszédes elnevezés eredetére? A történelem így nyomot hagy az emlékezetben is, az emberek pedig tudatosan és büszkén adják tovább az utódoknak. A történelem él. Bennünk. A Törökmocsár legendáját Rajka lakói örökítik tovább, immár több mint négyszáz éve.

A török hódítások korából – a mohácsi vésztől Buda visszafoglalásáig terjedő időszakból – az ország három részre szakadásán kívül legfeljebb a nagy várháborúkról lehetnek ismereteink az iskolából. Talán még az is rémlik, hogy az oszmánok két alkalommal is vezettek jelentős hadjáratot Bécs ellen, először 1529-ben, majd másodszor 1683-ban, számukra mindkettő kudarccal és visszavonulással végződött. Arról azonban már nem szólnak a tankönyvek, hogy útjukon – amely a Duna völgyében vezetett, és érintette Rajkát is – végigdúlták, fosztogatták, gyújtogatták az ott élők otthonait.

A források tanúsága szerint a százezret is meghaladó létszámú oszmán sereg több csoportban özönlötte el a környéket, irdatlan pusztulást hagyva maga után a Moson vidéken. Dunacsúnt és Rajkát is elérte egy dühödt török lovascsapat, a falvakat kifosztották és felégették. A magyarok, az itthoniak védték földjüket, házukat, magukat, ahogy csak tudták. Egy csapattal Pozsony, egy másikkal pedig Magyaróvár felől vették üldözőbe a rablott holmival alaposan felmálházott törököket. Azok megpróbáltak a Duna-parti erdőségek felé menekülni, nem is maradt más kiút. Csakhogy Rajka határában, a parti erdőben, útjukat állta egy keskeny, ám feneketlen mélységű mocsár, azon túl pedig ott volt a Duna. Vissza nem fordulhattak, mert üldözőik már a sarkukban voltak, biztos halál várt rájuk, megkísérelték hát a lehetetlent, átkelni az ingoványon.

Mire a magyarok odaértek, már csak azt láthatták, hogyan húzza le a törököket a rablott kincsekkel együtt a süppedős, fekete mélység. A kétszáz török vitéz azóta is ott vár a feltámadásra. A helyiek pedig, emléket állítva a vészterhes időknek, a Törökmocsár elnevezést adták a területnek, amelyet a mostani idősebbek még ismerhettek. A falu határában, a Nagyerdő (vagy Felső erdő) részén található, közvetlenül a Duna közelében. Sűrű növényzettel borított területe és a holtág azonban a bős-nagymarosi vízlépcső építése során a Duna árterével együtt jelentősen átalakult. (Helyén jelenleg a szivárgó csatorna és a mellette fekvő kaszáló határ felé eső területe helyezkedik el.)

rajka-templom

Ez a történet több mint négyszáz éve száll szájról szájra, és ha közben némileg színesedett is, valóságmagját mindvégig hűen őrizte. Nekem egy rajkai egyetemista, Bencsics Boldizsár adta tovább, aki – a modern kor vívmányait is felhasználva – videóüzenetben mesélte el a kalandos képzeletet is megmozgató mondát. Itt kell megjegyeznem, hogy a Törökmocsár legendáját az évszázadok alatt többször is lejegyezték, először Modrovits Gábor 1897-ben, majd dr. Timaffy László (Török kori mondák a Kisalföldön címmel a Honismeret című lapban 1986-ban, majd A Tündértó titka című kötetében 1987-ben). Legújabb feldolgozása 2015-ben, a Történetek Rajka múltjából című helytörténeti könyvben Szentkuti Károly nevéhez fűződik, amely Rajka Község Önkormányzata kiadásában jelent meg, Király László beszédes illusztrációi díszítik, és más izgalmas történetek is olvashatók benne a falu múltjával kapcsolatban.

Milyen szerencsés Rajka közössége, hogy saját históriájukat könyvben is olvashatják! Az itt élők ragaszkodnak hagyományaikhoz, a Törökmocsár legendája bekerült a települési értéktárba mint megőrzött szellemi örökség, hozzátéve, hogy „megőrzése és átadása a következő generációk részére minden rajkai polgár kötelessége”. És tényleg mindenki ismeri! Ha nem hiszik, kérdezzék meg a rajkai könyvtárost, Lászlóné Kovács Katalint, aki az anyaggyűjtésben szintén a segítségemre volt.

Az először a 13. századi oklevelekben említett település egyébként már a rómaiak idejében is lakott volt. A római határvédelmi limes részeként őrtornyot építettek ide, amely a római katolikus templom (2. képen) tornyának lett az alapja. Na, de ez már egy másik történet...

rajka-terkep

SzaSzi
Fotók: Lászlóné Kovács Katalin engedélyével!

Felhasznált irodalom: 
rajka.asp.lgov.hu
Békefi Ernő: Rajka helytörténete (kézirattöredék)
Vitéz István: Rajkai Krónika (helytörténeti dolgozat, 1993.)
Dr. Timaffy László: A tündértó titka (Móra, 1987.)
Dr. Timaffy László: Török kori mondák a Kisalföldön Modrovits Gábor nyomán (Honismeret, 1986. 14. évf. 5.sz.)
Szentkuti Károly – Reisinger Attila: Történetek Rajka múltjából, 2015.

A kötetek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálhatók. Böngésszenek az online katalógusban!

A cikksorozat korábbi része: 
1. rész: Hogyan gurult a gyórói gombóc egészen Cirákig?

2026.09.25