''Nem a történetek hatnak rám, én alakítom át őket''

Idén augusztusban jelent meg legújabb kötete, a Tényleg szeretem a jalapenót – és más történetek. Ha jól tudom, utoljára 2010-ben írt egész kötetté összeálló kisprózai alkotásokat. Azóta – történelmi, illetve egyéb alapokon nyugvó – fikciós regények, sport vagy ifjúsági témájú könyvek, életrajzok fűződnek a nevéhez. Hogyan kerültek képbe ismét a rövid(ebb) történetek?

Pontosítanék, az elmúlt 16 évben is írtam novellákat, elbeszéléseket, tárcákat és más kisprózákat, éppen ennek a bizonyítéka ez a kötet. A benne lévő szövegek mindegyike megjelent valamilyen irodalmi lapban vagy a médiában, jelentős részük pedig felkérésre született. Az eggyel előző novelláskötetem 16 éve látott napvilágot, azt regények és más nagyprózai vagy ismeretterjesztő művek követték, de közben folyamatosan éreztem a késztetést, hogy a kisprózáimból is összeállítsak egy könyvet. Erre végül most nyílt lehetőség, az Athenaeum Kiadó jóvoltából, az elmúlt bő másfél évtized pedig jó alkalom volt arra is, hogy szelektáljak, és tényleg csak a legjobbnak ítélt darabok kerüljenek a kötetbe. Fontos szempont volt az is, hogy mindegyik történet napjainkban játszódjon, így a könyv egésze egyfajta látlelete a mának.

A kötetbe olyan témákat „tárgyaló” novellák kerültek, amelyek saját kényszerű vagy önkéntes döntéseinkről szólnak: életközepi válságok, lerázhatatlan unalom és kiégések, a szomszédban keresett sikamlós izgalmak és így tovább. A forrás szinte kiapadhatatlan. Milyen mélyen képesek beépülni ezek a történetek a szerzőbe, milyen hatással lehetnek „saját kényszerű vagy önkéntes döntéseire”?

Inkább fordítva gondolnám, nem a történetek hatnak rám, hanem én alakítom át őket a saját világlátásom és olykor szájízem, na meg persze a dramaturgiai elképzeléseim szerint, hogy végeredményként irodalmi mű szülessen a mindennapok eseményeiből. A véletlen hozta úgy, hogy ez a 16 év egyben egy korszakot is átölelt Magyarország legújabb kori történetében, ám hogy ezt a periódust később milyen jelzőkkel fogja illetni a közbeszéd, azt majd az utókor eldönti, egyelőre túl közel vagyunk hozzá, hogy valós objektivitással ítélkezhessünk. Itt és most természetesen nem a politikára gondolok, sokkal inkább arra, hogy minden eredeti írói szándék nélkül is elmondható, hogy ezekben a novellákban, történetekben óhatatlanul is benne van az elmúlt 16 évben keletkezett közös és privát pszichózisunk is.

Ahogyan olvasom, a karakteres novellák csípős humorúak, bő iróniával, valamint bölcs nyugalommal átjártak. Mennyire építi bele magát, a beállítottságát, a világlátását megírásuk során a szerző? Csúnyábban fogalmazva: mennyire torzítja a saját nézőpontjához az adott történeteket? Egyáltalán, torzítás-e ez?

Jó kérdés, hiszen már-már közhely, hogy az író az életből merít, azt írja meg, amit lát és tapasztal, és emögött korántsem a valóságnak való esetleges megfeleltetést kell keresni, hanem azt, hogy olyan benyomások és hatások érhetők tetten az irodalmi művekben, amelyek adott esetben azok szerzőjére, esetleg annak környezetére is hatottak. De mivel az író is ember, nyilvánvalóan a saját megítélése alapján meséli el az általa látott és megélt eseményeket és érzéseket. Ezzel valószínűleg mindenki így van, függetlenül attól, hogy valaki papírra veti-e a körülötte keringő történeteket vagy sem.

Az elmúlt hetekben kapta meg Szolnok Város Ezüst Pelikán Díját, amelyet azoknak ítélnek meg, akik kimagasló érdemeket szereztek a település – az ön esetében társadalmi, oktatási, művészeti – gyarapítása érdekében. Ugyan Budapesten született, de gyakorlatilag teljes egészében Szolnokon nőtt fel. Mit jelent önnek személyesen ez az elismerés?

Nagyon sokat. Szolnokon nőttem föl, ott eszméltem a világra, számos olyan benyomás ért, amely mind úgymond a személyiségemben, mind pedig rajta keresztül a műveimben is tetten érhető. Úgyhogy sokat köszönhetek a városnak, ha úgy tetszik, az írói mivoltomat is. Meghatottan és büszkén szoktam nézegetni ezt az ezüst pelikánszobrocskát.

Mire számíthatunk legközelebb Benedek Szabolcstól? Ismét regény következik? Életrajzi vagy sport témájú kötet? Esetleg valami egészen új és meglepő?

Egy ifjúsági regényem várható még az ősszel, ezenkívül van egy befejezés előtt álló regényem, továbbá pár hónapja (53 éves fejjel, a kamaszkor hagymázas rímei után) elkezdtem verseket írni, ami egészen új dimenziókat nyit meg előttem, és kifejezetten élvezem. Elkezdtem fölfedezni magamban a lírai ént, és úgy veszem észre, ez a prózám mélységére is hat.

Amúgy tényleg szereti a jalapenót?

Hát hogyne! Mint mindent, ami erős.

Benedek Szabolcs Tényleg szeretem a jalapenót – és más történetek című kötetének bemutatójára 2026. november 7-én, szombaton, 10 órakor kerül sor a 25. Győri Könyvszalonon, a Győri Nemzeti Színház Pódiumszínpadán, a szerzővel dr. Horváth Sándor Domonkos fog beszélgetni.

Szilvási Krisztián
Fotó: Benedek Szabolcs