Túl sokat figyelünk a külsőségekre

Mire számíthatnak az olvasók az új kötettel kapcsolatban? Hasonló formára és tartalomra? Lesznek-e például a zenehallgatáshoz QR-kódok?

2023-ban, amikor a Nagy zenészek, nagy szerelmek első kötete megjelent, a kiadó és én sem tudtuk, mire számítsunk, milyen lesz a fogadtatás. Az irodalomban hasonló műfajú „szerelmes könyvek” már megjelentek, gondoljunk Nyáry Krisztián munkáira, de a komolyzene terén ez még igencsak újnak számított, később sokan hiánypótlónak tartották. Én szkeptikusan azt gondoltam akkor, hogy ugyan miért érdekelné a komolyzene hallgatóit a zeneszerzők magánélete, de az eladott példányszámok, a négyszeri kiadás végül a sikert igazolta. Utána még két kötet jelent meg, a Muzikális bestiák (2024) és a Mozart bikiniben (2025), de ezek sokkal töményebbek, más látásmódúak. A zenetörténet hálószobatitkait bemutató kiadványt a kiadó javaslatára folytattam. Hangvételében, felépítésében hasonló lesz az előzőhöz, de azért van némi változás is.

Az első írásakor még kezdő könyvíró voltam, és a rendelkezésemre álló 360 ezer karaktert nemes egyszerűséggel osztottam-szoroztam a tíz zeneszerző között tíz részre, egyformán. Ez jó fogódzó volt számomra, de már tudom, hogy nem praktikus, hiszen van, amelyik téma többet és van, amelyik kevesebbet kíván. Az új kötetemben már nem a számtan diktált, a kilenc zeneszerző változó terjedelemben kerül bemutatásra. Természetesen van olyan szereplő, akiknél még így is meg kellett húzni a történetet. Clara Schumann és Robert Schumann szerelmének történetéből például csak 2-3 évet választottam ki, azt a szakaszt, amikor a fiataloknak perre kellett menniük azért, hogy végül házasságot tudjanak kötni. QR-kódok ebben a könyvben is lesznek, hiszen nem pusztán a szórakoztatás a célom, hanem, hogy a kedves Olvasót a komolyzene hallgatása felé tereljem.

Kutatás közben bizonyára sok meghökkentő ténnyel találkozott. Mondana egy-két olyan példát, melyeken maga is nagyon meglepődött?

Számomra talán az a leginkább megdöbbentő, amikor olyan zeneszerzőkkel találkozom, akiknek a zenéjét ismerve nem is gondolnám, hogy például turbulens szerelmi életet éltek. Legmeggyőzőbb Claude Debussy példája, akit impresszionisztikus, kicsit áttetsző, szinte éteri zenéjéről ismerünk, amely alapján finom úriemberként jelenik meg a képzeletünkben, pedig cseppet sem volt az. Ha ezt a részt lányos apák is olvassák, akkor biztos óvni fogják a gyermeküket a hasonló komponisták közelségétől.

Zenetörténészként, műsorvezetőként azt tűzte évekkel ezelőtt a zászlajára, hogy oldja a komolyzene világára jellemző merevséget. Erről számos Önnel készült interjúban olvashatunk. Úgy gondolja, hogy a szónak nagyobb ereje van, mint a zenének?

Bizonyos értelemben mondhatjuk azt, hogy igen. Amikor Kodály Zoltánt egyszer megkérték, hogy írjon Bartók Béláról, az emberről, akkor Kodály ezt visszautasította azzal, hogyha Bartók Bélára, az emberre kíváncsiak, akkor fölösleges bármilyen szó, hallgassák meg a zenéjét. Ez egy magas szintű ismeretekkel, rendkívüli hallással és zenei képzelőerővel és vízióval rendelkező ember szájából egy teljesen érthető válasz. Én más vagyok. 16 éves koromig maximum a Sex Pistolsig jutottam, nekem igenis kellett és kell a kapaszkodó ahhoz, hogy egy zeneszerzőhöz vagy az ő művészetéhez közelebb kerüljek.

Erről az oldalról nézve a szó erősebb lehet, mert képes az embert közelebb húzni a zenéhez. Az is igaz, hogyha onnantól kezdve a zene nem képes megszólítani az illetőt, akkor a szó teljesen hiábavaló volt. Ebben a helyzetben én tehát legfeljebb egy mediátor vagyok, aki képes eljuttatni az arra fogékonyakat A-ból B-be, mert hiszem, hogy a zene ereje sokkal nagyobb, mint az odavezető szóé. Itt nem az irodalomra, hanem az én szövegeimre gondolok.

Írók esetében is sokan felteszik a kérdést, hogy mit és mennyit érdemes tudni az íróról. Hogyan lehet az egyensúlyt megtalálni, hogy ne süllyedjen le a bulvár szintjére, és ne is lexikonba illő információtömeg legyen?

Az előző gondolathoz kapcsolódom: hogyha az ember úgy próbál a saját munkájára tekinteni, hogy ő csak egy átmeneti állapotot biztosít, és ezt lehetőség szerint úgy teszi, hogy az a zene felé, az alkotás felé vigyen, akkor talán a helyén marad minden. Távolabbról persze ezt különbözőképpen lehet megítélni. Egy zenemű természetesen hathat önmagában úgy is, hogy az ember tudna valamit a komponistáról. Az információ nem kell hozzá, de bizonyos esetekben segíthet közelíteni.

Vannak visszajelzések arról, hogy mennyiben befolyásolták az átadott információk az emberek zenehallgatási szokásait?

Nem nagyon kapok ilyesmit, bár örülök a visszajelzéseknek, sokat lehet belőlük tanulni. 15 évig a Bartók Rádióban nagyon szerettem, hogy olyanokat mondhatok, amellyel a közönséget megmozgatom, de nem nagyon volt visszajelzés, tulajdonképpen azért is hagytam abba a médiamunkát. A könyveknél sokkal több reflexió ér, de az igazi az a közönséggel való találkozás. Ebből tanulok a legtöbbet.

Mennyire tartja fontosnak jelen lenni a közösségi médiában?

Nekem ez csak azért fontos, hogy a programokra felhívjam a figyelmet. Ott is kapok kommenteket, ilyet is, olyat is. Nemrég olvastam például, hogy Bősze Ádám összegányolt három pletykakönyvet. Ez is egy értékelés, és szerintem nagyon jó, hogy valaki ilyen határozottan vállalja, hogy utálja azt, amit én csinálok. Bár nyilván nem is olvasta el a könyveket, hiszen maximum az elsőt és ezt a legújabbat nevezhetem pletykakönyvnek, a másodikat és a harmadikat egyáltalán nem. Nézzük inkább azt, ha valaki elolvas egy fejezetet, és rájön, hogy azt sem tudja, ki Josquin Desprez, de meghallgat tőle valamit, és azt mondja, „Te jó ég, hogyan élhettem eddig úgy, hogy ezt nem hallottam”, akkor elértem a célomat. Szerencsére ilyenkor az embereknek nem az jut eszébe, hogy visszajelezzen az írónak, hanem sokkal inkább az, hogy valamit még meghallgasson a komponista művei közül, és ez így van rendjén. Ettől függetlenül örülök a visszajelzéseknek.

A QR-kód segítség ebben, ráadásul manapság már gondtalanul „szörfözhetünk” az interneten. Az ember olyan zenéket is felfedezhet, melyekről nem is gondolta, hogy léteznek egyáltalán. Többször hangsúlyozza a komolyzenei koncertekkel kapcsolatban, hogy „lazább közönséget” szeretne. Mit jelent ez? Hogyan képzeljük el? Hiszen ez távol áll a rockkoncertektől.

Túl sokat figyelünk a külsőségekre, a koncerten való megjelenésre, az öltözetre, a vasalt nadrágra és sorolhatnám, ami egy alapfeszültséget teremt bennünk. A koncertteremben ez fokozódik, hogy például köhögnöm kell, de nem zavarhatom az előadást, nem tapsolhatok, csak amikor mindenki azt teszi, és így tovább. Nem a szertartásossággal van a gond, hanem azzal, hogy ezekre a kis feszültségeinkre figyelünk, ahelyett, hogy élvezettel adnánk át magunkat a zenének. A gondolataink sem ott vannak, a zene pusztán kísérő jelenséggé válik. Verset, regényt sem lehet úgy olvasni, befogadni, hogy a figyelmünk máshol jár. Ahhoz, hogy a zene szellemi örömöt jelentsen, figyelni kell, sőt készülni előre. Amikor Beethovennek az egyik vonósnégyeséről azt mondták, hogy grandiózus, csak hát túlságosan nehéz, ezért kétszer is el kellett játszania, akkor Beethoven elégedetten hümmögte, hogy bizony ezeket többször el kell játszani ahhoz, hogy az ember megértse, hogy egy kicsit a mélyére hatoljon. A lazaságot tehát főleg szellemi téren képzelem, mert ez jobban hozzásegít a befogadáshoz. Ez a zenészekre egyébként éppúgy vonatkoztatható.

Bősze Ádám a 22. (fekvő kép) és a 23. Győri Könyvszalonon (álló kép)

Vannak-e még tervek a közeli jövőre? Milyen témák érhetnek még könyvvé?

Már a következő könyvem kézirata is elkészült, megjelenése jövő tavasszal várható. Teljesen más, mint az eddigiek, útikönyvszerű. Keringőváros a címe, és azoknak szól, akik szeretnek úgy utazni, hogy közben ismereteket is kapnak, sőt hozzá illő zenét is, mert ebben is lesz QR-kód. A másik jövő év őszén jelenik meg, a címe Beethoven Lajos, emberközeli ábrázolás a zeneszerző halálának 200. évfordulójára. 

Zárásként: milyen zenét ajánlana mondjuk egy unalmas, fázós őszi estére? 

Ha már említettem Josquin Desprez nevét, magamnak szívesen választanék az ő művei közül, például a Graindelavoix-t. Szokatlan és gyönyörűen énekelnek benne, kicsit meditatív. Mindenképpen elővenném, olvasgatnám a szövegeket szellemi unaloműzésre, és hogy megértsük őt, hiszen Josquin több mint 500 éve született, nagyon távol áll tőlünk, pedig egykor híresebb volt Michelangelónál. 

Beszélgetésünkkor még nyárias idő van, egy csillagnézős estéhez milyen zenét ajánlana? 

Egy csillagnézős nyári estének a legkedvesebb velejárója, hogy isteniek a zajok, a tücsökciripelés, a szél susogás, az éjszaka hangjai, így ehhez nem ajánlanék mást, csak amit a természet ad. Ha valakinek ez nem lenne elég, akkor Bartóktól választhat olyan darabokat, amelyek az éjszaka izgalmát félelmetes zenékkel turbózzák. 

Bősze Ádám 2026. november 8-án lesz a 25. Győri Könyvszalon vendége, ahol a Nagy zenészek, nagy szerelmek 2. - A zenetörténet újabb hálószobatitkai című kötetét mutatja be.

Részletes program hamarosan a Győri Könyvszalon hivatalos weboldalán, további hírek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér honlapján és közösségi oldalain, újabb interjúk pedig a Győri Szalon oldalán jelenik meg. Tartsanak Velünk!

SzaSzi
Fotó: Bajzát Zsuzsi, DRKPK Archívum