Minőségi emberi kapcsolatokra épít

Kérem, mondja el, milyen munkákkal telt a mai napja?

Reggel autóval utaztam Tétre, mert Győrben élünk a családommal. Rajt a magammal kihozott doboznyi könyvtárközi könyv igénylőinek kiértesítésével e-mail, Messenger, WhatsApp útján, ezután az előző napi kölcsönzések utómunkálata, polcokra rendezése, no meg a gyors kávézást követően már kilenc óra volt, eljött a nyitás ideje. Megkezdődött a kölcsönzés, a forgalmat egyszemélyes könyvtárként nekem kell bonyolítanom. Miközben azért nem árt figyelni a számítógépre, átnézve a szükséges weblapokat, a Facebook-üzeneteket, az érkezett e-maileket, utóbbiakra illik válaszolni is. Most éppen Izraelből keresett meg családfakutatás céljából egy, még a holokauszt körüli időben kivándorolt, téti felmenőit, rokonait kereső genealógus, akivel releváns információkat cseréltünk és osztottunk meg egymással, és aki számára szkennelt dokumentumokkal szolgálhattam. Később leültünk megtárgyalni a közművelődési kolléganőmmel a délutáni orvosi előadás közvetlen feladatait, továbbá a következő hetek eseményeit is részleteztük. Miközben az érkező könyvbarátokat is igyekeztem kiszolgálni, örömömre sor kerülhetett egy informatikai hiba kijavítására is, a hivatali rendszergazdánknak sikerült rendbe rakni a gyakori áramszünetek miatt hosszú idő óta rendetlenkedő backup rendszerünket, és az adatbázisunk mentését. Amúgy nem mellékesen feltettem a saját gondozású webtárhelyre a novemberi tűzoltóbál meghívóját, és végül sikerült egy tervezetet szerkeszteni a huszonkilenc éve kezdeményezett, és azóta negyedévente papíralapon és pdf-ben is megjelenő Téti Híradó Szülőföldem újságba. Hab a tortán, hogy hazafelé menet befejezésül kocsival személyesen elvittem az igényelt könyveket két nyugdíjas olvasónknak…

Szép lista… Fordítsunk egy nagyot: milyen volt harminc éve egy munkanapja?

Nézzük csak: reggel útközben kiolvasva az újságokat, busszal értem el az abban az időben még nagyközség Tétet. Az első utam ekkor még az ÁMK-hoz, vagy utána az önkormányzathoz vezetett, el kellett hozni a napi postánkat, valamint az igényelt és postai dobozban megérkező könyvtárközi könyveket. A kölcsönzés ugyanúgy működött, mint manapság; hozzáteszem, akkortájt azért többen kerestek fel bennünket kölcsönzési kérelemmel. A levelezést még írógépen, az archiválás végett indigós példányt is készítve végeztem. Az akkori feladatok jobban a közvetlen munkahelyhez kötöttek, de lokálpatriótaként volt energiám már akkor is az általunk újraindított Szülőföldem Téti Híradó című újságba fotózni, cikket írni, főszerkeszteni. Az első időben fénymásolóval gyártottuk, majd hat-hét floppy lemezen, később CD-n, majd pendrive-on vittem a betördelt lap anyagait az akkor még a győri Tarcsay utca sarkán lévő Palatia Nyomdába. Azután a kért és feljegyzett könyvtárközi köteteket átmásoltam írógéppel egy erre hivatott négypéldányos kérőlapra, és mehetett a kérelem az útjára, nagyjából egy hét kellett a könyvek megérkezéséig. Mindez szerencsés esetben – a győri kollégák gyors reagálásának is köszönhetően – manapság egyetlen nap alatt is megtörténhet.

Soha nem kívánkozott más munkahelyre?

Tulajdonképpen mondhatjuk, a hivatásom találkozott a gyerekkori vágyaimmal, mert tizennyolc éves koromig, Győrbe költözésemig is úgyszólván faltam a könyveket, szinte minden nap látogattam a könyvtárakat. Nem árt tudni, hogy kis kitérő után – Cartographia, Gillette Hungária területi képviselő – kereskedelmi menedzserként kezdtem az olvasók szolgálatát, csak 2003-ban kaptam meg a könyvtárszakos diplomát, és közben még egy gokartos balesetem miatt volt egy nagyon nehéz időszakom, gerincsérvvel és műtéttel. Hiányérzetem csak abból adódott, hogy az idők során több polgármestertől is ígéretet kaptunk a mainál nagyobb, tágasabb, az igényeket jobban kielégítő könyvtárra, de a megvalósítás még várat magára. A munkámat ma is nagyon szeretem, ötvenegy évesen nem is gondolok változtatásra. A családunk szeret utazni, nincs káros szenvedélyünk, hacsak az utazás nem az, a feleségemmel Glasgow-tól Kubán át Mikonoszig sok helyütt fedeztük fel a világot. Ez már a gyermekeinkre is átragadt, emellett rendszeresen tudunk nyaranta a Balaton mellett is pihenni. Mindkét gyermekünk a Kazinczy-gimnázium tanulója, eddig sok feladatot adott a különórákra, lovaglásra és ETO-s sportfoglalkozásokra eljuttatni őket, de lassan mindketten az önállósulás útjára lépnek.

Gondolt már arra, hogy milyen lehet az élete újabb harminc év múltán?

Hát a vágyaink szerinti tengerparti lakásban aligha fogunk élni, és a barátainkkal sörözni, vagy ott unokázni, bár ki tudja, a mai világban semmi sem lehetetlen. De komolyra fordítva a szót, a könyvtári munkában a minőségi emberi kapcsolatok építése az a folyamat, amit nagyon lehet kedvelni. Értő olvasásra és írásra pedig mindig szükség lesz, bármilyen fejlettségi szintre is jut a mesterséges intelligencia. Az egyszemélyes könyvtáros munkája pedig tartalmazza a könyvtári munka minden fázisát, mozzanatát a könyvek tartalmi feltárásától az olvasókig juttatásig. Az egészét tekintve több mint helytörténet, alkalmazza a modern digitalizáció lehetőségeit, újságírói – közel 20 éve újságíró szövetségi tag vagyok – és fotós, grafikus feladatokra sarkall, olykor a könyvtári órák során tanári és iskolai követelményeket is támaszt. Kívülről ezt csak kevesen veszik észre, de a komplexitás, a változatosság nem engedi elkényelmesedni az embert. Harminc év múlva mit csinálnék, ha megélem? – kérdez vissza Katona Szabolcs. – Amennyiben az egészségem engedné és az utódok igényelnék, nyugdíjasan is segítenék a végre tágasabb, világosabb, felhasználóbarát téti könyvtárban.

Mohay Gábor
Fotó: Katona Szabolcs