A győri Révai Miklós Gimnáziumból indulva lett Claudia Wunderlich nyelvész, helytörténész és egyetemi professzor. Milyen állomásokon keresztül vezetett az út idáig?

Igaz, hogy a győri Unger kártyafestőcsalád több tagja a 19. században a győri Révai Miklós Gimnázium elődjébe, a győri rajziskolába járt. Én azonban már Németországban születtem. A 20. századi események miatt az Unger család utódai, akik évszázados soproni polgárcsaládból származnak, most nemcsak Magyarországon, hanem több országban és kontinensen élnek. Anglisztika és romanisztika szakra jártam az Erlangeni Egyetemre (Nürnbergtől 20 km-re), majd Kanadában, Quebec-ben, egy francia egyetemen folytattam mesterszakos tanulmányaimat, ahová két év németországi képzés után neves professzorom, Franz Josef Hausmann javaslatára jelentkeztem. Ezen az egyetemen készült az észak-amerikai francia szótár. Erasmus-ösztöndíjasként néhány hónapot az olaszországi Parmában is eltöltöttem, ahol nemcsak nyelvet tanultam, hanem intenzíven tanulmányoztam a művészetet, és megismerkedtem Umberto Eco szemiotikai írásaival is. A német mesterszakos diploma után angol és francia alkalmazott nyelvészetből szereztem PhD-t. Már egyetemi hallgatóként elkezdtem idegenvezetőként és múzeumi tárlatvezetőként dolgozni Nürnbergben, miközben történeti kutatásokat is végeztem. Mivel többnyelvű vagyok, nagyon keresett voltam idegenvezetőként, és többször is megkaptam a „vezetőkirálynő” címet a történelmi egyesülettől, amely azoknak jár, akik az adott évben a legtöbb túrát vezetik. Több év idegenvezetés és kutatás után teljes állású főiskolai docens lettem, 2018-ban pedig főiskolai tanári és professzori címet kaptam Bajorországban.

A szívén viseli a 19. századi győri Unger család történetét, és teljességgel elkötelezett a kártyatervező, -festő és -készítő tevékenységükkel kapcsolatban. Hogyan találkozott a témával?

Már kisgyermekként kezdtem érdeklődni a művészet és a játékok iránt, mivel édesapám közvélemény-kutatóként a Ravensburger játékgyártó cégnél dolgozott. Az ő egyik főnöke, Dorothee Hess-Maier volt az első rajz- és festészettanárom. Ráadásul a dédnagymamám, aki Ausztriában halt meg, amikor én hatéves voltam, mindig is magyarnak vallotta magát. Magyarországon a magyar rokonsággal is találkoztunk, és nagymamám a régi, 19. századi győri családi fényképeket is megmutatta nekem. Így kezdtem el nagyon érdeklődni a magyar gyökereim iránt. Tudtam azt is, hogy a felmenőim között volt egy „Unger nevű festő” (Unger Alajos akadémiai festő, Győr, 1814‒1848), aki után már az 1990-es évek középen elkezdtem kutatni a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum könyvtárában, ahol egy 1972. évi győri kiállítás katalógusában meg is találtam a nevét. A 2000-es évek közepén, miután az oxfordi egyetemen helytörténeti diplomát szereztem, és elkezdtem a győri és soproni levéltárban és könyvtárban kutatni, sok fontos felfedezést sikerült tennem vele kapcsolatban. Meg kellett tanulnom magyarul is. Ugyanekkor jelentek meg Jánoska Antalnak, a játékkártyák legjelentősebb magyarországi szakértőjének a tanulmányai is az Unger kártyákról, amelyek kutatásom egyik legfontosabb alapját jelentik. Szerencsére a kutatás folyamán sok értékes kapcsolatra is sikerült szert tennem. Az is szerencsésnek bizonyult, hogy a férjem gyártási szakértő, így vele együtt rekonstruálni tudtuk a történelmi játékkártyagyártás folyamatát.

Az Unger kártyafestő család 1843-ban – a „magyar kártya” egyik eredeti csomagolása – a négy évszak kártya

Több alkalommal tartott külföldön nemzetközi konferenciákon előadásokat a kártya-szemiotikával kapcsolatban. Melyek a legfontosabb tudnivalók, jellemzők, hagyományok ezen a területen?

Röviden összefoglalva: A szemiotikát arra használják, hogy megpróbálják értelmezni a jeleket, és ily módon a játékkártya-képek és a műalkotások kulturális, történelmi és politikai jelentései is feltárhatók. Így láthatóvá tehető, hogy mit kommunikálnak velük, és az eredetileg rejtett üzenetek is láthatóvá válhatnak, kiegészítve például a művészettörténeti megközelítéseket. A játékkártyák ma is nagy szimbolikus jelentőséggel bírhatnak, világnézeti, kulturális és gyakran politikai tartalmat is hordoznak. A 19. század folyamán az olyan nemzetek, mint Magyarország, nemzeti képeket szerepeltettek a kártyákon. Az első „magyar kártya” a „soproni képes” vagy „soproni-német képes” kártya volt, és csak a 19. század végén lett a Tell Vilmos kártya a jelenlegi „magyar kártya”. Az Ungerek a reformkor erősödő nacionalizmusának tett hazafias engedményként, de a birodalom összetartásának alapvető céljával egyre gyakrabban ábrázoltak magyar ruhás embereket a játékképeiken. Erről néhány előzetes megállapítást tettem az Ethnographia 2022-es számában megjelent tanulmányomban, és további kutatásokat mutattam be nemzetközi szemiotikai konferenciákon. Tavaly Athénba, idén júniusban pedig egy ciprusi konferenciára kaptam meghívást. Azon dolgozom, hogy a játékkártyaképek és Unger Alajos festményeinek szimbolikáját kulturális és politikai dimenzióikban szisztematikusan elemezzem és érthetővé tegyem.

Az Ungerek legutolsó ismert kártyakészítő műhelye 1841-től a mai Dunakapu tér 7. szám alatt működött Győrben

Idén decemberben lesz ifjabb Unger Mátyás győri kártyafestő születésének 200. évfordulója, év elején pedig a Piatnik Kártyagyár reprodukciós sorozatában megjelent a kártyafestő műhelyéből származó, 32 lapos, soproni-német „Kávéház kártja” fakszimile kiadása. Milyen érdekességek mondhatók el erről a kártyacsomagról, mennyiben volt különleges, hová helyezhető (hely)történeti érték tekintetében?

Két győri Unger Mátyás nevű kártyafestő volt, apa és fia. Id. Unger Mátyás 1789-ben született Sopronban, és 1862-ben halt meg Győrben, ifj. Unger Mátyás pedig 1824-ben született Győrben, és 1878-ban halt meg az újvárosi Szent János-kápolna melletti kis házban, amelyben testvérével, a pap és volt egyházmegyei levéltárnok Károllyal élt. Az Ungerek Magyarországon elsőként készítettek hazafias magyar kártyákat, és az 1846-os győri kereskedelmi kiállításon dicsérő oklevelet is kaptak szép, magyar viseletet ábrázoló kártyáikért, mint amilyenek a most megjelent fakszimile lapok is. A kártyatervező azonban Unger Alajos akadémikus festő volt, aki a bécsi akadémián tanult. Az Ungerek országszerte ismertek voltak, részben azért is, mert kártyáik népszerűsítették a négy évszak motívumát, mint jellegzetesen magyar motívumot. Rómer Flóris kifejezetten a Nemzeti Múzeum számára kért nyomódúcokat és nyomatokat a kártyákról, de sajnos ez a gyűjtemény a második világháború alatt szinte teljesen megsemmisült, bár néhány nyomódúc még megmaradt a győri múzeumban. Tavaly Bécsben a Piatnik ügyvezető igazgatójával, Dieter Strehllel közösen úgy döntöttünk, hogy a 2024 februárjában megrendezésre kerülő Nürnbergi Nemzetközi Játékvásárra Jánoska Antal kártyaszakértő segítségével újra kiadjuk ezeket a gyönyörű kártyákat. Nemcsak ifj. Unger Mátyás ünnepli idén december 9-én a 200. születésnapját, hanem 2024-ben van a magyar származású Piatnik cég bicentenáriuma is. A kártyák technikai okokból valamivel nagyobbak az eredetinél, és lekerekített sarkúak, hogy valóban lehessen velük játszani anélkül, hogy megsérülnének. A célunk egyszerű: örömet akarunk szerezni. Mert e kártyák a soproni képes kártya különösen szép példányai, különleges kulturális kincset és ritkaságot jelentenek. Tanúskodnak arról, hogy Győr az 1840-es évek Magyarországán az egyik legjelentősebb kártyafestő város volt.

Soproni-német kártya, fakszimile, Piatnik, 2024

Az ez évi Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Gondolat Kiadó égisze alatt az Anyagi és szellemi javak migrációja a Kárpát-medencében című tanulmánykötet, amelybe ön „Kártyakészítés és kapcsolati hálózat a XIX. században Magyarországon a győri Unger család példáján” címmel írt értekezést. Mekkora elismertsége volt akkoriban a kártyafestészetnek, milyen társadalmi megbecsülés övezte, az erre vetített, ennek folytán szerveződött „kapcsolati hálózat” hogyan jellemezhető?

A kártyafestés eredetileg kézműves munka volt, a kártyákat aprólékos munkával, kézzel kellett elkészíteni és színezni. Amikor id. Unger Mátyás 1810-ben Győrben elkezdte a játékkártyák készítését, ez egy megbecsült, jó kereseti lehetőséget biztosító szakma volt. Az 1850-es években azonban már nem tudtak lépést tartani a bécsi, pesti és pozsonyi konkurenciával. Ifj. Unger Mátyás ezért a mai Széchényi téri Lloyd épületében trafikot nyitott, és játékokat is árult. Az Ungerek kezdetben személyes és családi hálózatokkal rendelkeztek. Ezek közé tartozott néhány győri rokon, például a svájci Mesoccóból származó Toscano kéményseprő család. Ez a család rokonságban állt az Unger családdal, így Unger Alajos festőművész a bécsi akadémián töltött ideje alatt győri születésű unokatestvérénél lakhatott. A művészek hálózata Magyarországtól Bécsig, Németországig, Olaszországig, Angliáig és Franciaországig terjedt. Szoros kapcsolatokat ápoltak a bécsi és pest-budai grafikai kiadókkal, ezekben a körökben pedig az arisztokráciával és jelentős iparosokkal is. Bécs a korabeli magyar élet fontos központja és a magyar játékkártya-terveknek és -művészetnek is a legfontosabb származási helye volt, nem utolsósorban az ottani művészeti akadémia miatt.

Vannak-e még feltáratlan területek az Unger család históriájával és művészeti tevékenységével kapcsolatban, amelyek jövőbeli kutatásra érdemesek?

Igen, a kutatás soha nem fejeződik be, folyamatosan új eredmények és nyomok jelennek meg, de még több kérdés is felmerül. Győrben még vannak tisztázásra váró pontok, és több, a fondjegyzékben említett levéltári forrás még nem került elő. A győri embereken is múlik majd, hogy szeretnének-e még velem együtt valami szépet kihozni ebből a témából.

A címlapképen prof. dr. Claudia Wunderlich látható Unger Mátyás soproni-német kártyáinak felvágatlan nyomdai ívével a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban.

Szilvási Krisztián