Hogy hol található a vármegye levéltára?

A Liszt Ferenc utca 13. szám alatt egy patinás, régi épületben, amely 1971-ig vármegyeház volt. Korábban ferences rendház is működött itt, és még rengeteg érdekességet rejtenek az öreg falak.

• Tudták például, hogy az évszázadok során néhány híresség is megfordult itt, mint Kapisztrán János, Sobieski János, Hunyadi János és Liszt Ferenc?
• Vagy, hogy az itt őrzött börtönkönyveket is felhasználva került rekonstruálásra a hírhedt Takács János rablógyilkos rejtélyes esete (dr. Lanczendorfer Zsuzsanna és Halbritter András tanulmánya)?
• És azt, hogy – a polcfolyóméterek alapján – körülbelül kilenc kilométernyi iratanyagot őriznek itt az oklevelektől a rabtörzskönyveken át a különböző közigazgatási, jogszolgáltatási iratokig vegyesen?
• Na és azt, hogy míg a könyvtárban zömében pótolható, addig a levéltárban 90%-ban egypéldányos, egyszeri és megismételhetetlen dokumentumokat gyűjtenek?
• Esetleg, hogy ez az egyetlen összetett vármegye, amelyik két önálló levéltárral is bír – a régi vármegyei anyagokra alapozva az egyik Sopronban, a másik Győrben működik (utóbbi fióklevéltárat is kezel Mosonmagyaróváron)?

Sok-sok érdekes összefüggésre is fény derült ezen a délutánon.

Díjazottak és szakemberek

A díjátadó

Rögtön egy díjátadó ünnepségbe csöppentünk, amely a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Művelődési Intézet első féléves együttműködésének a záró rendezvénye volt abból az apropóból, hogy elérkezett a hónapokkal korábban meghirdetett „Legyél krónikás! E-emlék” című pályázat eredményhirdetésének ideje. Az intézmény vezetője, dr. Oross András nagy szeretettel köszöntötte a vendégek között Váradi Violát, az NMI képviselőjét és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Digitális Szolgáltatások Osztálya munkatársait. A pályázatra hely- vagy családtörténettel foglalkozó érdeklődők, kutatók adhatták be munkájukat. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az MNL nemcsak közigazgatási, jogszolgáltatási iratokat őriz, hanem magániratokat is, mint például levelezéseket, családi iratokat, amelyek kitűnően egészítik ki egymást.

A beérkezett művek közül Varga Bea, Nagy Ferenc és Bondár Zsuzsanna munkáját értékelte a megjelentek előtt Áldozó István osztályvezető és Hegedüs Zoltán főlevéltáros. Kiemelték például a tanulmányok interdiszciplináris vonását, vagyis azt, hogy a témával kapcsolatban felölelik a különböző tudományterületek eredményeit. Varga Bea az oral history (szóbeli közlés, visszaemlékezés) módszerével is élt, az elhangzottakat több helyen is ellenőrizte, így ez a forrás is hitelesnek tekinthető. Nagy Ferenc helytörténészként ismert, a Szülőföldünk, a Kisalföld Honismereti Egyesületének már több pályamunkát is benyújtott, a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának is aktív tagja, Tárnokréti múltjának megőrzésében zászlóvivő. Ezúttal a tájház történetét dolgozta fel. Bondár Zsuzsanna nyugdíjas óvónő kellő átéléssel, élvezetes stílusban megírt visszaemlékezését is méltatták a szakemberek, amely líraibb hangvétele mellett is rengeteg adatot közöl, haszonnal forgatható Nagyvárad történetének az ötvenes éveket idéző időszakából.

A pályamunkákat a levéltár online módon megőrzi, sőt a tervek szerint a közeljövőben kiadvány formájában is szeretnék megjelentetni.

Kukucskáló ablak a cellaajtón

Az extrák

A díjátadás ünnepi perceit követően kötetlenebbül folytatódott a délután. A kutatóhelyiségben a díjazott pályamunkákhoz valamilyen módon kötődő dokumentumokat – az intézmény néhány büszkeségét – közvetlen közelről tanulmányozhattuk: egy úrbéri térképet az 1840-es évekből, amelyen a helyi esküdtek és főszolgabírók az idő által kikezdett pecsétjét is felfedezhettük, a mohácsi csatavesztéskor meghalt II. Lajos király ötszáz éves latin nyelvű pergamen oklevélét, amelynek díszes pecsétjében a mai államcímer nyomaira ismerhetünk, a győri börtön fogolytörzskönyvét az 1920-as évekből, amely kevésbé dicső cselekedetekről tanúskodik, és egy vagyonösszeírást az 1735–36-os évekből, amely nemcsak a helytörténészek, hanem a családtörténeti kutatók számára is hasznos forrástípus.

Nézelődés közben sok érdekes összefüggésre rávilágítottak a levéltárosok, amelyeket valószínűleg nem fedeztünk volna fel. Elképesztő tudásukkal lenyűgözték a hallgatóságot, és bizonyították, hogy milyen széles látókör szükséges a munkájukhoz.

Az ünnepség kis fogadással zárult, de a látogatás még korántsem ért véget, az izgalmak és rejtélyek még csak ezután következtek. Vendéglátóink egyenesen a vesztőhelyre vezettek bennünket, igaz, nem ártó szándékkal, hanem hogy megmutassák a raktárakat is, amelyek az egykori vármegyeháza börtöncelláiban lettek kialakítva. A gondosan rendezett tárolóhelyiségekben a múlt nyomai kísértettek. Borzongást vált ki a látogatóból, ha arra gondol, hogy itt 1936-ig tartottak kivégzéseket, vagy ha a nyolcszemélyes cellák kukucskáló ablakaira pillant. Szerencsére a száraz tények mellett érdekes, humoros sztorik is előkerültek (például hogyan lett egy sapkából könyvjelző), így a sok borzalmat megélt udvar és falak nevetéssel teltek meg.

Néha a méretek sem elhanyagolhatók

Lecsengés

Az oldott hangulatú, kötetlen beszélgetés során eljátszadozhattunk a gondolattal, hogyan lehetne ekkora állományt digitalizálni, miért erősödik a levéltáros munkában az ügyfélszolgálati tevékenység, milyen hasznos lenne, ha az egyetemi tananyagban az igazgatástörténet hangsúlyt kapna. A gondok között pedig megcsillant a levéltárosok „szuperereje”, hogy a száraz adatokból képesek összefüggéseket, emberi dolgokat is kiolvasni, a megfelelő iratanyag előkereséséhez fejből ismerik az egyes időszakok közigazgatási határait, és ha hosszú is a sor, a digitalizálás terén is már előbbre jutottak (a Győri Tankerületi Főigazgatóság 19. század elejétől hiánytalanul meglévő tanulónévsorai nagyjából 150 kötetéből már száz elkészült).

Ezen a délutánon is sokat gazdagodtunk, de bizonyára számos érték lapul még az öreg falak között és az ott dolgozók szellemi tárhelyében is.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Levéltári látogatás

Vas Balázs fotói

47 kép