150 éve született Szalay Imre Emil, a magyar óceánrepülés mecénása

Nagy Mária írása

szalay-imre-emil

Szalay Imre Emil 1872-ben született Győrött, keresztlevele szerint Szalay Kálmán Imreként. Nevét az amerikaiak változtatták meg önkényesen, mert könnyebb volt a nemzetközibb Emilt kiejteni, mint a magyaros hangzású Imrét.

Édesapja Szalay András negyvennyolcas honvéd, Görgei Artúr katonája volt, aki Világosnál osztrák fogságba esett. Megszökött a rabságból, és amikor Szalay Imre háromesztendős volt, meghalt. Ezután özvegy édesanyja Győrbe költözött. Fiatalon munka után kellett néznie, így került Kőbányára, ott tanulta meg a hurkakészítést. Győrbe jött vissza a szalámigyárhoz, de mivel a szalámigyártás minden évben csak néhány hónapig tartott, sokat volt munka nélkül. Édesanya jó barátja volt Görgeiéknek, többször járt náluk Visegrádon vendégségben.

Endre testvére tanácsára indult el Amerikába szerencsét próbálni, kalandos úton jutott el oda. A hajótársaságok mindenhonnan elküldték, mivel nem volt útlevele. Bécsbe ment, ahol a Norddeutscher Lloyd irodájában útlevél nélkül is sikerült hajójegyet szereznie. 1898-ban, 26 éves korában indult el, tizennégy napig utazott a Friedrich der Grosse fedélzetén Hamburgból Amerikába. Huszonöt dollárral a zsebében szállt partra New Yorkban. Innen Chicagóba próbált menni, mert a hajón is azt hallotta, hogy ott biztosan kap majd állást. Egyik volt útitársnője segítségével eljutott oda, nyolc évig élt Chicagóban, ahol jó munkát kapott, és meg is nősült itt. Felesége a szomolnoki származású, magyar Pucskó Mária lett, akivel odakint ismerkedett meg.

Aztán bejárta Amerikát. Nyolc év után a Michigan állambeli Callumettbe költözött, majd Saginaw-ba, később a Wisconsinbeli Green Bay-be, innen Floridába, majd vissza Saginaw-ba és Green Bay-be. Azután gépeket szállított Kaliforniába, majd Detriot következett, ahol volt egy vállalata, a Packing Co. Chicagóból Flintbe ment, ott alapította meg virágzó húsnemű- és hurkagyárát, a Flint Sausage Works-öt, amely amolyan családi közkereseti társasággá alakult.

A magyar óceánrepülés ötlete 1929-ben pattant ki Magyar Sándor fejéből, aki ekkor Amerikában élt. A Detroitban megalakult American-Hungarian Transatlantic Comittee darabonként 1 dollárért árusított levelezőlapok árából kívánta az óceánrepülés költségeit fedezni. 1930. februárjában Lord Rothermere, az angol Daily Mail újságkonszern elnöke 10.000 dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki első ízben repül át New Yorkból Budapestre. Az ő javaslatára kapta a repülőgép a Justice for Hungary nevet.

1930 júniusáig az Egyesült Államokban és Kanadában mintegy 5000 dollár, Magyarországon viszont csak 45 dollár gyűlt össze, ami még a repülőgép megrendeléséhez sem volt elég. A mozgalmat végül Szalay Imre Emil (a képen középen) húzta ki a csávából: 1930. július 11-én felajánlotta, hogy előzetesen befizetett 100 dolláros adománya mellett kifizeti a repülőgép 5000 dolláros költségét is (más források szerint összesen 25 ezer dollárral járult hozzá a repülőúthoz).

szalay-imre-emilA Justice for Hungary 1931. július 15-én startolt el az új-fundlandi Harbour Grace (a Kegyelem Kikötője) repülőteréről Endresz György pilótával (a képen balra) és Magyar Sándor navigátorral (a képen jobbra)a fedélzeten. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felében rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, annak ellenére, hogy korszerű, földindukciós iránytűjük már az indulás után kevéssel felmondta a szolgálatot. A viharzónák miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, az óceánrepülők Győr közelében észlelték, hogy az üzemanyag-ellátás akadozik, további hetven kilométer megtétele után pedig benzinhiány miatt leállt a motor. Siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután, Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre.

A Harbour Grace-től Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki, óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel. Továbbá a korábbi óceánrepülők közül senki sem hatolt ilyen mélységig az európai kontinens belsejébe, így három világrekord is megdőlt ezen a napon.

Endresz György és Magyar Sándor megkapta a Lord Rothermere által beígért 10 ezer dolláros jutalmat, majd Szalay Imre Emillel együtt a III. oszt. Magyar Érdemkeresztet. Utóbbi az ünneplések után szülővárosába, Győrbe is ellátogatott.

Szalay Imre Emil 1937. június 15-én hunyt el Flintben. 1931-ben Újvárosban utcát neveztek el róla, amely 1948-ig viselte a nevét. Ezután Botos Lőrinc utca lett, majd 2001 óta ismét Szalay Imre utca a neve.

Nagy Mária

Forrás: alfahir.hu; endresz.hu; Győri életrajzi lexikon. Győr : Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, 2003.

A címlapkép forrása: Pesti Hírlap, 1930. július 20., p 5.; a második kép forrása: Újvárosi krónika, Győr 2001, kiad. Újvárosi Művelődési Ház, p 59.

2022.10.25