A cigányzenéről

A 2000-es években az országos és európai kutatások eredményeire épülő kötetek sorra jelentek meg, melyek a cigányzene szerepét az adott korban vizsgálták (Sárosi Bálint, Szíjjártó Csaba, Horák Magda, Nyerges Erika, Hajnáczky Tamás). A szerzők közül többen is áttekintették a 19. századi magyar és nyugat-európai sajtót, számba vették és közölték a zenei kritikákat – ennek köszönhetően egyre pontosabb képet kapunk a magyar cigányzenészek európai körútjairól és zenéjük fogadtatásáról. A külföldi híreket olvasva kiderül, hogy nem túloztak a helyi újságok sem, amikor a zenészeinket olyan nagy becsben tartották. A győriek valóban nemcsak a legelső sikeres Nyugat-Európában turnézó cigányzenészek közt voltak, de a műfajban a tengerentúli első amerikai fellépés is a győri Farkasék nevéhez köthető. Egy széles zenész réteg, illetve zenészdinasztiák tették lehetővé, hogy egy időben több utazó győri társaság is (Farkas – Vörös – Szomorú banda) kiemelkedhessen.

A zenetudományban a cigányzene megítélése a mai napig formálódik. Az első sajtóban zajló vitát a 160 éve, pontosabban 1859-ben francia nyelven megjelent A cigányokról és magyarországi zenéjükről című mű okozta, mely nem másnak, mint Liszt Ferencnek tulajdonítható. Ő maga kedvelte és értékelte ezt a zenét, nemcsak Biharit, de a győri cigányzenészeket (Farkas Józsit és Miskát) is többször hallotta, és elismerően vélekedett róluk. Mivel a 19. században úgyszólván kizárólag cigányzenészek voltak a magyar dalok zenei előadói, könnyen abba a tévedésbe eshetett a közönség – ez vitte tévútra Liszt Ferencet is –, hogy a magyarok zenéje valójában cigányzene, azaz a magyar zenét a cigányzenével azonosítsa. Már a kötet megjelenésekor kiderült, hogy ez tévedés (még Farkas Miska prímás is útra akart kelni, hogy a mestert felvilágosítsa).

Az egyes virtuózok, cigánybandák a 18. században jelentek meg, és a 19. században váltak híressé. Fontos zenei közvetítő szerepet játszottak falu és város, idegen és magyar közt. A Dunántúl kedvelt cigány muzsikusa volt Pityók Bandi, akinek győri látogatását Eötvös Károly jegyezte le.

„Nyelv után a nemzeti muzsika az, mellyel a hon Géniusza szelíden foglalja egybe a haza fiait – s eredetiségét a népeknek örök időkre fönntartja” – írta dr. Kovács Pál 1830-ban a Tudományos Gyűjteményben. A cigányzenészek érdeme, hogy jelentősen hozzájárultak a nemzeti zene stílusának fejlődéséhez. Ez utóbbi folyamat összetettségét mutatja a verbunkos zenei műfaj kialakulása, amely eredetileg a katonai toborzó tánczenei kísérete volt. Tökélyre fejlesztése a cigány muzsikusoknak – elsősorban Bihari Jánosnak – köszönhetően szórakoztató zenévé és a legfelsőbb úri körökben is a magyar muzsika reprezentánsává vált, de ugyanakkor a cigányzenészek révén a falusi környezetben is elterjedt.

A magukat haladónak tartó és magyar érzésű felsőbb réteg igényelt egy új, sajátosan magyar műfajt, amit magáénak érezhet, amelyre egyszerre lehet mulatni, szomorkodni, énekelni. Megjelent a verbunkos hagyományaiból is táplálkozó, új magyar műfaj, az énekelt dal: a magyar nóta, más nevén a népies műdal. A színházban játszott népszínművek is népszerűsítették a műfajt. (Előfordult, hogy a győri színházban Farkas Miska egy színdarabban saját magát alakította.)

A cigányzene Győr zenei életében

A két világváros közt fekvő Győr jómódú polgárai az 1800-as évektől rendszeresen látogatták Bécs és Pest hangversenyeit, az európai előadóművészek egy-egy fellépésre útba ejtették a várost. Győr legképzettebb zenészei hagyományosan a katolikus egyházhoz kötődtek, a német nyelvterületről idekerült egyházi karnagyok a polgári zeneoktatásban és a zenésztársaságok szervezésében is tevékenyen részt vettek. Az 1832-ben a székesegyház karnagyának megválasztott, osztrák származású Richter Antal 1846-ban alapította meg a Győri Férfidalegyletet, a német hagyományú karéneklési formát, amelyet az első fellépéstől a magyarosítás jellemzett. A magyar-német lakosú Győrben a 19. század közepétől – e magyarosítási törekvések részeként – a társadalom egy része igényelte és lelkesen pártolta a „magyar zene” létrejöttét.

Az 1840-es évektől, a városi polgárság örömére, a közterületen hallható térzenék is rendszeressé váltak. A polgárőrségnek két zenekara is volt, külön a németek vadászzászlóaljának és külön a magyarok nemzeti őrseregének. A két zeneileg is rivális társaság később egyesült, 1849 után már az egyesült zenekart oszlatták fel. A polgárőrség zenekarát – különösen a vonósokat – cigányzenészek is erősítették.

Kik voltak az első győri cigányzenészek?

Bárdos Kornél Győr zenéje a 17-18. században című könyvében közreadta az 1600 és 1832 közt itt működő zenészek listáját. Ebben levéltári források alapján közel 60-at cigányzenésznek nevez, akik többsége újvárosi volt. Elsőnek Gyurász Ádámot említi 1751-ből. A leggyakoribb vezetéknevek a Farkas, a Vörös, a Juli, az Árvai, de Biharyból is találunk hármat.

Egy „magyar”, valójában cigánybandáról, mely egy hazafias ünnep szereplője volt, 1790-ból találunk említést. Révai Miklós, a nemzeti rajziskola tanára örömünnepet szervezett a Szent Korona győri fogadtatására 1790. február 18-án, melyre felfogadta a zenészeket.

A Hadi és más nevezetes történetek 1790-ben így tudósított róla: „A szegény elemi rajztanító már jó eleve felfogadta a magyar hegedűseket (a győri czigánybandát), hogy a korona hintáját kövessék bevonuláskor. Aztán az apróbb ifjúságnak külön muzsikát tartatott, hadd értsék meg ők is, hogy ez nagy nap Magyarországon. S minthogy a városnak ez egy magyar bandájánál többje nem volt, oda gyűlt, az ő udvarába, nemcsak a polgárság, hanem a nemességnek is nagyobbada. Mindnyájan örömmel nézték őt és többen meg is csókolták. Ő pedig magyar ruhában járt-kelt közöttük – azután hegedűseivel az udvari kápolna elé ment, a hol a nemesség színe és a városi tanács a koronát őrizte s ott ismét három magyar darabot húzatott. … Meg-járták azután a muzsika szóval a Városnak minden főbb utcáit. Öröm volt látni, miként a Városiakkal némely Nemesekkel, a falukból béjött szürös botskoros pór nép is járta aprózva a Magyar táncot a térséges utcákon...”

A fenti idézethez érdemes hozzátenni, hogy a korabeli szóhasználatban a magyar bandára a vonósokból és cimbalomból álló együttest értik, akik a „magyart” játszották, a bálokon a táncosok pedig gyakran táncolták a „magyart”.

1792-ben I. Ferenc koronázására a vármegyék követei Bécsbe vitték cigányzenekaraikat is. Jelen volt Bihari János Pozsonyból, Farkas Jancsi Győrből, Boka András Debrecenből, Bunkó Feri Losoncról, Dombi Marci Gömör vármegyéből.

A „magyar Orfeusz”-nak titulált Bihari János, a verbunkos zene megteremtőjének győri kapcsolatai külön kutatást érdemelnének, ezeket az eddigi életrajzok nem tisztázták. Bihari szülei Dunaszerdahelyiek, de ő Abonyban született 1764-ben. Szerdahelyen kötött házasságot Banyák Simon cimbalmos lányával. Egy 1936-os cikk szerint: „Ajándékul egy nászindulót hozott menyasszonyának Győrből. Biharinak második hazája volt Győr. Tizenöt éves korában már önálló banda élén muzsikált a győrszigeti csárdában.” (Ellenzék, 1936)

Részlet Markó Miklós Régi mulató Magyarország című könyvéből:

A cigányzenészek aranykora

1849 után a hatóságok a társas rendezvényeket korlátozták, mégis ekkor, a sírva vigadással jött el a cigányzenészek aranykora, amikor csak egy a titokban eljátszott dallam emlékezthetett a dicső múltra. 1850. április 7-én ezt írta Ecker János naplójában: „Az árvízkárosultak javára rendezett bálon az egyesített győri cigánybandák és az úgynevezett párizsi cigányok ingyen muzsikáltak és fúvós katonazene is volt.” Az 1850-es évek elejétől a győri zenészek már az országot is járták, Farkas Miska bandája nyaranta pl. a balatonfüredi nyaralókat szórakoztatta. Elmondható, hogy Győr sokszínű zenei életének a 19. század közepén a cigányzene már szerves részét képezte. Az Aradi napló 1859 januárjában ezt írta: „Győr a magyar Athénja a cigányzenészeknek. Majdnem egy tucat cigánybanda tartózkodik ott.” A vidéki városok közül Győrben volt a legtöbb cigányzenekar. 1874-ben 312 összeírt cigány közül 70-et zenészként tartottak számon.

A Győri Ének- és Zeneegylet továbbvitte a „Győri dallkör” 1861-es céljait, azaz „az ének-művészetet nemzeti irányba fejleszteni, s az utóbbi időben, Győrött közönyösen vett zeneszeretet feléleszteni” akarta. Ekkoriban a magyar zene mibenléte és tartalma még formálódott, ugyanakkor kialakulására erős igény mutatkozott. A „cigányzene” pártolása ebbe a folyamatba beleilleszkedett. A 18. század végi és a 19. századi sajtóban jól megfigyelhető, hogy a külföldi fellépő utakra induló győri cigányzenészekre itthon egyre inkább mint a „nemzeti zene nagyköveteire” tekintettek. A muzsikusok legtöbbje fel is vállalta ezt a küldetést, nemcsak magyaros ruházatuk utalt erre, de nevük is, például Farkas Miska kizárólag „nemzeti zenekarnak” nevezte társaságát.

A Farkas famílián kívül az 1840-es évek elejétől Vörös Jancsi bandája is népszerű lett a győri vendéglőkben és rendezvényeken, a későbbiekben ők szintén európai körutakat tettek. Nem véletlen, hogy 1846-ban egy budapesti zenei eseményen is győri cigányzenészek működtek közre: Heindl német fejedelemségi fuvolaművész győri cigányzene kíséretében magyar zeneműveket játszott (Pesti divatlap, 1846). Az 1850-es években Győrben népszerű volt még Szomorú Józsi és bandája is, akinek a zenészei később átpártoltak Farkas Miskáékhoz és Vörös Jancsiékhoz.

Egy másik győri kuriózum azt igazolja, hogy az 1800-as évek első felében a népdal és a műdal, azaz a „magyar nóta” még nem vált el élesen egymástól. Az 1860-as és 1870-es években az országos vásárok alkalmából a több napra összegyűlő nagy- és középbirtokosok a Hungária kávéházban mulatoztak. A tulajdonos, Limbeck Ferenc hallhatott itt népdalt az ország minden tájáról, melyeket lelkes gyűjtőként lekottázott, lejegyezett. Vendéglőjét hátrahagyva később gyűjtőutakra indult. Munkáját – mintegy 1200 dallamot, köztük 80 saját szerzésű népies műdalát – Magyar Dal-Album címmel 60 füzetben adatta ki Lipcsében, majd Győrben Limbay Elemér névvel, a szövegeket külön kötetekben. Ezt a gyűjteményt később néprajzkutatók is gyakran forgatták, így Kodály Zoltán is. Bekerültek a magyar népdalokon kívül műdalok is, melyeket gyakran népi dallammal, de neves költőink verseivel énekeltek.

Móser Zoltán a népdalgyűjtő és népdalíró Czuczor Gergelyről írt könyvéből kiderül, hogy Czuczor versei közül 84 darab – háromszor annyi, mint ahány Petőfi Sándor vers – lett népdal, melyeket később változatokkal népdalgyűjtők is összeszedtek. Czuczorral fordult elő, hogy a győri utcán sétálva saját versét hallotta énekelni egy szolgálólánytól.

A győriek első külföldi körútjai

Az 1800-as évek elején a cigányzenekarok többször játszottak Bécsben, illetve az országgyűléseken is szórakoztatták az urakat. Pozsony, Bécs ugyan nem is számított akkoriban külföldnek, az ismertség felé az első lépést jelentették. A kutatók adatait összesítve Nyugat-Európába először valószínűleg a Bars megyei Lóczi Jancsi zenekara jutott el 1834-ben. Őket követték pár év múlva a győriek. 1828-ban a Hazai és külföldi tudósítások megemlíti az 1827-ben elhunyt jeles honi muzsikusok közt a győri hegedűs Árvai Jánost, magyar nótáit Ruzitska Ignác zeneszerző közölte. Valószínűleg ezt az Árvai-bandát vette át a két győri Bihari unoka, akik aztán 1839-1840-ben a cigányzenészek közt az első igazán sikeres külföldi utat tették a „Zingarinak” nevezett együttessel. Párizsba is eljutottak, nagy feltűnést keltettek. Erről az útról a magyar és külföldi cikkek jóvoltából sokat tudunk.

A Jelenkor már 1839-ben ezt írja: az „országszerte ismert czigányaink úti célja Németországon keresztül Franciaország, talán Anglia”. A héttagú győri zenekar vezetője Farkas József és az ifjú Bihari (mindketten a híres Bihari János rokonai,) valamint Veszter Sándor táncos. Veszter nemesi származású színész volt, aki felismerte a győri zenészek tehetsége mellett a verbunkos tánc és magyar zene fontosságát – mindezt meg akarta mutatni a külföldnek, feltételezhetően mellékesen anyagi nyereséget is remélt az úttól.

1839 februárjában Győrben, Pozsonyban vannak, 1839 áprilisában a bécsi józsefvárosi színház színpadán, a császári udvarban is fellépnek. Májusban Linzben, júliusban már Münchenben lelkesedett értük a bajor közönség a helybéli udvari színházban, szállodákban és szabadtéri helyszíneken. A kritikák így említik: „fennséges látványul szolgálnak szép nemzeti öltözetükben” és hogy a „húros hangszeren valódi mesterek”.

Baden-badeni fellépésük kapcsán dicsérik a táncos Vesztert és a művészi képességekkel játszó cimbalmost. Baden-Würtenbergben augusztustól októberig tartózkodtak, a cannstadti koncertjükről írt a Hazai tudósítások is, ebből kiderül, hogy az együttes összetétele három hegedű, egy cselló egy klarinét és egy cimbalom. Itt is Farkas János cimbalmos játékát emelik ki. A zenekar műsorából Farkas Józsi toborzója és friss magyarja tetszett a legjobban a közönségnek.

1839. decemberben értek francia földre. Patrick Williams kutató írja, hogy az együttes 1840 februárjától 5 hónapot töltött Párizsban, 170 alkalommal lépett fel színházakban, koncerttermekben, valamint nagyköveti rezidenciákon. Az osztrák nagykövet bálján Veszter Sándort „Magyar Straussnak” nevezték. Visszafelé huzamosabb ideig tartózkodtak német földön, főleg Stuttgartban és környékén. A hazafelé tartó csapatról azt írja a Honművész, miután német, francia és belga országok nagy részét bejárták, ősszel már újra Győrben koncerteztek. A győri és országos sajtóba a későbbiekben csak „párizsi cigányoknak” emlegetik a hazatérőket.

Hamarosan újabb körút következett Dobozy Károly szervezésében. Dobozy felvidéki földbirtokos volt, egész vagyonát arra költötte, hogy cigányzenészekkel Nyugat-Európában turnézzon. 1842-ben zenekart szervezett, célja volt London és az Egyesült Államok. Zenekara összeállításában megegyezett a Veszterrel utazókkal, azaz ugyanarról a győri társaságról van szó. A Pesti hírlap írja, a zenészek a nemzeti viseletet nem csupán a színpadon fogják hordani, de ilyennel hétköznapi viseletként is rendelkeznek, és tánckarral együtt utaznak majd.

Külföldre indulásuk előtt többször felléptek a fővárosban, januárban a Nemzeti Színházban, az itt játszott műsorban csak magyar zene és táncszámok szerepelnek. A második zenedarabot, a Népnótákat (valószínű népies táncdallamok) viharos taps követte. 1843. februárban indultak el Esztergom, Komárom és Győrön át Bécsbe, mellesleg ellátogattak Pozsonyba is. Bécsben töltötték a márciust, ahol 25 fellépésük volt, a színházaktól az éttermekig. Ezután Sopronba mentek, ahol április 20-án telt ház előtt játszottak, amikor vita támadt köztük. A zenekar egy része úgy döntött, hogy kiveszi a szabadságát, a banda egyik fele szétszéledt, a másik Pozsonyba ment, hogy a közelgő országgyűlésen muzsikáljon. A csapat néhány tagja Sárközy Ferenc bandájához csatlakozott.

Dobozy másodjára is próbálkozott 1844 nyarán a győri cigányokkal, akikkel Brünnön keresztül Németország felé vette az irányt. Annyit tudni csak, hogy Drezda és Magdeburg után tértek vissza Pestre, de útjuk kudarccal végződött, ugyanis a győri zenészek összeverekedtek, kettőjüket csaknem halálra vertek. Azon is vita volt köztük, hogy a cigányzenészek a helyi siker reményében külföldi zenét is játszották volna, míg Dobozy a magyarhoz ragaszkodott.

A győriek közül többen id. pápai Sárközy Ferenc bandájába léptek át – így a Párizsban is járt Farkas János cimbalmos szintén –, igazgatójuk és tanítójuk Egressy Béni lett. Ezután a sajtó őket is a „Párizsban is járt Bihary bandának” titulálta. A Sárközy társaság Belgrádban a pasánál is megfordult nagy sikerrel, 1847-ben Varsóba hívták őket.

Farkas Miska körútjai Európában és Amerikában

Talán a győri cigányzenészek közt a leghíresebb volt Farkas Miska, akit „hegedűkirálynak” emlegettek, füredi nyári fellépéseiről az egész országban hírt adtak. Több köztiszteletben tartott embert tudhatott csodálójának (Jókai, Vörösmarty, de hallotta őt Liszt is.). Népszerűségét mutatja, hogy Szap községben egy róla és hegedűjátékáról szóló népdalt is felgyűjtöttek 1894-ben.

A zeneértő Ecker János írja naplójában 1850. március 17-én „A katonazenekar három hangversenye után ma Farkas Misi bandája hangversenyezett a Redoute-ban. A belépődíj 15 krajcár volt. Hozzávetőleg háromszázan jelentek meg, a közönség minden magyar darab előadásánál viharos tapsban tört ki. Farkasék operarészleteket is játszottak, mégpedig kitűnően.”

Az ötvenes években magyar nótákat, különösen Bihari, Lavotta és Csermák „hallgató magyarjait” többek közt Farkas Miska tartotta meg a közönség emlékezetében, feltűnt a győri bálokon is, melyeken akkor négy vármegye fiatalsága vett rész. Saját szerzeményeit is rendszeresen játszotta, azokat ki is adatta.

1857-ben bizonyos Vazniavszky úr, lengyel vállalkozó meghívására 3 hónapot Varsóban vendégszerepeltek nagy sikerrel. A helyi közönség igényeihez alkalmazkodva folyamatosan alakították repertoárjukat, így játszottak magyar dalokat és lengyel mazurkát is. Az ottani sajtó elismerően szólt játékukról, a bemutatott Chopin darabok előadásáról. Itt is rendszeresen adtak jótékonysági koncertet is (egy templomi orgona javára), ahogy később szintén pályafutásuk során szerte a világban. 1858 júniusában Farkas Miska zenéstársasága Grazban lépett fel, 1858 szeptemberében Olaszországba indult. Trieszt, Velence, majd Bécs után novemberben visszaérkeztek Győrbe, amikor a „nemzeti zenekar” hangversenyt adott a győri közönségnek is, itt operarészleteket is játszottak, kitűnően.

1859 októberében Farkas Miska Bécs – Prága – Weimarba indult, 1862 novemberében Hannoverbe kaptak meghívást, 1863-ban Brünnben léptek fel. Ebben az évben a Hölgyfutár jelenti, hogy „Farkas győri cigányzene társulata a Francia és Angolországban tett kőrútból visszatérve, jelenleg a bécsi Sperl-ben játszik roppant közönség előtt”. A bécsi lapok nem győzték dicsérni a társaságot, jelesen a Morgen Post ezeket írta: „Bámulatos, hogy mily szabatosan, tisztán és biztosan adják elő a természet művészei a legnehezebb zeneműveket, és pedig nemcsak a magyar jellegűeket, hanem keringőt, polkát, sőt dalmű-nyitányokat is.”

1869-ben felreppent a hír, hogy Farkas Miska szerződést kötött egy amerikai vendéglőssel fél évi időtartamra, az út ekkor még nem valósult meg, 1871 szeptemberében zenekara Zágrábból érkezett haza. 1875 áprilisában már New Yorkban az Atlantic-Gardenben léptek fel naponta, de meghívást kaptak más városokba is. Farkas Miska ezt a levelet juttatta el a Győri Közlönynek:

„New-York, ápril 13-án 1875.

T. szerkesztő u r ! Múlt hó 18-áról kelt, hozzám intézett levelét örömmel vettem, s köszönöm, hogy rólam ós társaimról megemlékezni szíves volt. Itt New-Yorkban szívesen fogadtak bennünket, szeretnek is mindenütt, ahol csak zenélünk, mindenütt nagy kitüntetésbe részesülünk. Azt mondják az itteni lakosok, hogy itt még egy zenekar sem aratott annyi dicsőséget mint a mienk, ily módon tehát a magyar becsületet fenntartjuk; mindenütt czigány zenekarnak nevezik zenekarunkat, jóllehet én m ár az ellen tiltakoztam, s kijelentettem, hogy én magyar és nem czigány vagyok, de nem akarják elfogadni és az újságokban és plakátokon, mint czigányok szerepelünk. Itt küldök két újság lapot, naponta minden újság ír rólunk, tisztelem az összes győri közönséget. Farkas Miska”

A New Yorkban megjelenő The Evening Post című angol lap egy cikket közölt Farkas Miska bandájáról: „A magyar czigány zenekart Bécsből múlt csütörtökön hallottuk először a Steinway-féle csarnokban (Stein way Hall), hol is azóta több nagyon sikerült hangversenyt adott. Áll pedig e zenekar négy első, két contra hegedűből, két brácsa vagy öreghegedü, két gordonka, 2 síp, egy nagy bőgő és egy czimbalomból. A vezénylő Farkas úr, bár czigány eredetű, de rendszeres neveltetését Bécsben) nyerte – Szabad Polgár (ápr. 29.) cikk újságírója megjegyezte, hogy ez a cigánylapos volt.”

1875-ben a magyar zenészekkel Farkas Miska betegsége miatt szerződést bontottak a győriek, így idő előtt hazautaztak. Miután a zenekar hazajött Amerikából, Farkas Miska megvált a zenekarától, és nem vett részt a többiekkel a német körúton sem. 1877 nyarán Potocky gróf Krakkóba hívta meg őket, hogy esküvői ünnepélyen játszanak. A cigányoknak az útiköltségek megtérítését ígérte, valamint 1000 forint tiszteletdíjat. 1884-ben a zenekar egy újabb európai turnéjáról cikkeztek a lapok, melyen Miska újra részt vett. Farka Miskát 1890. február 24-én, 61 évesen érte utol a halál. Műveit fényképével együtt Simor János hercegprímás küldte be a Nemzeti Múzeumba.

Antaliné Hujter Szilvia

Felhasznált irodalom:
Bárdos Kornél: Győr zenéje a 17-18. században. Bp. Akad. K. 1980.
Csemer Géza:Lakatos . In: Premier, 2005. 48. sz.(nyár)
Hajnáczky Tamás: Cigányzenészek mozgalma a boldog békeidők Magyarországán: Magyar Czigányzenészek Egyesülete. Bp. Gondolat 2020.
Horák Magda:”….mint gyémántcsepp a szénben…” Cigány származású magyar zeneszerzők, nótaszerzők, előadóművészek és pedagógusok. 1600-2010. Bp. 2015.
Liszt Ferenc: A cigányokról és magyarországi zenéjükről. Fordította és sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Hamburger Klára. Budapest, Balassi K, 2020.
Markó Miklós: Cigányzenészek albuma. Bp. 1896.
Markó Miklós: A régi mulató Magyarország. Híres cigányzenészek. Bp. 1937. (3. kiad.)
Nyerges Erika "Húzd rá cigány! Te örök, te áldott..." : a kávéházi cigányzene kialakulása és hatása a magyar polgári kultúrára. Bp. Ad Lidrum 2020.
Petz Lajos: Győr város zenei élete, 1497-1926. Győr, 1930
Sárosi Bálint: A cigányzenekar múltja az egykorú sajtó tükrében.1.köt. 1776-1903.; 2.köt. 1904-1944. Bp., Napkiadó 2004.
Szíjjártó Caba: A cigány útra ment... : cigányzenekaraink, valamint népzenei és néptánctársaságok külföldjárása a kezdetektől a kiegyezésig. Bp. Masszi K., 2002.

A fotók forrása: Markó Miklós: A régi mulató Magyarország. Híres cigányzenészek című könyve

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.