Elemi iskoláit a kőszegi evangélikus iskolában kezdte, ahol délelőtt magyarul, délután németül történt az oktatás, majd a hegyeshalmi állami iskolába került. Aztán a nyolcosztályos bencés gimnáziumban folytatta tanulmányait, először két tanéven át Kőszegen, majd Győrött. A budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1943. november 5-én. Még harmadéves egyetemi hallgatóként a Kossuth-díjas akadémikus professzor, Pattantyús-Ábrahám Géza mellé került díjtalan gyakornoknak a Szállítóberendezések és Hidrogépek Tanszéken, később könyvet is írt róla.

1941-től gyakornokként, majd oklevelének megszerzése után, 1943 és 1949 között tanársegédként, adjunktusként tevékenykedett. 1947-ben az akkor létesített Állami Műszaki Főiskola tanára lett, 1951-ig több tantárgyat oktatott itt. Műegyetemi és műszaki főiskolai munkája mellett 1944 és 1949 között ellátta a Mérnök Továbbképző Intézet titkári (1948-tól főtitkári) teendőit is. 1943-ban megházasodott, 1944-ben családjával túlélte Budapest két szőnyegbombázását.

1949 augusztusában a Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszéke megszervezésére és vezetésére kapott megbízást. 1952-ben nevezték ki egyetemi tanárrá: 39 évig, 1989-ig volt tanszékvezető, 1991-ben ment nyugdíjba. Ekkortól a tanszék tudományos tanácsadója, majd 1996-tól professzor emeritusza. 1991 és 1999 között a BME Természettudományi és Társadalomtudományi Karának technikatörténeti professzora is volt.

1949-ben egy nagy változás is bekövetkezett az életében, amikor törvényben rögzítették a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem létrehozását (1990 óta Miskolci Egyetem a neve). Meghatározó személyisége lett az intézménynek: 1949-től 1952-ig az épülő egyetem beruházásokkal foglalkozó gazdasági bizottságát vezette, majd 1952-1980 között rektorhelyettesi teendőket látott el. 1956-ban az egyetemi munkástanács elnökévé választották. 1964-től 1968-ig a Gépészmérnöki Kar dékánja volt. 1974-ben alakult meg a Miskolci Egyetemtörténeti Bizottság, amelynek elnöke lett 1992-ig, de a bizottság munkájában még ez után is részt vett. 1970 és 1999 között az egyetem történetének naprakész krónikáját készítette el.

Fontos szerepet játszott az egyetem tudományos közéletében. 1957 és 1988 között a Nehézipari Műszaki Egyetem közleményeinek szerkesztője volt. Kiváló kapcsolatokat épített ki számos külföldi egyetemmel, tudományos üléseket, konferenciákat szervezett. 1966-ban kezdeményezte, hogy váltakozva más-más egyetemi vagy főiskolai városban rendezzék meg a gépelemek tárgyköreit oktatók és kutatók rendszeres, két-háromévenkénti tapasztalatcseréjét.

Kiváló, precíz, nagy műveltségű, felkészült tanár volt. Krétarajzait pontosan felépítette. A műszaki tudományokon kívül szerette a zenét, a művészeteket. Tudományos és egyetemi munkássága során és családjával is sokat utazott. A tudományos munka mellett támogatta a gépészmérnök-hallgatóknak azt az elképzelését, hogy a komoly, tudományos évkönyvek mellett egy szatirikus évkönyv készüljön a Budapesti Műszaki Egyetem Vicinális Dugóhuzója mintájára. A Húzótüske című kiadványsorozat 1954-ben indult, 1991-ig 14 kötete jelent meg, a sajtó alá rendezést minden esetben Terplán Zénó végezte. Az évkönyv annyira népszerű volt, hogy a későbbiekben a húzótüske „szobrot” is kapott az egyetem úgynevezett uv-dombja tetején (uv = utóvizsga).

Az egyetemi jegyzetek mellett számos gépészet technikatörténeti könyvet, tanulmányt írt: Pattantyús-Ábrahám Géza, Bánki Donát, Fonó Albert, Pattantyús-Ábrahám Imre, Jendrassik György életéről és munkásságáról. Tanulmányai jelentek meg a Műszaki nagyjaink sorozat több kötetében.

Számos szervezetnek volt aktív tagja: Gépipari Tudományos Egyesület országos elnöke (1981-90), a Mérnöki Továbbképzési Tanács országos elnöke (1983-89), a Tudományos Minősítő Bizottság, majd MTA Doktori Tanácsa gépészeti-kohászati szakbizottságának elnöke (1985-2000), a Miskolci Akadémiai Bizottság elnöke (1990-96), a Jedlik Ányos Társaság alapító alelnöke. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.

A BME doktora (1950), a műszaki tudomány kandidátusa (1952) és doktora (1966) volt. A német mérnökegylet (VDI) levelező tagja (1989), az MTA levelező (1990), majd rendes (1995) tagja. Három egyetem tiszteletbeli doktora (Leoben, Magdeburg, Miskolc). 1994-ben megkapta a Széchenyi-díjat. 1995-ben Miskolc díszpolgára lett. 2001-ben a Magyar Mérnökkamara emlékérmét és a József nádor emlékérmet kapott. Kitüntették a Pro Universitate és a Pro Comitatu elismeréssel, valamint Akadémiai és Pattantyús-díjjal is méltányolták munkásságát.

Terplán Zénó 2002. január 16-án hunyt el, türelemmel viselt, hosszú betegség után. A Deszkatemető V/1 parcellájában helyezték örök nyugalomra.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, matud.iif.hu, mek.oszk.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.