Somogyi Antal 1892. április 25-én született Abdán ötgyermekes parasztcsaládban. Érdeklődése a művészetek iránt kisgimnazista korában kezdődött azzal, hogy a győri bencés iskola folyosóján szívesen nézegette a klasszikus alkotások reprodukcióit. Sokat olvasott a művészetekről, tárlatokra járt, és 7. osztályos volt, amikor a bencés templom műtörténeti leírásával pályadíjat nyert. Bécsi teológus korában végigjárta az ottani múzeumokat, nyaranta nyugat-európai utakra indult. Útjai során ütközött bele egy olyan művészeti problémába, amelynek feloldására azután köteteket szentelt.

1915. június 21-én Bécsben szentelték pappá, melyet segédlelkészi évek követtek Tatabányán, Kismartonban és Győr-Belvárosban. 1923-tól házi nevelőtanár volt a Jankovics-Bésán családnál. Közben a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult, és 1925-ben teológiai doktorrá avatták. 1926 és 1929 között a győri szeminárium prefektusaként tevékenykedett, miközben 1928-ban egy évet Rómában töltött. Rengeteg munkát és feladatokkal járó tisztséget fogadott el, 1929 és 1939 között teológiai tanár, 1935-től szentszéki bíró, 1938-tól pedig egyetemi magánoktató volt.

Kiemelkedő munkája, A modern katolikus művészet 1933-ban jelent meg. Kiemelésre méltó könyvei továbbá: Vallás és modern művészet (1927), Modern egyházművészet Magyarországon (1940), A győri székesegyház Szent László-kápolnájának külső fala és a gótika szelleme (1943). Tanulmányait rangos folyóiratok, a Szépművészet, a Magyar Művészet, a Magyar modern egyházművészet (Missziók egyházművészete című cikkei) közölték le.

Később püspöke plébánossá nevezte ki Kisbérre, ahol 1939 és 1946 között teljesítette szolgálatát. Hitler-ellenes kijelentései miatt 1944 őszén letartóztatták, és a komáromi Csillag Erődbe hurcolták. Innen Dachauba akarták szállítani, de a Csallóközben megszökött. Győrben a kórház belgyógyászatán rejtőzködött betegként a németek elvonulásáig. Boldog Apor Vilmos halálos ágyához őt hívták, hogy feladja a végső szentségeket. A haldokló mellett maradt mindvégig, feljegyezte utolsó szavait. 1958-ban előbb székesegyházi kanonokként, majd püspöki helynökként szolgálta egyházmegyéjét Győrött. 1965-ben nagypréposti kinevezést kapott püspökétől.

Egyházművészeti munkássága során alkotta a legmaradandóbbat, amely alatt az adott korral is meg kellett küzdenie. A korszerűnek tartott egyházművészet bevezetéséhez a társadalmi környezet is végig kedvezőtlen volt, mivel az egyházban konzervatív művészeti szemlélet uralkodott. Kezdettől híve volt a harmincas évek egyik irányzatának, a „római iskolának”. Szakértelme, tekintélye és határozottsága egyházán kívül is érvényesült. A műtárgyakat és épületeket funkciójukban és környezetükben vizsgálta, és eljutott a városképi vizsgálatokhoz. Ezt a módszert először Székesfehérváron alkalmazta, Győrt érintő gondolatait a Szépművészet című folyóirat 1943. augusztusi számában foglalta össze.

A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat tagjaként a társulat évi kiállításairól írt kritikái értékelő krónikái a két háború közötti városi képzőművészetnek. A modern formanyelv mellett kötelezte el magát, de teológiai és művészeti szakértelmén túl nem nélkülözte az éltető hagyományokat sem. Látta, hogy a XX. század embere számára a saját nyelvén, a számára otthonos környezetben kell közvetíteni a szakrális jellegű eseményeket.

Somogyi Antal művészetkritikáját a második vatikáni zsinat igazolta. Az 1967-ben a Vigiliában megjelent, a Templomépítészet legújabb irányai című tanulmányát már a zsinati dokumentumok ismeretében írta. Nem kellett korábbi nézeteit módosítania, mert azok időszerűek maradtak. A cikk kijelölte azokat a követelményeket, melyeknek a templomépítészetnek meg kell felelnie.

Sokszínűségére mutat, hogy tagja volt a Kisfaludy Irodalmi Körnek is. Írói alkotómunkájára jellemző, hogy könyvei, cikkei és tanulmányai Győrön, a Győri Egyházmegyén kívül az ország más tájairól és külföldről is ismertettek műemlékeket. Része volt néhány győri műalkotás megvalósulásában is. Ilyenek pl. Boldogfalvi Farkas Sándor Apor-szarkofágja, mely az ő intenciói szerint valósult meg, vagy arra vonatkozó javaslata, hogy Medgyesy Ferenc kapja a Szent István szobor megalkotására a megbízást. Mint kiderült, a szobrász nem az államalapító Szent Istvánt képzelte el, hanem népmeséink „jó királya” elevenedik meg győri belvárosi lovas szobrában.

Dr. Somogyi Antal 79 évesen, 1971. január 5-én, gazdag pályafutást követően halt meg Győrben. Földi maradványait január 11-én helyezték örök nyugalomra Abdán a „boldog feltámadás reményében”.

Csitkovics Gyula

Felhasznált irodalom:
Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I. (A Győri Egyházmegye üldözött papjai) Új Ember Kiadó, Budapest, 2004. 410. p
Győregyházmegyei Almanach Schematizmus, Dioecesis Jaurinensis Győr, 1968. 135. p
Fekete Gábor: Somogyi Antal centenáriumára (Lapszél)
Új Ember 1992. augusztus 30. 1992/ 35. szám 2. p
Grábics Frigyes: Rejtett értékeink. Somogyi Antal centenáriuma, Kisalföld 1992. április 25. 10. p
Győri Életrajzi Lexikon 2. kiadás, Győr 2003. Szerkesztők: Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc 304. p
Biczó Zalán: Emlékezés dr. Somogyi Antalra, Hitvallás 2016. március 17. p

A fotó forrása: Győr szab. Kir. városi és Győr-Moson-Pozsony k. e. e. megyei fejek. Szerk. Palatinus József, Halász Imre Győr, 1931. 132. p.