Család

Képzőművészeti és zenei hagyományokban bővelkedő családi közegben nőtt fel. Édesanyja művelt Strobl-lány volt, akinek Strobl Alajos szobrász volt a nagybátyja. Ernő nagyapja, a tanár Haniffel Sándor titokban verseket is írt, édesapja, Haniffel Károly Jenő Magyaróváron főhercegi uradalmi jószágkormányzó tisztet töltött be. Otthonuk a szolgálati lakásként kiutalt, Lajta partján álló Akóts-malom volt. Gyermek- és kamaszkorában Ernő számára három város bírt jelentőséggel: szülőhelye, Magyaróvár, Sopron, ahol a nagyszüleinél vakációzott és Győr, az igazi nagyváros.

Tanulmányok

Evangélikusként a helyi piarista gimnáziumba járt, irodalmi tehetségét magyartanára, Láng Rezső fedezte fel. A költészet, az idegen nyelvek és a diplomácia iránti érdeklődés egyszerre támadt fel benne. Költői példaképe, Kosztolányi Dezső hatására – aki a PEN Club elnöke, utazó követe is volt egy ideig – Hárs Ernő elhatározta, hogy diplomata és költő-műfordító lesz egy személyben. Célirányosan angol, német és francia nyelvből szerzett felsőfokú nyelvvizsgát, orosz nyelvből középfokút, és olaszul is tanult. 16-17 évesen önképzőkörben tevékenykedett, megjelentek versei az Óvári Harsonában, a Mosonvármegye című lapban.

1938 őszén beiratkozott a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, közben – ahogy egy interjúban említette – körülszimatolt, hogy milyen lehetőség volna a külügyi pályára lépni, és részt vett a Külügyi Társaság tanfolyamain. A következő év nyarán, még a háború kitörése előtt járt Olaszországban, ösztöndíjasként Párizsban 1941-től 1942-ig, hazai tanulmányaival párhuzamosan Bécsben látogatott előadásokat. Ebben az időszakban, Nyugat és Kelet között ingázva, Hárs számára Győr a félúton fekvő, ismerős és biztonságot sugárzó tranzitállomás volt. 1943-ban megszerezte a közgazdaság-tudományi doktorátust, közben két diplomáciai tanfolyamot is elvégzett.

Házasság a háború poklában

Egyetemi évei alatt, 1939-ben ismerkedett meg az akkor tizenhat esztendős Sándor Judittal (1923-2008, az alsó képen), az Operaház későbbi magánénekesével, aki zeneakadémista volt még, amikor 1944 karácsonyán házasságot kötöttek. Több mint hatvan esztendeig kitartottak egymás mellett. Mindketten szerették a zenét, Hárs Ernő a zeneirodalom számos dalát lefordította felesége számára, aki híres operaszerepei mellett ennek a műfajnak is kiváló előadója volt.

Az egyetem elvégzése után behívták sorkatonai szolgálatra, és légvédelmi tüzérként a háború poklába került. Budapest ostroma idején súlyosan megsebesült, 1945 tavaszáig egy fogolykórházban lábadozott.

Diplomata pálya

1945 decemberében újsághirdetésben kerestek munkatársakat a Külügyminisztériumba: négyszáz jelentkező közül húszat vettek fel ösztöndíjasnak politikai, nyelvi követelmények alapján. Előképzettségének köszönhetően Hárs fennmaradt a szigorú rostán, és felépülését követően a Földművelésügyi Minisztérium, majd 1946. szeptember 1-től a Külügyminisztérium állományába került, ahol a külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozott. Három évtizedet töltött itt, és bár következetesen megtagadta, hogy a kommunista pártba belépjen, ennek ellenére a nemzetközi szervezetek főosztályának vezetője lett, és több alkalommal államközi kereskedelmi tárgyaláson képviselte hazánkat. Bejárta a fél világot, beszélt németül, angolul, franciául, orosz, román és olasz nyelven. 1968-ban egy hathetes ENSZ-ösztöndíjjal járhatott a legfontosabb világszervezetek európai és amerikai székhelyein. Ekkor jelent meg egy tanulmánya Az Európai Gazdasági Bizottság húsz éve címmel. Munkájában gyakran tapasztalta, milyen nehézséget jelent, hogy nincs olyan kézikönyv, amely összefoglalóan ismertetné a különféle nemzetközi szervezeteket, ezért írta meg A nemzetközi szervezetek világa című szakkönyvet, amely világviszonylatban újdonságnak számított, amikor 1982-ben megjelent.

Irodalmi alkotások

Fiatal kora óta érdeklődött a költészet iránt, de a szigorú kötöttségeket jelentő diplomata pálya nem tette lehetővé, hogy jelentősebb időt tudjon erre szánni. Ebben az időszakban keveset publikált. Így nyilatkozott erről: „Csak azt írom meg, amit feltétlenül ki kell mondanom, s csak azt adom ki a kezemből, ami művészileg érett alkotás.” Első verseskötete 1944-ben, a magánkiadásában jelent meg Mozaik címmel. Hany Istókról szóló elbeszélő költeményét 1948-ban sugározta a rádió. A hatvanas évektől gyarapodott a költeményeinek száma. 1964-ben kiadták Csillagóra című kötetét, amely verseit és legjelentősebb műfordításait tartalmazta. 1968-ban megjelent a Pestalozzi életéről szóló drámafordítása, és tagja lett az Írószövetség műfordítói munkaközösségének. Jelentős áttörést hozott az 1972-ben Lépcsőfokok címmel megjelent kötete is, innentől a versei rendszeresen szerepeltek antológiákban, meghívásokat kapott országos és regionális irodalmi rendezvényekre.

1976-tól, nyugdíjazásától mint szabadfoglalkozású író, költő és műfordító működött. Hárs Ernő a műveiben törekedett a szigorú, szép rend megteremtésére, ahogy ez sugárzott az egész megjelenéséből; az öltözéke, társalgása rendkívül pedáns, választékos volt. A három évtizedes diplomata pálya magával hozta, hogy ez életformájává vált, így nem kedvelte az „ernyesztő lazaságot” sem a műveiben, sem maga körül.

Hosszú, termékeny élete munkáját több mint húsz önálló könyve őrzi (diplomáciai szakkönyv, versek, gyermekversek, tanulmányok, emlékezések, lefordított teljes szépirodalmi művek, válogatott műfordítások, zenei műfordítások), ezen túl mintegy tizenöt antológiában jelentek meg műfordításai.

Irodalmi díjak, lovagkereszt

Igényes műfordításait, kiteljesedő költészetét díjak sorával ismerték el. Luís Vaz de Camões, Portugália nemzeti költője 8816 soros A Lusiadák (Os Lusíadas) című eposzának magyarra fordításával (1984) elnyerte a Portugál Nyelv Társaságának 1986. évi díját, és a portugál államtól megkapta a Tengerész Henrik Érdemrend lovagkeresztjét (1990). Műfordításai közül kiemelkedik még Torquato Tasso nagy ívű eposza, A megszabadított Jeruzsálem (1995). Ezt a teljesítményét jutalmazta a Magyar Írószövetség műfordítói osztálya 1996-ban a Forintos-díjjal, amely egy lecsiszolt hátoldalú forintossal és oklevéllel jár (1982 óta adományozzák ezt az elismerést, elsőként Weöres Sándor és Székács Vera nyerte el). Jelentős fordítása még Francesco Petrarca korábban magyarul kiadatlan, sok száz soros versciklusa, a Diadalmenetek, illetve ő ültette át magyarra Michael Ende A végtelen történet című világsikerű regényét, és több kötettel gazdagította a magyar gyermekvers-irodalmat is.

Költészetéért 1993-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 1996-ban költői és műfordítói életműve elismeréseként elnyerte a Győri Költészeti Biennálé költői fődíját, Radnóti-díjjal és az Év Könyve díjjal jutalmazták. 2003-ban Déry Tibor-díjat vehetett át. 2009-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2010-ben műfordítói munkássága elismeréseként elnyerte a Hieronymus-díjat. Alkotói pályáját 2011-ben Stephanus-díjjal jutalmazták.

Szellemi és érzelmi kapcsolat Győrrel, Mosonmagyaróvárral

Amikor 1964-ben megjelent a Csillagórák című verseskötete, a Kisalföld részletes, fényképes recenziót közölt, és ezt követték rendszeres időközökben a további cikkek, interjúk. A győri szellemi életben mutatkozó fokozott jelenléte részben ennek, részben egyéb eseményeknek volt köszönhető. Felkérték, hogy vegyen részt a Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaság által szervezett dunántúli költőtalálkozón. A győri Műhely című folyóirat nem csak a verseit, prózai írásait közölte, de szinte minden munkájáról értékes recenziókat íratott. Az első olyan magas színvonalú irodalmi fórum volt, ahol igazán otthon érezte magát. A Tuba László vezetése alatt működő Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár több alkalommal meghívta író-olvasó találkozókra. A Hazánk című győri lap 1993-ban kiadta történelmi témájú verses munkáit, köztük a Hansághoz kötődő Hany Istókot. Győr városa megtisztelte azzal, hogy az ezredfordulói Radnóti-díjak átadási ünnepségén megemlékezett a 80. születésnapjáról.

Szülei a hatvanas években beköltöztek a győri Evangélikus Egyház Szeretetházának Rába-parti épületébe, de két éven belül (1967) meghaltak. Jókai mondta, hogy a szeretett lény sírja hatalmas kötőerőt képvisel a továbbélők számára… Győr akkor vált Hárs Ernő számára a második szülővárosává, amikor szüleit „a Pápai út melletti köztemető homokja magába fogadta”.

Szülőhelyével, Magyaróvárral folyamatosan tartotta a kapcsolatot, feleségével közösen vagy egyedül több műsoros esten, író-olvasó találkozón, piarista öregdiák összejövetelen vett részt. Ide fűződő érzelmeiről, a megyéhez kötődő irodalmi kapcsolatairól a Hullámgyűrűk című (1990) prózai emlékezésekben és a Kereszt és koszorú. Búcsú a XX. századtól (2006) című kötetben írt részletesen.

Hárs Ernő életének 94. évében hunyt el, 2014. június 4-én. Budapesten a Farkasréti temető művészparcellájában, felesége mellett helyezték végső nyugalomra.

Vargáné Blága Borbála

Felhasznált irodalom:
Hárs Ernő: Hullámgyűrűk. - Bp. : Szépirod. Kvk., 1990.
Hárs Ernő: Kereszt és koszorú. Búcsú a XX. századtól. - Bp. : Orpheusz K., 2006.
Átadták a Forintos-díjakat. In: Magyar Nemzet, 59. évf. 284. sz. (1996. dec. 5.), p. 15.
Díjkiosztás a költészeti biennálén. In: Új Dunántúli Napló, 7. évf. 328. sz. (1996. dec. 1.), p. 3.
G. T.: Tudja-e, mi az a Nemzetközi Teabizottság? A Szent Szövetségtől napjainkig. In: Dunántúli Napló, 44. évf. 286. sz. (1987. okt. 17.), p. 9.
Gárdonyi Béla: Költő és diplomata : Hárs Ernő új könyvéről. In: Kisalföld, 38. évf. 61. sz. (1982. márc. 13.), p. 9.
Kemény Aranka: Hárs Ernő. In: Holmi, 26. évf. 7. sz. (2014 július), p. 866-868.
Meghalt Hárs Ernő, a piarista öregdiák. In: Kisalföld, 69. évf. 133. sz. (2014. jún. 10.), p. 8.
A mindenség rácsai között : Albert Zsuzsa beszélgetése Hárs Ernővel. In: Nagyvilág, 56. évf. 5. sz. (2011. máj. 1.), p. 431-443.
Zsille Gábor: Egy valódi pesti lovag. In: Új Ember, 66. évf. 42. sz. (2010. okt. 17.), p. 11.
hgkmovar.hu
parlando.hu

A Hárs Ernőt ábrázoló fotó a Műhely című győri kulturális folyóirat 2015. 1. számában jelent meg, felhasználásához a lap főszerkesztője hozzájárult.