''Áldott a lámpás''

Tompa Mihály Emléknap Győrben

01

A 200 éve született Tompa Mihály tiszteletére rendeztek emléknapot a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnáziumban november 6-án. A program, melynek keretében vándorkiállítást, rendhagyó irodalomórát és emlékműsort is szerveztek, egy országos rendezvénysorozat része.

Tompa Mihály költő és református lelkész, „középső gyöngy a nagy Triászban” Petőfi és Arany mellett. Méltatlanul került a feledés homályába, ahonnan szeretnék újra kiemelni a program szervezői és támogatói.

Hallgatóné Hajnal Judit, a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium és Általános Iskola igazgatónője kifejezte örömét, hogy helyet adhatnak ennek az értékes vándorkiállításnak, és köszönetet mondott a kiállítás szervezőinek, valamint azoknak a tanároknak, akik szintén sokat tettek a rendezvényért.

Tompa Mihály és Péterfy Sándor mindketten szegény és sokgyermekes családban születtek, kiváló tanulók voltak, és maguk teremtették elő a taníttatásukhoz szükséges pénzt. Mindketten segédtanítóskodtak. Haza- és emberszeretetük példaértékű.

Wagner Tamás, a Győri Református Egyházközség lelkipásztora kiemelte, hogy Tompa versein keresztül is Isten igéjét hirdette. Hite és hiteles élete elevenedik meg a kiállítás tablóin, felidézve elhivatottságát.

Dr. Somogyi Tivadar Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a költő a 48-as forradalom és szabadságharc egyik előkészítője volt, majd a nehéz időkben igyekezett szavaival reményt és bátorságot önteni az emberekbe. Miközben ő maga is családi tragédiáktól (két kisfiát elveszítette) és betegségtől szenvedett, viselte a nemzet kilátástalan helyzetének súlyát. Meggyűlt a baja az elnyomó rendszerrel is. A gólyához című hazafias verse miatt a kassai haditörvényszék elé idézték, házkutatást tartottak nála, kéziratait, köztük Arany János leveleit elkobozták és elégették.

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

/Tompa Mihály: A gólyához/

A rendezvény célja, hogy Tompa Mihály alakja újra visszakerüljön az őt megillető helyre a magyar irodalomban, és közelebb kerülhessen a fiatalokhoz.

Téged a lámpa sorsa vonzott,
Mely vándorok elé világit.
Gyöngyért rajongnak a bolondok.
Áldott a lámpás, amely beragyogta
A bús apáknak éjszakáit.

/Gyóni Géza: Tompa/

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs

2017.11.08