Galyatető szellemi életét alapvetően meghatározta Eger és Gyöngyös, a két erősen katolikus nagyváros közelsége. Ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka a galyatetői templom harangja, amelyre az alábbi feliratot vésték: „Ezt Szmrecsányi Lajos egri érsek ajándékozta, amikor hős honvédeink a Donnál a vörös áradat ellen harcolnak”. A terméskőből épült neoromán stílusú templom úgy illeszkedik a nagyszálló épületének stílusához, hogy közben egyaránt megtartja a templomépítés egyház előírta szabályait és a helyi építészet jellemző jegyeit. Annyiban emlékeztet a mátraházi templomra, hogy anyaguk egyforma és harangtornyuk különálló. Ám a galyatetőié zárt. Elgondolkodtató, hogy a mátraházai ferences templommal egy időben készült istenházát ahhoz hasonlóan Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlották.

A templom nagy belmagasságú, a meredek tető tere belülről nyitott. Ez a bejárati kapu előtti üvegfalak felől és a homlokzati, középen elhelyezett félkör üvegtéglái mögül is sok fényt kap. A mértéktartó, ám nemes egyszerűséggel berendezett főhajó végén félkörívű szentély van. A templom üvegablakait Sztehlo Lili tervezte. Sokakat vonz az a harmónium, melyet gyakran szólaltatott meg Kodály Zoltán. A nagy zeneszerzőre egyébként a Kodály emlékfa is emlékeztet, erről úgy tartják, hogy sokszor alatta pihent meg a művész mátrai népdalgyűjtő útjain. Kodály Zoltán hagyatékából igen sok Galyatetőn írt levél gyűjthető össze, ezeket barátainak és ismerőseinek címezte. Egy 1964-es levelében így írt: „Tátra, Fátra híján a Mátra maradt… Jó itt, de szívesen elcserélném azzal a lyukas fakunyhóval, amelyben megháltam jó hatvan éve, mikor először jártam itt. Egyetlen épület volt messze tájon.” Kodály Zoltán Galyatetőn volt 1956-ban a forradalom idején. Budapesten közben államelnöknek javasolták. A hírrel Galyatetőre rohantak ismerősei. Kodály a következőket mondta: „Én nem szeretem a dohányfüstöt. Az ilyen hivatal pedig általában ezzel jár. Államelnöknek találnak még valakit, és én meg tudom írni a tervezett munkáimat.”

Dippold Pál
Forrás: mandarchiv.hu