Schliemann édesapja egy vidéki protestáns lelkész volt, aki gyakran mondott neki mondákat, mítoszokat. Ő mesélt neki Homérosz hőseiről és Trójáról. 1829 karácsonyára vette meg Jerrer Illustrierte Weltgeschichte című könyvét. Ebben látta meg a kis Heinrich Aeneast, amint gyermekével és agg apjával menekül az égő Trójából. Schliemann a vastag falakat, az óriási Skaiai-kaput csodálva kérdezte: „Ilyen volt Trója? Vajon hol lehet? Senki nem tudja?”. Majd lelkesen így szólt: „Ha nagy leszek, megtalálom!”.

Ám Schliemannt még sok küzdelem várta álma beteljesítéséig. Édesanyja korán meghalt, családja elszegényedett. Apja nem tudta finanszírozni taníttatását. Schliemann 14 esztendős korától fogva saját keresetéből tartotta el magát. Először egy fürstenbergi szatócs segédjeként dolgozott. 1841-ben Hamburgba ment, és elszegődött kabinosnak a Dorothea nevű gőzösre, mely következő útján elsüllyedt az Északi-tengeren. A fiatalember szerencsésen túlélte a katasztrófát, és ezután Hollandiában vállalt munkát. Hamarosan fény derült bámulatos nyelvérzékére: két év alatt megtanult hollandul, angolul, spanyolul, franciául, olaszul és portugálul. B. H. Schroeder, egy nagyobb gyarmati-kereskedelmi társaság igazgatója írnokként alkalmazta. Önszorgalomból, hat hét alatt szerzett orosz nyelvtudásának jóvoltából Schroeder Szentpétervárra küldte, ahol teával, indigóval és gyapottal kezdett önálló üzletelésbe a pétervári tőzsdén. Ezzel elég hamar jelentős vagyont szerzett. Minden, amihez nyúlt, arannyá változott a kezei között. Ez tovább fokozódott, amikor 1851-ben bátyja temetésére Kaliforniába utazott. Mert az aranyláz őt sem hagyta hidegen, Sacramento városában alapított bankjában mesés hasznot halmozott fel.

Sikeres ügyleteinek köszönhetően Schliemann 1858-ban, 36 évesen már elég gazdagnak érezte magát ahhoz, hogy visszavonuljon, és az utazásnak, illetőleg régi álmának, a homéroszi eposzokban megörökített Trója felkutatásának szentelje életét. Időt és pénzt nem sajnálva utazott, hogy gyarapíthassa ismereteit. 1868-as itáliai útja alatt volt alkalma látni Róma és Pompeji tudományos feltárását. 1869-ben könyvet írt Ithaque, le Peloponnèse et Troie címmel (Ithaka, Peloponnészosz és Trója) görögországi és törökországi útjairól; a könyv jóvoltából elnyerte a Rostocki Egyetem doktorátusát. Ugyanebben az évben elvált első feleségétől, új felesége Sophia Engasztromenosz lett, az athéni érsek unokahúga, ugyanolyan rajongója Homérosznak, mint Schliemann. A gyakran viharos, de tartós házasságból két gyermek született: Andromakhé és Agamemnón.

„Fuss csak a fürge akháji hajók fele, fuss, gonosz Álom:
s ott sátrába siess Agamemnón Átreidésznak,
hogy neki mindent, mit rád bízok, pontosan elmondj:
szólítsd föl, hogy a fürtös akhájt fegyverbe hivassa,
mind az egész sereget: mert most vehetik be a trószok
szélesutú várát: nincs már két terve az égi
elnemenyészőknek: Héré valamennyit esengve
meghajlította, s vész csap le a trójaiakra.”
(Homérosz: Íliász II. ének)

Heinrich Schliemann amellett tört lándzsát, hogy a homéroszi eposzok valós eseményeken alapulnak. Bár a korabeli tudóstársadalom kigúnyolta, ő biztos volt benne, hogy Trója romjai az antik szerző által megjelölt helyen várják, hogy feltárják őket. Egy brit kutató, Frank Calvert tanácsára 1871-ben a Hisszarlik-dombon kezdte meg a kutatást, és hamarosan bizonyítékokat is szolgáltatott a szaktekintélyek által elfogadhatatlan tézisére, mert az ásatások során a Calvert által megjelölt domb alatt hét településréteget is azonosítani tudott.

„(1871) Szeptember 27-én végre elutazhattam a Dardanellákhoz, méghozzá feleségem, Sophia Schliemann társaságában, aki mint athéni születésű görög asszony és Homérosz őszinte csodálója, a legnagyobb örömmel vett részt nagyszabású tervem megvalósításában, melyet közel fél évszázaddal ezelőtt határoztam el gyermeki együgyűségemben édesapámmal...”

Schliemann-nak sokáig nem hittek. Néhány ellenlábas állítása szerint Schliemann egyenesen hazudott, félrevezette a közönséget, sőt, a talált kincsek nem is olyan régiek és értékesek. Hogy ezt megcáfolja, többször is visszatért még Trójába (1878-1879-ben, 1882-ben és 1890-ben), és folytatta a feltárást. Két konferenciát tartottak Trójáról (1889-ben és 1890-ben), és végre tudományosan is igazolták Schliemannt.

Még így is maradtak ellentmondások. Egyes források szerint a legutolsó munkálatok azt bizonyították, hogy a homéroszi időkben keletkezett Trója nem abban a rétegben feküdt, mint Schliemann gondolta. Másrészt a szemére vetették, hogy mivel laikus, szakszerűtlen régész volt, az első feltárások során több épületet, falat lerombolt, miközben egyre mélyebbre ásott.

Eduard Meyer, a nagy német történész szerint „Módszertelen eljárása, mellyel lehatolt az őstalajig, a tudomány számára igen áldásosnak bizonyult. Rendszeres ásatások esetén a domb régebbi rétegei nemigen kerültek volna napvilágra”.

Bizonyos, hogy a görögöket ráébresztette, hogy mítoszaik nem kitalációk, hanem valóságalapjuk van. Hatására a régészek a régi írások alapján láttak neki a további kutatásoknak. Az eredmény igazolta Schliemann optimizmusát, így tárták fel például a labirintust.

Trója után 1876-ban Mükénét is feltárta az i. sz. 170 körül itt járt Pauszaniasz leírása alapján. Schliemann, a tudósok véleményével ellentétben, azt állította, hogy Agamemnón és társai sírja a várban van. A vázák hatalmas tömege után rábukkant egy kövekből képzett különös kettős körre, a mükénéi kerek agorára. További kutatásai során kilenc sírhelyet fedezett fel, az aranyleletek értéke szinte felbecsülhetetlen volt. Az ásatásról írt jelentései a londoni The Timesban is megjelentek, ennek köszönhető a világhírnév, melyre szert tett. Az arany- és ezüstleletek még látványosabbak, még épebbek voltak, mint a Trójában találtak. Ezután tárta fel Orkhomenósz városait (1881, 1886), Tirünsz városát (1884-1885) és Marathont (1884).

1890-ben érte utol a halál Nápolyban. Emlékiratai Életem, kalandjaim címmel 1863-ban és 2000-ben jelentek meg magyarul.

Schliemann megítélése még ma sem egyértelmű, holott rendkívüli dolgokat vitt véghez. Az egyik oka bizonyára az, hogy újítóként gyakran ment szembe a kortárs tudomány által szabott korlátokkal, és olyan dolgokat is leírt Életem, kalandjaim című önéletrajzában, például Mükéné feltárása kapcsán, amit sok tudós nem akar elfogadni: „Az itt talált csontok különlegesen nagy méretűek, akárha óriások csontjai volnának, és a fogak sem mindennapiak.”.

Azt azonban még kritikusai is elismerik, hogy kutatásaival sokakat inspirált, és nagyban hozzájárult az archeológia fejlődéséhez. Ő kezdte el figyelembe venni az írásos dokumentumokat, s ő alakította ki a régészeti terepmunka gyakorlati módszertanát. Görögország olyan sokat köszönhet Schliemann-nak, hogy hálából az athéni Régészeti Múzeum bejáratánál egyik oldalon az ő, másik oldalon felesége, Sophia szobra áll. Lángoló lelkesedéssel és kitartó munkával olyan eredményeket ért el, melyek kiszélesítették az emberiség történelmi horizontját.

Szabados Éva

Forrás: Heinrich Schliemann: Életem, kalandjaim, Wikipédia, MTI, MEK

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.