Gyermeki rossz közérzetéhez hozzájárult, hogy szülei korán elváltak – édesanyja és édesapja is újra házasodtak, Imre apja nősülése után hozzá került a nyolcadik kerületi Baross utcába. 1944. június 30-án munkába menet (a csepeli gyárnegyedbe kellett dolgozni járnia a belvárosi gettóból) lefogták, bevagonírozták, és Auschwitzba szállították. Több koncentrációs tábort is megjárt, majd 1945-ben tért vissza Magyarországra Buchenwaldból. Édesapja és anyai nagyszülei is a haláltáborokban haltak meg, csupán édesanyja élte túl a vészkorszakot. Apai nagyszülei életben maradtak, és egy zsidó felekezeti otthonba kerültek. Az otthon azonban a kitelepítés sorsára jutott, ahová csak engedéllyel lehetett bejutni, így Kertész Imre sohasem láthatta újra nagyszüleit, mert nem kapott engedélyt a beutazásra.

Hazatérése után újságírással és fizikai munkával tartotta el magát. Rádióoperettek librettóit írta a Művész presszóban, majd abbahagyta a szövegírást, és ettől kezdődően csak a rádiónak dolgozott. Az 1956-os forradalom után barátai felkarolták, s újra operettszöveget írt: a Csacsifogatot, amelynek akkora sikere lett, hogy a szerzői jogdíjakból egész jól elboldogult. Ezt követen további darabjai születtek – sokszor nem is a neve alatt, miközben 1960-tól dolgozott leghíresebb, a Nobel-díjat meghozó regényén, a Sorstalanságon, amelyet 1973-ban fejezett be, és 1975-ben adták ki. A könyv megjelent, és nem történt semmi. Kötetei hamar eltűntek a boltokból, s csak hallomásból értesült arról, hogy egy raktárban porosodnak. Mivel tiszteletpéldányai már elfogytak, elment, és potom összegért vásárolt 200 darabot.

A Sorstalanság mű irodalmi fogadtatásával foglalkozik A kudarc (1988) című regénye. Ezt a munkáját egy tetralógia második részének szokták tekinteni, amelynek első része a Sorstalanság, harmadik része az 1996-ban napvilágot látott Kaddis a meg nem született gyermekért. Ez utóbbiban újra megjelenik Köves György, az előző két regény főszereplője, s elmondja a kaddisát, halotti imáját a gyerekért, akit nem hajlandó arra a világra nemzeni, amely megengedte a megengedhetetlent: Auschwitzot. A tetralógia befejező kötete pedig a Felszámolás (2003).

A Sorstalanság és a szerző újra felfedezése Spiró Györgynek köszönhető. A rendszerváltás után nagyobb tér állt Kertész Imre rendelkezésére – nyilvános szereplések, előadások, esszékötetek és új regények születtek e legtermékenyebb időszakában. Miután a Sorstalanságot németre fordították (1999-ben jelentek meg összegyűjtött művei a Rowohlt Kiadónál), Kertész Imre nemzetközi elismertsége, ismertsége rohamosan megnőtt. Elmondható, hogy külföldön, s főként Németországban – a Nobel-díj elnyeréséig – elismertebb író volt, mint idehaza.

Kertész Imre jelentős műfordítói tevékenysége során Elias Canetti, Sigmund Freud, Hugo von Hoffmannstahl, Friedrich Nietzsche, Joseph Roth, Arthur Schnitzler, Ludwig Wittgenstein, valamint modern német és osztrák szerzők írásait ültette át magyarra. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Becsületrend (Pour le Mérite) tagja. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én első magyarként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, amely odaítélésének versenyében olyan szerzőket előzött meg, mint Updike, Vargas Llosa, Rushdie, Coeetze vagy Farah.

2002-től Budapest díszpolgára, 2005. március 10-én a Sorbonne díszdoktorává avatták, 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete lett. 2009-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Számos egyéb díj tulajdonosa még. 2009-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, és emiatt képtelen írni. 2014-ben megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet. Kertész Imre jelenleg Németországban, Berlinben él második feleségével, Kertész Magdával. Isten éltesse 85. születésnapján!

Nagy Mária

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.