Bartoli szülei maguk is operaénekesek voltak, így nem meglepő, hogy lányuk 9 évesen már operaszínpadon állt, Puccini Tosca című operájának harmadik felvonásában énekelte a pásztorfiú szólamát. Zenei tanulmányait a római Santa Cecilia konzervatóriumban végezte. A nemzetközi publikum először egy, a párizsi operaházban Maria Callas tiszteletére tartott gálán ismerhette meg őt, mindössze 19 éves volt ekkor. Két jelentős karmester Herbert von Karajan és Daniel Barenboim is ekkor figyelt fel a tehetséges olasz pályakezdő énekesnőre. Az 1980-as évek végén a korszak olyan jelentős karmesterei fedezték fel, és kezdtek el vele dolgozni, mint Nicolaus Harnoncourt, Solti György vagy Giuseppe Patané. Bartoli pályafutását Mozart és Rossini hősnők alakításával kezdte, az 1990-es évek folyamán sorra debütált a világ jelentős operaházaiban, és mindösszesen 22 éves volt első lemezfelvételekor.

Cecilia Bartoli az egyik legtöbbet koncertező énekesek közé tartozik, az egész világot beutazta már tematikus hangversenyeivel. 2012 óta a Salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékok művészeti vezetője. 2015-ben alapították meg a Monte Carló-i Opera Les Musiciens du Prince elnevezésű zenekarát abból a célból, hogy Cecilia Bartolit kísérje áriaestjein. Az együttes művészeti vezetője is az olasz énekesnő lett.

Pályafutása kezdetén behatárolta, hogy az opera-, koncert- és dalrepertoár mely művei várhatnak egy mezzoszopránra. Ez a repertoár azonban sem hangjának nem felelt meg teljes mértékben, sem arra nem nyújtott volna alkalmat, hogy zenei tudásvágyát kielégítse. Végül azonban megtalálta azt a zenei világot, azokat a műveket és zeneszerzőket, amelyek újrafelfedezésével állandóan azon fáradozhat, hogy a hangjában rejlő lehetőségeket teljesen megmutassa és kibontakoztassa, és ezáltal tovább fokozza a szerte a világon élő rajongók lelkesedését.

Cecilia Bartolit a pályafutása első időszakában énekelt szerepei miatt általában mezzoszopránként emlegetik, két és fél oktávnyi hangjával azonban szoprán szerepek, áriák eléneklésére is képes. Mozart Cosi fan tutte című operájából például egyaránt énekelte a mezzo hangra komponált Dorabella, a könnyedebb szoprán Despina és a koloratúrszopráni magasságokat igénylő Fiordiligi szerepét, áriáit is.

Bartoli hangja kifogástalan, képzett hang, amelyet teltség, fénylő hangzás és igazi olasz melegség jellemez. Hangját könnyeden és magabiztosan használja, például gyorsaságuk ellenére a bravúra-részek is jól artikuláltak. Személyisége és egyénisége azonban kiegészíti, és még magasabb szférába emeli hangi adottságait, így jellemző rá az érzelmekkel és a kifejezéssel telített előadásmód, mind a drámaibb lassú, mind a virtuóz zenei részletekben.

Csengery Kristóf így fogalmaz írásában: „nála a koloratúra nem önmagáért való. Ha önmagáért van, akkor nem érdekes – csak vokális bűvészmutatvány. Akkor izgalmas, akkor értékes, ha tartalmat hordoz, ha érzelmet, indulatot – kedvet, örömöt, diadalt, dühöt, elkeseredést, szenvedélyt – közvetít. Bartoli ebben egyedülálló: a vokális díszítőelemek életenergiákkal, lelki tartalmakkal való feltöltésében”.

Cecilia Bartoli képes arra, amelyre oly kevesek, hogy a legnagyobb koncerttermekben is könnyedén és teljesen rabul ejtse a publikumot, személyiségének varázsával eléri, hogy a lassú, akár 8-10 perces áriák alatt is teljesen lekösse, és magával ragadja hallgatóit, akik együtt lélegeznek és élnek vele.

Pályafutása kezdetétől számos lemezfelvétel készült vele. Az első évtizedben dalokat tartalmazó CD-k, valamint Mozart- és Rossini-áriákat magában foglaló hanghordozók is megjelentek. A teljesség igénye nélkül olyan komplett operák felvételén működött közre, mint Wolfgang Amadeus Mozart Lucio Silla, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Titus kegyelme, Mitridate, Joseph Haydn Armida, Orfeo et Euridice, Gioacchino Rossini A sevillai borbély, Hamupipőke, A török Itáliában, Georg Friedrich Händel Rinaldo, Vincenzo Bellini Az alvajáró, Norma című operái.

Joggal mondhatjuk talán, hogy Cecilia Bartoli pályafutásában nagy fordulatot hozott az 1999-es év. Ettől kezdve a jogtalanul elfeledett zeneszerzők vagy épp nagy komponisták feledésbe merült műveinek újramegszólaltatása, koncertprogrammá való összeállítása a régi zene egyik úttörőjévé tette őt. A lemezein szereplő áriák közül számos először jelent meg hanghordozón.

Az 1999-ben kiadott The Vivaldi Album „Vivaldi évszázadokon keresztül elfeledett opera kéziratainak varázslatos és elbűvölő felfedezéséről tanúskodik”. A CD ugyanis a torinói Biblioteca Nazionaléban Bartoli által végzett kutatómunka eredményeként születhetett meg. Az albumon Antonio Vivaldi (1678-1741) 1714 és 1735 között komponált operáiból szerepelnek részletek, amelyeket szopránok vagy kasztrált énekesek számára írt. A lassú, érzelmileg telített áriákra jellemző a szöveg minden apró jelentését kihasználó zenei megvalósítás. Ezek mellett szerepelnek a kasztrált énekesek számára komponált virtuóz koloratúrákkal teletűzdelt énekszámok is. Vivaldi a hangi virtuozitás szélsőséges lehetőségeit használta ki ezekben, de nem öncélúan, hanem a drámai kifejezésmód szolgálatában.

A 2005-ben Opera proibita (Tiltott opera) címmel kiadott album egy korszak remekműveinek részleteit mutatja be. A Vatikán befolyása miatt 1700-tól az operajátszást betiltották Rómában. Egyes operarajongó főpapok azonban a tilalmat úgy játszották ki, hogy kvázi operai elemeket tartalmazó oratóriumokat komponáltattak. Georg Friedrich Händel (1685-1759), Antonio Caldara (1670-1736) és Alessandro Scarlatti (1660-1725) remekműveiben szereplő áriákat interpretál ezen az albumon az olasz énekesnő.

Bartoli felvételei között szerepelnek egykori operaénekesek tiszteletére összeállított albumok is. Maria címmel 2007-ben jelent meg a 19. századi díva, Maria Malibran (1808-1836) tiszteletére a bel canto operáiból összeállított album, amelyen Felix Mendelssohn (1809-1847), Vincenzo Bellini (1801-1835), Gaetano Donizetti (1797-1848), stb. műveiből egyaránt szerepelnek részletek. Olyan áriákat tartalmaz az album, amelyeket a kor zeneszerzői a nagyszerű énekesnő számára komponáltak, sőt különlegesség a CD-n a Malibran által írt Rataplan című darabocska.

A 2009-ben Sacrificium címmel megjelent CD a barokk kor híres kasztrált énekesei előtt tiszteleg. Cecilia Bartoli ezen az albumon „a 18. század leghíresebb kasztrált énekesei számára írt műveket szólaltat meg, rávilágítva arra a zenetörténeti jelenségre, mely áldozatul követelte százezrek életét vagy testi épségét a barokk kor zenei élvezetéért”. A megcsonkított fiúk közül azonban néhányan jutottak csak odáig, hogy énektechnikájukat tökélyre fejlesztve, kivételes tehetségüket maximálisan kihasználva valóban széleskörű ismertséget érjenek el. Az igazi nagy sztár kasztrált énekeseket, mint például Farinelli, Senesino, Caffarelli, zeneszerző-óriások csodálták különleges képességeikért, uralkodók versengtek kegyeikért, emberek ezrei rajongták körül őket.

A Sacrificium anyagát Bartoli úgy állította össze, hogy felfedeztesse velünk a barokk zene elveszett remekeit. A Nicola Porpora (1686-1768), Francesco Araja (1709-1770), Antonio Caldara (1670-1736), Leonardo Leo (1694-1744), Leonardo Vinci (1690-1730) és Carl Heinrich Graun (1704-1759) által komponált áriák az emberi hangra írt legnehezebb és legvirtuózabb repertoárhoz tartoznak, amelyek megszólaltatásához lélegzetelállító teljesítmény szükséges: a hang nagyfokú hajlékonysága például. Továbbá egy-egy hangot nagyon hosszan kell kitartani, és bizonyos áriákban 25-30 ütemet kell egyetlen lélegzetvétellel kiénekelni. Egy nőnek ez még nehezebb a kisebb tüdőkapacitás miatt. Cecilia Bartoli így nyilatkozott a Sacrificium elkészültét követően: „Nagyon meg kellett dolgoznom azért, hogy sikerüljön. Meg kellett erősítenem a hasizmaimat és javítanom kellett a légzéstechnikámon. Úgy énekelek, hogy közben szinte leáll a légzésem”. A hangi adottságok mellett ezen áriák elsőrangú megszólaltatásához Bartoli személyisége is kellett, aki képes volt arra is, hogy elsöprő erejű átéléssel és színpadi jelenlétével megtöltse érzelmekkel és indulatokkal ezeket a zeneszámokat.

A 2012-ben Mission címmel megjelentetett album a barokk kor teljesen elfelejtett zeneszerzőjének, Agostino Steffani (1654-1728) áriáinak szentelt kiadvány. Steffani korának egyik legjelentősebb operaszerzője volt, aki olaszként német területen működött leginkább, és pályafutása során számos operát komponált. A 25 részletből 17 világelső zenei felvétel, az áriák mellett duettek is szerepelnek a lemezen, mivel Steffani „kiemelkedőt alkotott a vokális duettekben”. Cecilia Bartoli partnere ezekben korunk egyik legjobb kontratenorja, Philippe Jaroussky.

St. Petersburg címmel 2014-ben jelent meg az énekesnő idáig legutolsó szólóalbuma, amely a szentpétervári cári udvarban működő zeneszerzők munkáiból nyújt válogatást, bemutatva a Szentpétervárott Cecilia Bartoli által végzett kutatómunka eredményét. Az orosz cárok és cárnők szolgálatában ugyanis számos itáliai zeneszerző állt, például Giovanni Paisiello (1740-1816) vagy épp Domenico Cimarosa (1749-1801). Anna Ivanovna cárnő (1730-1740) uralkodása idején gazdag zenei élet szerveződött és intézményesült Oroszországban, ő telepítette le az első olasz operatársulatot is Szentpétervárott. A társulat tagjai kiváló zenészek voltak. A nápolyi Francesco Araja (1709-1770) volt az első orosz udvari zeneszerző, akinek nevéhez fűződik az első orosz nyelvű opera is, amelyet 1755-ben mutattak be. Araja utódja a csembalista Hermann Friedrich Raupach (1728-1778) lett 1759-ben. Neves énekesek, operaegyüttesek is szerepeltek a cári fővárosban. Az olasz opera virágkora azonban Nagy Katalin cárnő uralkodása idején (1762-1796) volt. Ezen időszakban az olasz társulat mellett, francia és orosz együttesek is felléptek, valamint az orosz zeneszerzők is alkotni kezdtek. Domenico Cimarosa 1787 és 1791 között élt Szentpétervárott udvari zeneszerzőként. Bartoli ezt az albumát a cári Oroszországban komponáló zeneszerzők (Araja, Raupach, Vincenzo Manfredini (1737-1799), Cimarosa) áriából állította össze, amelyek közül kettő – különlegesség gyanánt – orosz nyelven hangzik el.

Pályafutása során Cecilia Bartoli a legjelentősebb zenekarokkal és karmesterekkel dolgozott együtt. A teljesség igénye nélkül felvételein olyan jelentős zenekarok működtek közre, mint Les Musiciens du Louvre, Il Giardino Armonico, Santa Cecilia Orchestra, La Scintilla Orchestra és az I Barocchisti, olyan karmesterek vezényletével, mint Fischer Ádám, Giovanni Antonini, Marc Minkowski, Diego Fasolis, Nicolaus Harnoncourt, Fischer György, stb.

Cecilia Bartoli a zenei világ egyik legrangosabb elismerését, a Grammy-díjat öt alkalommal nyerte el felvételeivel, legutóbb épp a Sacrificium című albumával. A barokk és a bel canto művek újrafelfedezésének köszönhetően munkásságát elismerendő Bartoli 2016-ban egyik kitüntetettje az 1989-ben alapított svéd Polar Music Prize-nak, amelyet „olyan egyének, zenekarok vagy intézetek nyerhetnek el, melyek kivételes eredményeket értek el, és elősegítették a zene fejlődését”. Az indoklás szerint „Cecilia Bartoli új fejezeteket nyit a zene történetében, évszázadokon átívelő hidakat épít, és elmélyíti bennünk Európa kulturális örökségének megértését”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: A CD-k kísérőfüzetei; https://www.jpc.de/jpcng/classic/detail/-/art/Cecilia-Bartoli-Sospiri/hnum/4560402; https://hu.wikipedia.org/wiki/Cecilia_Bartoli; Csengery Kristóf: Szerepjátékok (Mission. CD. Válogatás Agostino Steffani műveiből, előadja Cecilia Bartoli, kíséri az I Barocchisti, vezényel Diego Fasolis. Decca, 2012.) Elérhetőség: http://www.mozgovilag.hu/csengery-kristof-szerepjatekok-mission-cd-valogatas-agostino-steffani-muveibol-eloadja-cecilia-bartoli-kiseri-az-i-barocchisti-vezenyel-diego-fasolis-decca-2012/, https://www.mupa.hu/program/cecilia-bartoli-handel-hosnok-2016-12-03_19-30-bbnh

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.