Mikor utánanéztem, ki is ő, egyetlen cím ugrott be a tekintélyes „könyvográfiájáról”, a Szóljatok a köpcösnek, az is csak a belőle készült film miatt. Azt is csupán később tudtam meg, hogy Leonard Rum Punch című regényéből készült Tarantino Jackie Brown-ja.

Ha ez utóbbi információt tudom, akkor bizonyára még nagyobb lelkesedéssel kezdek neki a Született bűnözőknek, viszont így nem csalódtam akkorát. A borító ugyanis „veszélyes és különc” figurákat, „borotvaéles fekete” humort, „zseniális” párbeszédeket ígér, „hihetetlen” feszültséggel összegyúrva. Ebből számomra csak a veszélyes különc figurák, a fekete humor és a hihetetlen feszültség hiányzott, ami nem egy jó arány.

A történet nem rossz. Adva van egy háziasszony, aki unja a házasságát; egy férj, aki éppen válni akar tőle; és két bűnöző, akik elrabolják a nőt, hogy megzsarolják a házastársát. Azt nagyon hamar leszűrtem, hogy nem egy Jo Nesbø-i keménységű thriller-krimiről van szó, de a figurákat sem találtam különösebben karakteresnek a beharangozó szép szavak ellenére. Az író jól visszaadta a feleség, Mickey unalomba fulladt életét, és a férj, valamint annak szeretője is érthető jelenségek. Ugyanakkor a bűnözők közül Ordell nem jó, Louis viszont kifejezetten gyenge számomra, egyáltalán nem egy „született bűnöző”. Utóbbi annyira tűnik gengszternek, mint egy általános iskolás, aki rappernek öltözött be farsangkor.

Bevallom, a párbeszédek a regény első felében valóban szórakoztatóak voltak, pörögtek is az események. A bűnözőpárosról nekem a Ponyvaregény két bérgyilkosa ugrott be, Jules és Vincent. Az emberrablás után azonban kicsit megtört a lendület. Itt a sztori valahol a komikum és a kriminalitás határán akart egyensúlyozni, és ez annyira sikerült, hogy súlytalanná lett, és egyiket sem érte el. Kriminek nem eléggé kemény, komédiának nem kellően vicces.

Ugyanakkor azt is érzem, hogy igazságtalan vagyok. Ez a könyv valamikor régen valóban üdítően friss, sodró és kemény lehetett. Valamikor akkor, amikor íródott, a 70-es évek végén, esetleg még a 80-as években. Ma már szerintem nem az. Elszaladt mellette a világ. A történet ugyanis nincs korhoz kötve, semmi olyan nincs benne, ami arra utal, hogy a 70-es években vagyunk (csak a mobiltelefon hiánya). Így olvasás közben úgy éreztem, hogy most játszódik a regény, ám ez ma már nem számít kemény kriminek. Agatha Christie azért nagyszerű ma is, mert pontosan tudjuk, hogy nem kortárs, és visszarepít minket a XX. század elejére. Itt, Leonardnál nincs ilyen időutazás. Így vártam a mostani jó bűnügyi regények sötét atmoszféráját, brutalitását, ám hiába.

A kötet borítója a belőle 2014-ben készült film plakátjáról való, egy kocsiból lóg ki a lóláb... pardon női láb, hogy a regény kiadása egyben a belőle készült film PR tevékenységének következtében készült. A film egyébként méltán volt jelentős bukás.

Összefoglalva: A Született bűnözők nem egy eget rengető alkotás, ugyanakkor nagyon jól olvasható, helyenként azért szórakoztató, és kikapcsolódásnak egyáltalán nem rossz. Kár, hogy nem a 90-as években került a kezembe, valószínűleg nagyon tetszett volna. Mindamellett ma már többet várok egy krimitől.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.