A robot és Frank fura film, mert látszólag végtelenül szimpla történetet mesél el, ugyanakkor azzal ábrázol roppant mély bizonyosságokat, és azzal szemléltet mélabús törvényszerűségeket, hogy egy kisnövésű ócskavasat ad az öregember társául. Christopher D. Ford forgatókönyvíró és Jake Schreier rendező egyaránt kezdők még a nagyfilmek terén, kiváló párosítás tehát nekik egy kisköltségvetésű, jó kis indie-film, amely a Sundance Fesztiválról el is hozta az Alfred P. Sloan-díjat.

A robot és Frank úgy sci-fi, hogy hagyja a fenébe a hiteles közeljövő kulisszáit (az Audi A7-es remek, a vacak futurisztikus puttyogó komikus), mert az csak a zománc a mondanivalón. Nagyjából végig általánosságokat fogalmaz meg, de legalább jólesően és humorosan teszi; semmilyen új irányt nem vesz a film sem szociológiai, sem pedig lélektani vetületben, de legalább a választott klisé-vonalat következetesen betartja. A családi kötelék pont olyan benne, mint ahogyan látszik – széteső, viszont szuper csavar a könyvtároshölgy személye, amikor kiderül, kicsoda is valójában. Egyik színészt sem állítják a karakterek és a dramaturgia túl nehéz feladat elé, ezért szépen csak végigjátsszák, amit kell, így ez a rubrika sem kap átlag feletti besorolást.

A robot és Frank tehát közepes film lódításra képtelen mondanivalóval; amolyan szűken gondolt és megvalósított történet, amely bár az öregember és a robot kapcsolata szempontjából hibátlanul van kidolgozva, végig panelekből épített látnivaló. Nem fogalmazza meg a robotika negyedik alaptörvényét, viszont nem is ez a tisztje. Reset-elni azonban tökéletes.

2012, amerikai, 89 perc
rendező: Jake Schreier
forgatókönyvíró: Christopher D. Ford
szereplők: Frank Langella, Susan Sarandon, James Marsden,
Liv Tyler, Jeremy Strong, Peter Sarsgaard, Dario Barosso

Szilvási Krisztián