Tele van tervekkel, és van jövőképe – fogalmazott, hozzátéve: már megvan a forgatókönyve a magyar gyökerekkel rendelkező amerikai írónő, Julie Orringer Láthatatlan híd című regényének, valamint a Bengáli tűz című műnek, amely Germanus Gyula keletkutató és felesége 1929-32-es indiai élményeit dokumentálja. Szintén megfilmesítésre vár, de már elkészült a szinopszisa Fejes Endre Szerelemről bolond éjszakán című írásának, amelyet személyesen az írótól kapott.

Felidézte, hogy nagyon hamar kezdett el önállóan dolgozni, hiszen már a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán megkezdődött kapcsolata a Balázs Béla Stúdióval, és itt rengeteg ismert filmet csinált jó rendezőkkel. Mint mondta, olyan jelentős magyar filmrendezőkkel dolgozott együtt mások mellett, mint Gothár Péter (Megáll az idő), Gábor Pál (Angi Vera), Dárday István (Jutalomutazás, Filmregény) és Maár Gyula (Déryné, hol van?). Fordulópontot jelentett életében a Szabó Istvánnal való közös munka: „35 évünk van benne, ha nem több. Elképesztő pályát töltöttünk együtt” – hangsúlyozta. Együttműködésükből olyan klasszikusok születtek, mint a Bizalom, az Oscar-díjas Mephisto, majd a trilógia további két része: a Redl ezredes és a Hanussen, aztán az Édes Emma, drága Böbe, a Találkozás Vénusszal, A napfény íze, a Szembesítés, a Csodálatos Júlia és a Rokonok.

Az 1980-as évek közepétől dolgozott az Egyesült Államokban is, itt fényképezte többek között a Ha a férfi igazán szeret és A gyönyör rabjai című filmeket. Az olasz Giuseppe Tornetore rendezővel készítette Az óceánjáró zongorista legendája című filmet, majd a Monica Bellucci főszereplésével forgatott Malenát.

Első filmjét 2004-ben rendezte az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből, az operatőr Pados Gyula volt. Következő filmje rendezőként három évvel később az Este volt, amely Susan Minot világsikerű regénye alapján készült, s olyan sztárok játszották benne a főszerepet, mint Glenn Close, Meryl Streep és Vanessa Redgrave.

Koltai Lajos szerint egy gyermekkori élmény hatására dőlt el, hogy élete a vizualitás irányába megy el. Mint mondta, a vizualitás a világ legnagyobb üzenete, az egyetlen dolog, amit még nem tudtunk „megrongálni”. A körülöttünk lévő természet nagyon sok szépséget hordoz – mutatott rá, hozzáfűzve: ahhoz, hogy ezt valaki képbe tudja fogni és továbbítani a nézőknek, olyan szemre, agyra és belső gondolkodásra, érzékenységre van szükség, amely képes észrevenni a mások számára észrevétlen vagy érdektelen dolgokat.

Számára a filmkészítésben a kép az üzenet és nem a dialógus. A filmjeiben mindig jelen van a melegség, érződik a család szeretete, de ahhoz, hogy a képekkel tudjon foglalkozni, az érzékenységen túl a neveltetés és az iskola is meghatározó volt. Mint mondta, elképesztő tanári kar volt körülötte, amelynek tagjai kinyitották a diákok szemét a világra, megmutatták, mit kell megnézni belőle.

A gyermekkori emlékeket idézve kitért arra is, hogy az 1950-es évek szürkeségét, színtelenségét az Angi Vera, a Megáll az idő és a Kovács András rendezte A ménesgazda című filmben is meg tudta jeleníteni. Ehhez kapcsolódva elmesélte, előtört egy emlék az édesanyjáról és a nagymamájáról, akik együtt varrtak a szobában délután egy varrógéplámpa fényénél. Mint mondta, egyes emlékek csak akkor jönnek elő, ha szükségünk van rá.

Koltai Lajos elmondta, hogy munkájában az emberi arc fénnyel való szeretetét, simogatását tartja a legfontosabbnak, és mindig olyan emberek vették körül, akik ebbe az irányba hívták és tolták őt, de ebbe az irányba tartott magától is. Kitért arra is, hogy a családja mellett nagyon sok barát veszi körül, akikből árad felé a szeretet, emellett az aktív élet és gondolkodás viszi előre és segíti át a nehézségeken.

Forrás: MTI