Don Jon

1 perces filmkritika

Amiről nem illik beszélni, pedig kevés emberfia (és – figyelem – emberlánya!) van, aki nem próbálta (volna) még. Pornót nézni nem bűn, sőt kellemes, és semmi kivetnivaló nincs abban, ha ráizgul az egészséges emberpéldány. Mint ahogyan az is hazugság és álprüdéria, ha valaki tagadja a maszturbációt. Képesek vagyunk sokkal ízléstelenebb, „bűnösebb”, károsabb és elítélendőbb dolgokról nyíltan és büszkén csevegni, mint erről, szóval: Halló, merjünk már őszinték (és igazságosak) lenni!

Lám-lám, Joseph Gordon-Levitt is tagadja, hogy pornófüggő lenne (bocsánat, az az „is” nem kell oda), rá is megy a kapcsolata Scarlett Johanssonnal. Még szerencse, hogy a nála jóval (ezt nem illik, de jóval) idősebb Julianne Moore szabadszelleműbb, és megtanítja neki, miért is élvezetesebb a kézzel tapintható szex a pornó (álom)világánál. Valahogy ennyi a film. Joseph amolyan 50-50%-os aránnyal nyúl bele a dolgokba: vannak tényleg egyéniséget és stílust képviselő filmjei (500 nap Nyár, Fifti-fifti), és – szerintem – totál zsákutcás mozijai (Fék nélkül). A Don Jon-nal sikerült teljesen elbizonytalanítania a végső értékítélettel kapcsolatban, mert míg roppantul támogatom a hamis prüdériát támadó témákat és megvalósításokat, a történet egészét tekintve kívánnivalókat támasztok.

Valahogy egy síkon vezetett csak a sztori, sem a függőségi effektusokban nem mélyedünk el, sem pedig az érzelmi-szexuális fejlődés hitelességét nem érezni. Vannak a filmben remek jelenetek (Scarlett formás popójához dörgölőzve nadrágba élvezés), még remekebb karakterek (Tony Danza, Jon trikós, tévés sportműsor-addikt apja) és remekbe szabott zenék, vágások. Mindemellett azonban vannak felizgatott, de el nem sütött interakciók (Gordon-Levitt és Johansson sok jelenete), vagy mondjuk a történet szempontjából súlytalan és semmitmondó figurák (Jon haverjai).

A főhős koncepció diktálta Maslow-piramisának szintjei (a testem, a kéróm, a verdám, a családom, a vallásom, a spanjaim, a csajaim és a pornó) ritmust adnak a cselekménynek, bár sokszori ismétlődésük a mondanivaló mellett egyfajta statikusságot is eredményez, a templombéli gyónások pedig majdnem több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak az attitűd (és annak változása) bemutatásában. Szóval a Don Jon amolyan felemás pornóra sikeredett: izgalmas téma, jóleső szexszel, de nem túl mélyre hatoló és változatos kielégüléssel. Azt viszont már csak zárójelben mondom, hogy Julianne Moore-t még ma is nyugodtan sok-sok fantáziálásba bele lehet venni…

2013, amerikai, 90 perc
rendező: Joseph Gordon-Levitt
forgatókönyvíró: Joseph Gordon-Levitt
szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Scarlett Johansson,
Julianne Moore, Tony Danza, Glenne Headly, Rob Brown, Brie Larson

Szilvási Krisztián

2015.12.18