Ernest Cline: Ready Player One

Könyvkritika

2044-re a Föld valóban olyanná válik, amilyennek sokan manapság képzelik: az energiaforrások apadni kezdenek, a környezetszennyezés és a háborúskodás pedig gondoskodik arról, hogy a legtöbb ember a mélyszegénység szélén, éhezve tengesse mindennapjait. Ebben a rideg világban jelent menedéket szinte mindenki számára az OASIS, a James Halliday és Ogden Morrow által létrehozott, gigászi méretű virtuális valóság.

Egy konzol, egy napszemüveg méretű vizor és egy haptikus kesztyű – meg persze internet hozzáférés – segítségével a felhasználó már csatlakozhat is a több millió bolygót tartalmazó OASIS-ra, hogy avatárjával démonokat öljön, és hatalmas harcossá váljon, de a gyerekek számára iskolát, a felnőttek számára pedig munkalehetőséget is biztosít ez a virtuális tér. Sokan egyszerűen csak szórakozni, néhányan ügyet intézni, de legtöbben a való életből kiszakadni járnak az OASIS-ba.

A program első számú atyja, Halliday egy igen különös alak: zárkózott, mániákus, aki betegesen rajong a nyolcvanas évekért. Ez önmagában még nem is bírna túl nagy jelentőséggel, ám amikor a férfi hosszan tartó betegsége után meghal, részben avatárján keresztül hagy egy videóüzenetet a felhasználóknak. Mint kiderül, a férfi elrejtett egy saját Húsvéti Tojást az OASIS-ban, aki pedig megtalálja, az örökli Halliday hagyatékát, ami nem mellékesen kétszáznegyvenmilliárdot ér. A pasas weboldalán megjelenik egy toplista, amelyre azok kerülhetnek fel, akik a hátrahagyott nyomok alapján elkezdik felkutatni a Tojást, ám évek telnek el úgy, hogy a listán mindenhol Halliday neve áll.

Pillanatok alatt hódítja meg ismét a világot a nyolcvanas évek, hiszen mindenki Halliday mániákus popkultúra-rajongásában keresi a feladvány megfejtését. Egy nap aztán megtörténik a csoda, új név jelenik meg a weboldalon: egy Parzival nevű avatár lesz az, aki megtalálja az első nyomot Halliday örökségéhez. Az avatár tulajdonosa Wade Watts, a gimnazista kamasz, akinek az az álma, hogy a nincstelenségből és kilátástalanságból végre kiszabadulhasson. Kezdetét veszi a versenyfutás az idővel, hiszen ismét fellángol a Tojás utáni vadászat, s a legnagyobb problémát nem is a többi felhasználó, hanem az IOI jelenti. Ez a kommunikációs vállalat elsősorban az OASIS-hoz való hozzáférés biztosításáért felel, de feladata termékek és szolgáltatások szimuláción belüli értékesítése is. A cég mindenáron meg akarja szerezni Halliday hagyatékát, hiszen nyílt titok, hogy havidíjassá akarják tenni a virtuális valóságot, amivel elvágnának több millió szerencsétlen felhasználót az OASIS-tól. Az IOI azonban nem elégszik meg a játékon belüli versengéssel, Wade élete pedig igen hamar veszélybe kerül a való világban is.

A Ready Player One egy magával ragadó sci-fi (aminek szerencsére nem fordították „Egyes játékos, készülj!”-re a címét). Az elején talán kicsit kétségbeejtő lehet a „beütött a környezeti és gazdasági válság, megy a háborúzás, a polgárok pedig a virtuális valóságba menekülnek” téma, de akkor még a kötet stílusa, később pedig már a cselekmény rántja magával az olvasót egyre mélyebbre az OASIS-ba. Természetesen nem Wade az egyetlen fiatalkorú szereplője a regénynek, ott van még Art3mis és H, talán ők ketten azok, akik több rivaldafényt kapnak a többi karakter mellett. Mindannyian viselik a maguk keresztjét, a virtuális valóságba menekülnek a világ elől, hiszen odakinn nem vár rájuk más, csak szenvedés. Az OASIS – és ezzel együtt Halliday Húsvéti Tojása – egy új életet és fényesebb jövőt ígér nekik, nem csoda hát, hogy mellettük még több millió felhasználó vesz részt a vadászatban, hogy végül egyikük megörökölhesse a hatalmas vagyont. A Ready Player One egy jó példázat arra, hogy milyen nyalka könnyedséggel képes az ember a problémái elől akár egy virtuális világba menekülni, és milyen nehéz – bár nem lehetetlen – kirángatni onnan, még ha sikerül is reményt nyújtani neki.

No, meg a nyolcvanas évek. A könyv sokszor olyannyira retró, hogy az valami kriminális. Akad itt persze a kilencvenes évekből is, na de A vissza a jövőbe trilógiától a Pac Man-en át a Firefly-on és Csillagok háborúján keresztül szinte az összes klasszikus feltűnik legalább pár szó erejéig, legyen az videojáték, könyv, képregény vagy éppen film, esetleg egy tévésorozat (na persze a regény 2044-es dátumához képest a 2000-es évek is retrónak számítanak). A James Halliday-en keresztül az író által kidolgozott feladvány a Húsvéti Tojáshoz is ezekre a klasszikusokra épít, így attól függetlenül, hogy a sztori a jövőben játszódik, igen kellemes kis sétát tehetünk a múltba is. Ez a Ready Player One egyik igazi erőssége: feltűnésmentesen repít minket évtizedeket átszelve oda és vissza, miközben egy lassan élet-halál harccá váló verseny szemtanúi lehetünk, amelynek tétje az emberiség egyetlen biztos menedéke, ahová a rideg valóság elől elbújhat.

És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Steven Spielberg filmvászonra viszi a kötetet, a premier dátuma 2017. december 15. lehet. A női főhős, Art3mis karakterének szerepére Olivia Cook-ot (Bates Motel, Az elnémultak) választották ki, de a pletykák szerint Gene Wilder (Az ifjú Frankenstein, Willy Wonka és a csokoládégyár) is visszatérhet a nyugdíjazásából, feltehetően James Halliday szerepében.

Pénzes László
Forrás: cinestar.hu

2015.11.20