A zeneszerző finoman elegáns, nagyívű és érzelemgazdag dallamvilága mögött nehéz életút áll. Számára úgy vált a zene terápiává, hogy évszázadokra biztosított gyógyírt hallgatóságának is. Szimfonikus programzenéjének témája legtöbbször az emberi lét örök problémája, az élet-halál kérdése.

Votkinszk-ban született 1840. május 7-én. Családjában nem voltak zenészek, és ő maga sem készült erre a pályára. Zongorázni tanult, és így korán megnyilvánult rendkívüli érzékenysége a zene iránt. Jogi tanulmányai elvégzése után az igazságügy-minisztériumban dolgozott (1859). A hatvanas évek elején mégis folytatta zenei tanulmányait a pétervári konzervatóriumban. Anton Rubinstein tanítványaként tökéletesen elsajátította a zene tudományát. Tehetsége elkezdett kibontakozni, olyannyira, hogy 1866-ban Rubinstein meghívta a moszkvai konzervatórium zeneelméleti tanszékére, tanárnak. Itt 1877-ig működött, kapcsolatba került az Ötök csoportjával, és zenekritikák írásával is foglalkozott. 1877-ben a megfeszített munka és rosszul sikerült házasságának konfliktusai súlyos lelki válságba sodorták. Állását feladta, és ideje nagy részét külföldön töltötte. Ezekben az években keletkeztek nagyszerű szimfonikus alkotásai és Anyegin című operája. Egész Európában, sőt, Amerikában is (ahová 1891-ben utazott) fergeteges sikereket aratott, e sikerek tetőpontján halt meg 1893. november 6-án Pétervárott, kolerában.

A lelki nyugalom pillanatai ritkák voltak nála. A zenéjéből áradó szépség, tisztaság és harmónia azonban gyakran segített e nehézségek és lelki problémák leküzdésében. Lenyűgöző zenei stílusa tette lehetővé, hogy pártfogóra találjon egy gazdag özvegyasszony, Nagyezsda Filaretovna von Meck személyében, aki bőkezű támogatásával kisegítette anyagilag is válságos helyzetéből, és megteremtette számára a gondtalan alkotói munka lehetőségét. Visszatérő depressziós rohamai elől Firenzébe menekült, s a város atmoszférája megkönnyebbülést jelentett számára. 1878-ban költözött oda egy Meck asszony által számára bérelt lakásba. Itt szokatlanul jól érezte magát, a várost 1879-ben hagyta el. Ettől kezdve állandóan utazgatott, mint műveinek dirigense bejárta Európát, megismerkedett Brahmsszal, Grieggel, Mahlerrel. 1880-tól kezdve neve világhírűvé vált. A muzsika majdnem minden műfajában alkotott maradandót. 1893-ban, élete utolsó évében sikere, népszerűsége felfelé ívelt. Alkotóerejének a csúcsán volt, és 53 évesen is bővelkedett művészi tervekben. Zenei példaképe és eszményképe, aki folyamatosan inspirálta: Mozart. Zenéjének áradó örömtelisége, kristályszerű csillogása, a műveit átható humanizmus örök értéket képviseltek a számára.

Hat szimfóniája közül főként az utolsó három vált a 19. század szimfonikus zenéjének igazi csúcspontjává (IV. f-moll szimfónia; V. e-moll szimfónia; VI. h-moll patetikus szimfónia). Versenyművei (B-moll zongoraverseny, 1875; D-dúr hegedűverseny, 1878) a zeneirodalom időtlen értékei közé tartoznak, a mai hangversenyélet állandó repertoárdarabjai. Csajkovszkij balettjei igazi mesterművek – Hattyúk tava (1877), Csipkerózsika (1890), Diótörő (1892) –, melyek varázslatos világba vezetik a közönséget, világszerte népszerűek, bár ihletésüket tisztán az orosz népművészetből merítik. Csajkovszkij életművével túl tudott nőni mulandó, személyes nehézségein. Alkotásaival legyőzte a halált, mely magával visz minden hétköznapit és jelentéktelent, és muzsikáján keresztül a halhatatlansághoz kerülhetett közelebb.

„A munka számomra a legnagyobb üdv, de a múzsa olyan vendég, aki nem keresi fel a lustákat; azoknál jelenik meg, akik hívják őket.” (Csajkovszkij)

Szabados Éva

Források: Wikipédia, fidelio.hu, irodalmiradio.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.