A Petőfi Irodalmi Múzeumba került Nagy László hagyatéka


nagy-laszlo-szecsi-margit

Nagy László születésének 100. évfordulójához közeledve örökösei lehetővé tették, hogy a költő, író, műfordító, képzőművész és felesége, Szécsi Margit költő irodalmi hagyatékának legnagyobb része a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum falai között találjon otthonra.

A Nagy László-örökösök felajánlásának köszönhetően a múzeumban mostantól kutathatóvá válik Nagy László és felesége mintegy félezer darabos levelezése, amelyben magán és hivatalos, az alkotás mindennapjait, a művészházaspár életét megvilágító dokumentumok is megtalálhatók – áll a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közleményében. Mint írják, a gyűjteményben helyezték el Nagy László műfordításait, köztük a nemrég előkerült drámafordításokat, valamint személyi iratai mellett az 1970-es években keletkezett naplófüzeteit és Szécsi Margit jegyzetfüzeteit.

A család számos relikviát is a Petőfi Irodalmi Múzeum rendelkezésére bocsátott. Az író Groma írógépe, az általa készített faeszközök és sétabotja, a család fotógyűjteménye és a képzőművészeti alkotásait reprezentáló, íróbarátairól készült grafikái is a gyűjteménybe kerültek.

A közleményben Török Petra főigazgatót idézik, aki a Nagy László-emlékév feladatai között a szerző kultuszának felidézését és megerősítését említette, amelynek érdekében a PIM számos programmal készül. Az ajándékozás nyomán a múzeum elvégzi a hagyaték teljes körű muzeológiai feldolgozását, restaurálását és digitalizálását, az irodalmi és képzőművészeti életművet feldolgozó tudományos konferenciát szervez.

Az emlékévben három kiállítás mutatja be Nagy László munkásságát: a Petőfi Irodalmi Múzeumban a költő irodalmi életműve kerül a fókuszba, Veszprém vármegyében az eddig kevésbé kutatott, jelentős képzőművészeti tevékenységét ismerhetik meg az érdeklődők, míg iszkázi szülőházában megújult közösségi helyszínek fogadják majd a látogatókat.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép. A fotók a Szép Versek (megjelenés éve 1977) című verses antológiában található Csigó László által készített 47. és 69. számú portréképek.

2024.10.24