Győr Vármegyei Őszi Tárlat

Kiállításmegnyitó a Magyar Ispitában

oszi-tarlat

Győr város művészetet szerető és értő közönségének óriási érdeklődése mellett nyílt meg 2024. október 12-én a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Magyar Ispitájában a Győr Vármegyei Őszi Tárlat, amely évről évre friss alkotásokkal prezentálja a régió művészeti életét.

A Győr Vármegyei Őszi Tárlatot kísérő komoly érdeklődést a résztvevők kiemelkedően magas száma és a festészet, grafika, szobrászat, installáció területeitől beérkezett gazdag anyag bizonyítja. A tárlaton a régióban tevékenykedő elismert művészek munkái mellett tehetséges amatőr művészek alkotásaival is szép számban találkozhatnak az érdeklődők. Külön érdekessége az idei seregszemlének a friss szellemet hozó egészen fiatal művészgeneráció hangsúlyos jelenléte.

Idén 74 Győrben és a győri járásban élő, illetve innen elszármazott művész összesen 132 alkotást nyújtott be. A kiállításra háromtagú, független szakmai zsűri 45 alkotó 62 munkáját válogatta be, akik döntöttek a díjakról is. A megnyitón Mike Zoltán és Zimonyi Gábor, a Győri Nemzeti Színház zenekari művészei teremtettek kellemes hangulatot a tárlatnak.

A megjelenteket Székely Zoltán, a múzeum igazgatója üdvözölte, majd Pintér Bence, Győr Megyei Jogú Város újonnan hivatalba lépett polgármestere mondott köszöntőt. A tárlatot Szűcs Erzsébet Pro Cultura Albae Regiae-díjas művészettörténész, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársa nyitotta meg.

A megnyitó fénypontját a díjkiosztás jelentette, ahol a kiemelt művészek átvehették a munkáik alapján járó elismeréseket: Győr Megyei Jogú Város díját Sudár Éva festőművész, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum díját Gollowitzer Szabina grafikusművész, míg a zsűri különdíját Borbély Károly festőművész kapta.

A háromtagú független zsűri döntése alapján a Győr Vármegyei Őszi Tárlaton kiállító művészek névsora: Balogh István, Bárány Terézia, Bettenhäuser Katrin, Boda Viktória, Bolla Gyula, Bolla Kolos, Bombicz Barbara, Borbély Károly, Borbély-Mandl Mónika, Borbély Virág Fruzsina, Christina Franco, F. Csapó Irén, Csurák Erzsébet, Enzsöly Kinga, Farkas Vajk, Fehér József, Fekete Boglárka, Gollowitzer Szabina, Hegyi Orsolya, Horváth Ákos, Járóka János, Koncz Ildikó, Koppány Attila, Kovács Eszter, Kurcsis László, Kustán Melinda, Kutasi Károly, Lencsés Csaba, Lövey Györgyi, Luksander Margit, Mile-Tóth Judit, Milu Milanovich Ildikó, Nagy Zsófia, Pápai Miklós, Pusztai Csaba, Radosza Attila, Sári Emese Júlia, Sudár Éva, Szabadvári Attila Imre, Szabadvári-Farkas Zsuzsanna, Sz. Kovács Ildikó, Szalkai Károly, Szilágyi-Jéger Teréz, Tolnay Imre, Varga Gyöngyvér Amala.

A kiállítás 2024. november 3-ig tekinthető meg a múzeum nyitvatartási idejében, további információkat a múzeum honlapján találnak.

Fotók: Molnár György – a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja
Nádasdi Szabó Zoltán (1., 17., 21., 26., 28. kép)

2024.10.14