„Rossz könyvet hoztam el, b* meg!”

Mindenekelőtt az #olvasniszabad mozgalomról: Szendrői Csaba költő találta ki 2020-ban ezt az olvasásnépszerűsítést célul kitűző, egyúttal önfejlesztő társas tevékenységet, melynek során több (sok, mint itt is láttuk!) ember „összeül”, és közösen olvas – ugyan mindenki a magáét és magában, ugyanakkor mégis egymással, ennek pedig igenis közösségépítő, közösségerősítő hatása van. „Az olvasás egy intim dolog, a közös olvasás közben nehezen megy eleinte a feloldódás – de aztán megtörténik” ‒ mondta el Csaba, és valóban, így történt itt is ezen a (késő) délutánon. Ráadásul számára nem is olyan könnyű, egyenesen valahol kihívás ez a tevékenység, de egyáltalán nem a közösségi volta miatt. Ugyanis bevallottan küzd koncentráció- és figyelemzavarral, amivel ugyan teljesen ki van békülve, viszont tudja magáról, hogy ezt akkor képes kezelni, ha nagyjából félóránként mást csinál. A közönség pedig? Egyszerűen öröm volt látni azokat a – korban és/vagy lélekben – fiatalokat (rengeteg középiskolás, főiskolás/egyetemista jött hóna alá csapott könyvvel), akik közös(ségb)en akartak olvasni. El is röppent az az egy óra, ami után Csaba lerakta az általa hozott könyvet az asztalra, hogy helyette a saját saját kötetét, a Féyn kettőt vegye a kezébe.

Szórakoztató, lobbanékony, sohasem felejtő

És a fiatalok, diákok csak még tovább jöttek és jöttek az 1987-es, szombathelyi születésű (de Jákon felnőtt) Szendrői Csaba újabb verseskötetének bemutatójára. Egy kis bio még: a Szent-Györgyi Albert Középiskolában érettségizett, majd a Kodolányi János Főiskolán végzett Andragógián, valamint Kommunikáció- és Médiatudomány szakon. Filmezéssel is foglalkozott még a középiskolában (akkor nyomta rá bélyegét a szürrealizmus), a költészet felé (is) történő fordulása pedig tulajdonképpen „haragból”, az „ilyet én is tudok”-dacból kapott lángot, amelyhez egyfajta „előítélet” társul a klasszikus költészet irányában. Különben rengeteget foglalkozik a (magyar) nyelvvel, amely szerinte kiterjedt támadási felület is egyben, hiszen a nyelvészek, akadémikusok szűk keretek mentén nem is fogadják el őt kortárs költőnek. 2011 végén mutatkozott be Elefánt nevű zenekara (2018-ban Artisjus-díjat kaptak), amelynek máig a frontembere (szöveg és ének), így stílszerűen tette fel a kérdést a győri könyvtár Herman Ottó utcai központi épületének klubhelyiségében Pálfalvi-Pottyondy Nóra: „Milyen állat az elefánt?” Csaba nem sokat gondolkodott, már vágta is rá: „Szórakoztató.” Aztán sorolta tovább, egyúttal némileg önjellemzést is adva saját személyiségéről: „Lomha, de mégis lobbanékony; nehezen tanul, de sohasem felejt.”

Soknézőpontú szabadság és boldogság

Szendrői Csaba verseiben – Pálfalvi-Pottyondy Nóra meglátása szerint – nyíltan megadja a szabad értelmezés lehetőségét. Tisztán látszanak bennük azok a komoly egzisztenciális témák, amelyek őt foglalkoztatják: szabadság, boldogság, vallás (istenkérdés szempontjából a buddhista gondolatok vannak rá nagy hatással). „A saját belső felszabadultságon alapuló szabadság mindenki számára – küzdelmesen – nehéz” ‒ jelentette ki Csaba, a boldogság fogalma pedig „nem kilengés nélküli konstans állapot”. Helyette egy olyan feltétel nélküli érzelem, amelynek be kell lőni az amplitúdóját, egyik faktora az „örülj annak, amid van”-beállítottságnak. Nála már-már kényszeres a soknézőpontúság attitűdje, ez segít egyrészt kibillenteni az automatizmusokból, másrészt a fejlődés, tanulás, „önfelülírás” lehetőségeit teremti meg. De vajon használja-e a költészetet arra, hogy megtalálja önmagát? Erre az Csaba válasza, hogy ilyen szinten nincs a versei mögött az a tudatosság, ami ezt talán feltételezné, könnyen, impulzívan jönnek belőle a sorok, és mikor végül összeáll egy kötet, sokszor akkor nyernek számára is felismeréseket a versek, akkor teremtődik meg az az egység, ahol a (mély)rétegek is tudatosodnak. A jelenre térve megerősítette, hogy „még mindig írja” a tervezett önéletrajzát, de ami mostanában igazán lefoglalja, amin gőzerővel dolgozik, az egy novelláskötet.

Ez volt tehát az estébe hajló péntek délután a könyvtárak győri éjszakáján, ami az olvasás- és szövegnépszerűsítést illeti, és míg a (hozzá) korban legközelebb álló rajongók – személyes felbátorításra – fényképezkedhettek a Féyn kettő verseinek szerzőjével, a szomszéd ajtón túl, a Gyermekkönyvtárban kisgyerekek tömege nézte-hallgatta kikerekedett szemekkel, fülekkel és szájakkal (szüleik ölében ülve) a diafilmvetítést. A szöveg tehát generációról generációra (tovább) él, és élni is fog!

Szilvási Krisztián
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Szendrői Csaba a győri Könyvtárak Éjszakáján

Vas Balázs fotói

11 kép