Protestáns iskolák megjelenése Magyarországon

A 16. században a reformáció gyorsan terjedt Magyarországon, ezzel együtt az iskolák is gombamód kezdtek szaporodni Luther Márton azon elgondolásának köszönhetően, mely szerint fontos, hogy Isten üzenete az egyszerű emberek számára is elérhető legyen. Ehhez a népnyelvű Biblián kívül szükség volt iskolákra, ahol megtanulhattak anyanyelven írni és olvasni. Munkatársa és barátja, Philipp Melanchthon ezzel szemben a magasabb szintű képzést támogatta, hogy a klasszikus latin műveltség révén az emberek meg is értsék a kereszténységet és Isten üzenetét. Végül egy háromszintű oktatási rendszert hoztak létre, melynek első szintje a Luther által szorgalmazott elemi oktatás volt, ami a legalapvetőbb ismeretek átadására szorítkozott (népiskola). A második szintje a gimnáziumi oktatás a latin műveltség eléréséért, itt latin grammatikát, poétikát és retorikát tanultak a diákok. A harmadik pedig az akadémiai szint, ami filozófiai és teológiai műveltséget adott. Ez az iskolarendszer nagyban hasonlít a katolikus iskolai modellhez, de mindez – lehetőség szerint – egy iskolaépületben valósult meg. A legkisebbektől a legnagyobbakig egy helyen voltak a tanulók, és a felsőbb évfolyamok legtehetségesebb diákjai segédtanítóként közreműködhettek a kisebbek oktatásában. A hitoktatás itt is a képzés része volt, a legkisebb kortól kezdődően tanultak hittant a gyerekek. Az iskolák nagy része új alapítású volt, de átvettek korábban működő intézményeket is, mint például seregiskolákat. A század végére száznál is több protestáns iskolában folyt oktatás hazánkban, illetve a 16. században 29 protestáns nyomda is működött a magyar nyelvű irodalom kiadására.

A protestantizmus kezdetei Győrött

Földrajzi fekvésénél fogva a reformáció tanai hamar megjelentek Győrött. Közvetítője volt a német eredetű várkatonaság, mely nagyobb számban Győr végvárrá válása után érkezett a városba. A gyülekezet szervezése is gyorsan lezajlott, az 1560-as években már volt önálló gyülekezetük. Mi tette népszerűvé a protestáns eszméket? Ezt belső és külső tényezők egyaránt segítették. Az előbbiek, hogy az emberek értették, amit mondtak nekik, hiszen nemzeti nyelven szóltak hozzájuk, ami nagy élmény volt, és sokak számára vonzóvá tették az új eszméket. A külső tényezőként az akkori politikai helyzetet értelmezhetjük. A mohácsi vészt követően a katolikus egyház részéről nem volt szervezett ellenállás. Paksy Balázs győri püspök elesett a mohácsi csatamezőn, és 10 évig nem is neveztek ki a helyére püspököt. A korszak későbbi győri katolikus püspökei kevés figyelmet szenteltek a kérdésnek, sokan közülük a tisztséget jutalom gyanánt nyerték el, és elsősorban bevételi forrásnak tekintették. Az uralkodó ugyan katolikus volt, de a háború miatt türelmesnek kellett lennie.

Győrben egy protestáns felekezet jött létre, s bár nem mindenben vallott azonos nézeteket, de a szétválásra csak a 17. század második felében, 1647-ben került sor. Bár Magyarországon a 16. század végére már kezdtek jól láthatóan elkülönülni a lutheri, illetve kálvini elveket valló prédikátorok – ennek szimbolikus eseménye volt a Dunántúl esetében az 1591-ben megtartott csepregi kollokvium –, az egyes gyülekezetek szintjén a folyamat sokkal tovább tartott. Először a műveltebb, a teológiában jártasabb tagok nézetei ütköztek, a gyülekezet szintjén csak a 17. században történt szakadás.

Protestáns iskoláztatás Győrött

Nagyon hamar megtaláljuk a nyomait a protestáns iskoláztatásnak. 1584-ből fennmaradt egy tanítójuk, Andreas Ammon neve. Szenczi Molnár Albert is a győri hívek által fenntartott iskolába járt 1586-ban. Azonban mindösszesen öt hónapot tanult városunkban, miután édesanyja halála után a család kézről kézre adta. Szenczi Molnár Albert megemlékezik a győri iskolában töltött esztendeje kapcsán Síbolti Demeter lelkészről, akit később püspökké választottak. 1594-ben a város török kézre került. A gyülekezet, lelkészével egyetemben, a Duna északi partján fekvő Pataházára menekült. Négy évvel később, a vár visszafoglalását követően a győri ingatlanokat nem kaphatták vissza, és lelkészüket nem engedték be a városba. Megkezdődött az ellenreformáció, és bár a protestáns felekezet hosszú ideig harcolt a helyzet ellen, de nem sikerül megoldást találniuk, így ideiglenesen Pataházán telepedtek le. Ebben a zavaros időszakban nincs adatunk az iskola sorsáról, ám 1614-ben már egészen biztosan működött Pataházán Gerely György vezetése mellett protestáns tanintézmény. Az 1645-ös linzi béke után lehetővé vált újra a protestánsok vallásgyakorlása. 1647-ben visszatérhettek a protestáns felekezetek Győr városába, illetve lelkészeik a városba költözhettek, és ott, a szállásukon istentiszteleteket tarthattak. Engedélyezték a hívek számára, hogy Újvárosban, az erre a célra kijelölt telken templomot építhessenek. Eddigre a protestáns felekezet szétvált, létrejött az evangélikus és a református gyülekezet. Létszámukat tekintve az evangélikusok voltak többen, a reformátusok kevesebben. Mindkét felekezet létrehozta iskoláját 1648-ban egy-egy tanító vezetésével. Ezek a korai intézmények azonban csak a legelemibb ismeretek átadására szorítkoztak. 1671. augusztus 4-én Széchenyi György győri püspök és kalocsai érsek fegyveresei a kanonokok szolgálóival és jobbágyaival elvették a protestáns közös templomot, és elűzték a protestáns lelkészeket és tanítókat. Később újra kiűzték őket a városból, a belvárosi házat és iskolaépületet elvették a protestáns hívektől.

Evangélikus felvirágzás

1685-ben az evangélikusok lelkésze Lövei Balázs lett. Személyében egy magasan képzett, komolyabb latin műveltséggel rendelkező lelkészt kaptak, aki hazai iskoláztatását követően külföldi egyetemeken tanult, majd Győrben kezdett munkálkodni. Vele egy felívelő, virágzó korszak vette kezdetét a gyülekezet életében. A korábban alacsony színvonalon működő iskolát 1692-ben korszerű gimnáziummá fejlesztették. Élére ekkor Hegyfalusi György került, s innentől kezdve folyamatosan arra törekedtek, hogy az intézmény vezetését mindig művelt, külföldi egyetemet végzett személyekre bízzák. Legkiválóbb tanulói számára ez idő tájt az iskola ösztöndíjas külföldi továbbtanulási lehetőséget is biztosított. A nevelés hallei szellemben folyt. Utódja a tősgyökeres győri Torkos András lett, aki 1669-ben született Győrben ősi nemesi család sarjaként. Alsóbb iskoláit szülővárosában, Sopronban és Pozsonyban végezte, majd a kor szokásainak megfelelően külföldre utazott, és 1692–1698 között a wittenbergi egyetemen tanult, ahol magisztrátusi fokozatot szerzett. Ebben az időszakban ismerkedett meg a kibontakozó félben lévő pietizmus tanaival, melyek jelentős hatást gyakoroltak szemléletére. A pietizmus egy jámbor vallási megújító mozgalom, amely a 17. század második felében alakult ki, középpontjában a keresztény spiritualitás állt, egyben a kontinentális európai protestantizmus legfontosabb reformmozgalma volt. A mozgalom képviselői céljuknak tekintették az egyházi élet, valamint az egyéni vallásosság megújítását, visszaterelését az őskeresztyéni keretek közé.

A pietizmus képviselőinek két kiemelkedő tagja a Frankfurtban működő Philipp Jacob Spener és a Halléban tevékenykedő August Hermann Francke volt. Torkos mindkettejükkel ismeretségben állt, Franckét személyesen is felkereste Halléban. Kapcsolatuk évtizedeken keresztül fennmaradt. Hazatérve szülővárosában, Győrben telepedett le, ahol az evangélikus iskola rektori tisztét töltötte be. 1707-ben, Lövei Balázs halála után lelkipásztorrá választották a győri gyülekezetben, ahol 1737-ben bekövetkezett haláláig munkálkodott. A dunántúli pietizmus elismert vezéralakjának tartották már kortársai is, halála után pedig „a magyar pietizmus atyja” jelzővel illették. Hatására Győrben tovább emelkedett az oktatás fontossága, megszaporodtak a gyülekezeti alkalmak, és elvetették a világias viselkedést. Tudományos biblicizmus és missziós lelkület is jellemezte. Torkos András sok – leginkább latin nyelvű – teológiai műve mellett nagy hatást gyakorolt a hívekre 1709-ben Halleban kiadott imádságos könyvével és katekizmusával. Előbbi az Engesztelö áldozat címmel jelent meg, Vázsonyi Márton írt hozzá előszót, utóbbi a Györi Katechismus, mely tulajdonképpen a lutheri kis káté magyar fordítása. 1736-ra készült el fő művével, az Újszövetség teljes fordításával. A szöveget görögből, tehát közvetítőnyelv nélküli szövegből fordította. Wittenbergben adta ki művét.

Híres tanárok

A pietizmus hatására jelentős tanárok működtek Győrben Tóth Sipkovits János, Perlaki József, Németh Sámuel, Fábri Gergely, Bárány János és Balog Ádám személyében. Ők később mind dunántúli evangélikus püspökök lettek. A tehetséges diákok ösztöndíjat kaptak azzal a kikötéssel, hogy az egyetem elvégzése után pár évet Győrben kellett működniük, mielőtt máshova kerültek volna. A győri iskolából pedig nem csupán a környező településekre kerültek lelkészek, hanem sokkal távolabbi helyekre is: Nemescsón (Kis Péter, Sartoris János), Nemeskéren (Csereti Mihály, Balog Ádám, Perlaki József), Vadosfán és Nagyvázsonyban (Wagner György, Hegyfalusi György, Bárány György) helyezkedtek el.

Az 1681-es törvény 26. törvénycikkében meghatározott helységek az úgynevezett artikuláris helyek, melyekben az evangélikusok és reformátusok hivatalosan is gyakorolhatták vallásukat: az előbb felsorolt települések ilyen helyek. Így ezek a győri teológia műhelyeivé váltak, és iskoláikat hatalmas távolságokról látogatták. A győri iskolát ugyan távolabbi diákok is felkeresték (elsősorban felvidéki német és szlovák anyanyelvűek, és leginkább a magyar nyelv gyakorlásának kedvéért), ám a tanárok szinte kivétel nélkül a környékről származtak. Talán ezzel is magyarázható, hogy legtöbbjük a Dunántúlon is maradt.

Reformátusok a nehéz időkben

Győrben a reformátusoknak egytanerős iskolája volt, amelyben később kántorok is tanítottak. Az iskola élére rektort általában Debrecenből vagy Sárospatakról hoztak az ottani professzorok javaslata alapján. Ugyanakkor esetenként külföldi egyetemen frissen végzettek is betöltötték ezt a tisztet. 1742-től a rektor és a lányokat is tanító kántor mellett két preceptort alkalmaztak. 1741-től kezdődően a gyülekezet önálló kántort alkalmazott, és az ő feladatát képezte a legkisebb gyermekek és a lányok oktatása is.

Az 1740-es években egyfajta protestánsellenesség kezdett kialakulni. Zichy Ferenc győri püspök kezdeményezésére vizsgálták, hogy milyen alapon tanítanak magasabb tudományokat a protestáns győri iskolákban. A vizsgálat nyomán a helytartótanács korlátozta a tanítható tananyagot, azonban a gyakorlatban ezt egyik győri felekezet sem tartotta be. 1749. március 14-én rendelet útján tiltották meg Győrben a protestánsok szabad vallásgyakorlatát. A korlátozás miatt a gyülekezet elvesztette iskoláját, és Mária Terézia uralkodása végéig így is maradt. A győri református hívek ezért az 1750-ben újjászerveződött győrszemerei gyülekezethez csatlakoztak. Komolyabb támogatással segítették, hogy a helyi református egyház épületei a falu szélén megépülhessenek. A győri reformátusok hozzájárultak a lelkész fizetéséhez, valamint az iskolamester járandóságához is.

Az evangélikusok elsősorban a felpéci gyülekezetet látogatták. Az itteni lelkész az a Bárány János volt (akit később püspökké választottak), kinek apja, Bárány György több éven át győri másodtanítóként szolgált. Csak magyar nyelvű oktatás volt, de a német nyelvű családok kedvéért később fizettek német tanítót is, emellett a magyar tanító fizetéséhez is hozzájárultak. Ugyanakkor Győrön belül sem szűnt meg teljesen az iskolai oktatás. Az evangélikus gyülekezet a Majorok területén (Nádorváros) is alkalmazott segédtanítót, valamint magánházaknál magántanítók is tevékenykedtek, akik sok esetben több család egy helyre gyűjtött gyermekeit okították. A reformátusok az 1770-es évektől szintén megszervezték ezt a rendszert.

Újjászerveződés

II. József türelmi rendeletének köszönhetően Győrbe is visszatelepülhettek a protestáns közösségek. 1783 az egyházi szolgálat újraindulása mellett az iskola újjászervezésének évét is jelentette az evangélikus gyülekezetben. A pedagógiai munka eleinte ideiglenes jelleggel a gyülekezet szolgálati lakásaiban indulhatott meg, előbb egy, majd két oktatóval.

1782 augusztusában tartottak Győrben vizsgálatot, melynek nyomán megállapították, hogy bár a reformátusok anyagi ereje lehetővé tenné templom és iskola építését, valamint lelkész és tanító eltartását, de a családok száma nem érte el a százat. Ez alapján a helytartótanács a reformátusok számára még a magán vallásgyakorlatot sem engedélyezte volna Győrben. Decemberben audienciára mentek II. Józsefhez, aki megígérte, hogy ügyük kedvező lezárást nyer. 1784-ben nem a város által felajánlott telken kezdődtek meg az építkezések, hanem a gyülekezet megvásárolta a „Vörös Ökör” fogadót a Matkovits családtól. Ebben az épületben nyert elhelyezést a lelkész, a rektor és az egyházfi lakása, valamint itt kapott helyet az iskola tanterme is. 1804-re készült el a templom keleti oldalán az új iskolaépület. 1822-ben az újvárosi református iskolát kéttanerőssé szervezték. Szabadhegyen 1806-ban már egészen biztosan működött önálló református tanító, bár iskolaépület nem állt ekkor még rendelkezésre. Eleinte az evangélikus gyermekek is ebbe az iskolába jártak. 1842-ben közösen tartott gyűlésen döntöttek úgy a szabadhegyi protestáns hívek, hogy közös működtetésű iskolát létesítenek. Azonban a szabadhegyi reformátusok végül 1843-ban úgy döntöttek, hogy maguk építkeznek. Az iskola és a tanítólak 1849-re készült el. Az újvárosi iskolába 63, míg a szabadhegyibe 32 tanuló járt, bár az utóbbi az 1850-es évek közepére megfelelő tanító hiányában gyakorlatilag teljesen elnéptelenedett.

A növekedés időszaka?

A reformátusoknál a későbbiekben is egy kéttanítós iskola működött, míg az evangélikusoknál már az 1790-es évek elején indokolttá tette az iskola fejlődése további tanerők bevonását. Így a két tanító mellett két segédtanítót is munkába állítottak. Ugyanebben az esztendőben indult egy felsőbb osztály, ahol grammatikát és syntaxist is tanultak a diákok.

1796-ban merült fel első ízben, komolyabb formában egy gimnáziumi tagozat indításának ötlete. A már korábban megindított algimnáziumi szintű képzés kapcsán a gyülekezet azt tervezte, hogy intézményét főgimnáziummá fejleszti, azonban ehhez anyagi ereje önmagában nem bizonyult elégségesnek. 1797-ben kezdeményezte az egyházközség a kerületnél első lépésként a győri iskola algimnáziummá fejlesztését. Javaslatukban vállalták új iskolaépület építését, valamint 3 új tanerő fizetésének előteremtését. Bár a kerületi felügyelő támogatta a tervet, az végül a többi kerületi képviselő érdektelenségén elbukott. Az egyházkerület az elkészült tervezetet végül nem támogatta, a kerület egyetlen evangélikus főgimnáziuma Sopronban működött.

1825-ben 4 fiú és 1 lány osztály indításáról döntöttek, a minimum korhatárt 6 évben szabták meg. Fiatalabbakat is felvettek, amennyiben az érettségi felmérés alapján alkalmasnak találták őket. Az 1840-es évekre minden tárgyat magyarul tanítottak. A protestáns unió eszméje kapcsán felmerült, hogy a pápai líceumot Győrbe helyezzék át, illetve egy akadémia létrehozásának ötlete. A kezdeményezés egyik legnagyobb szószólója dr. Kovács Pál volt, és széles támogatottságnak örvendett az elképzelés. Ugyanekkor az intézményért Révkomárom is bejelentkezett, ahol szintén szívesen látták volna az iskolát. Végül 1847-ben a Pápán maradás mellett döntöttek.

Újabb nehéz idők

A szabadságharc idején mindkét iskolát lefoglalta Lukács Sándor kormánybiztos, hogy az épületekben a sérült katonák ellátásáról gondoskodjanak. 1848 őszétől kezdve folyamatos katonai beszállásolások nehezítették a tanítást. A kedvezőtlen állapotok évekig nem rendeződtek a gyülekezet által benyújtott kérvények ellenére, így a tanítók 1850-től magánházaknál szervezték meg a tanórákat. Épületeit a gyülekezet csak 1851-ben kapta vissza.

A neoabszolutizmus időszakának egy részében, 1856 és 1861 között az algimnázium működése szünetelt, mivel a gyülekezet vezetői, valamint az iskola tanítói nem fogadták el, hogy az oktatás német nyelven történjen. Az algimnáziumi munka újraindulását követően ismét csendes évek következtek. Újabb jelentős változásokat az 1867 után meghozott új közoktatási törvények hoztak. A református közösség élére 1855-ben Liszkay József került Győrbe Pápáról, egy meglehetősen válságos időszakban, mert az infláció miatt anyagi nehézségek támadtak, nem voltak sem diákok, sem tanárok. A dualizmus időszaka újabb felívelést hozott. Az 1883-as, az oktatás színvonalát rendezni kívánó törvény 32. törvénycikkében meghatározták, hogy mennyi tanár szükséges az adott intézményekben. A középiskolákban a hittanárokon, a szépírás- és tornatanárokon, valamint a nem rendes tantárgyakat tanítókon kívül az igazgatót is beleértve, a 8 osztályú iskolákban 10, a hatosztályúakban 7, a négyosztályúakban legalább 5 tanár kellett. Az iskolákban nem lehetett kevesebb rendes tárgyakat tanító tanár, mint az osztályok száma. A győri gyülekezet nem tudta teljesíteni a feltételeket, így az algimnáziumról le kellett mondaniuk, helyette a népiskolát fejlesztették hatosztályosra, és külön fiú-, illetve leányosztályokat indítottak az egyes évfolyamokon. A szabadhegyi jelenlét rendezetté vált, de nem sikerült megfelelő tanárokat alkalmazniuk, ez csak a század végére rendeződött. 1895-ben felépült az új református iskola Újvárosban.

XX. századi változások

A 20. század első felében két alkalommal is szükségessé vált az oktatási célú épületek bővítése. Először 1900-ban leányiskola épült, 1905-re a szabadhegyi evangélikus iskola épülete is elkészült, majd 1930-ban átadták a fiúiskola új épületét is. Ezt az immáron nyolc osztályra fejlesztett általános iskolai struktúra tette szükségessé. Ilyen keretek között működött tovább az iskola egészen az 1948 nyarán bekövetkezett államosításig. 1921-ben Sopron elcsatolásának veszélye miatt felmerült, hogy a soproni líceumot Kapi Béla és az evangélikus gyülekezet szívesen befogadná. Mivel azonban a „Hűség városa” a maradás mellett döntött, erre nem került sor.

Az 1930-as évekre az evangélikusok bevezették a 8 osztályos iskolarendszert. Az oktatás három pillére a valláserkölcsi nevelés és a vallási életre való nevelés mellett a hazafias nevelés és a gyakorlatorientált képzés lett. Az evangélikus iskola kórusa nagyon színvonalas volt, az Éneklő Ifjúság mozgalomban jelentős sikereket értek el. 1934-ben részt vettek egy nagyszabású koncerten, az egyetlen népiskolai kórusként, ahol kimagasló sikert értek el, Kodály Zoltán is felfigyelt rájuk. 1947-ben részt vehettek az Ifjúsági Kórustalálkozón, és lehetőséget kaptak, hogy fellépjenek Svájcban, de végül 1948-ban nem kaptak útlevelet, így nem jutottak ki. Az iskolában Aranyhíd címmel iskolaújságot is kiadtak, ami nem diákújság volt, nem is a pedagógusoknak, hanem szülőknek szólt. Az iskolának ugyanis nem volt nagy méretű terme, ahol szülői értekezletet lehetett volna tartani, így írásban tájékoztatták a szülőket. A kiadványt a mainzi tanügyi kiállításon is bemutatták újszerűsége miatt. 1948-ban az államosítás miatt megszűntek az iskolák.

Az előadás-sorozat folytatódik! 2024. szeptember 11-én, 17 órakor,a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében Bencések Győr város vérkeringésében 1802-től napjainkig címmel összegzi a témát Barkó Gábor Ágoston, a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatója.

Bartha Annamária
Fotók: Pozsgai Krisztina