Aztán egy reggelen úgy ébredt, hogy van egy sztorija családi szeretetről, gyűlöletről, bosszúról, a sötét háttérből mindent behálózó hatalomról, amit még nem mesélt el. A történet 1974 nyarán játszódik Boston egyik írek lakta negyedében, Southie-ban (azaz Dél-Bostonban). A regény főszereplője Mary Pat. A negyvenkét éves nő egyedül neveli tinédzser korú lányát, Jules-t. Az első férjét elvesztette, a második férfi odébbállt, a fiát a heroin vitte el. Egy szombat este aztán Jules nem jön haza. Ugyanazon az estén holtan találnak egy fiatal fekete fiút a Columbia metróállomáson, egy többnyire fehérek lakta negyedben, akit rejtélyes körülmények között gázolt el a szerelvény. A két esemény egymástól függetlennek tűnik, Mary Pat azonban a gyermeke utáni kétségbeesett keresés közben olyan dolgokra bukkan, amelyeket jobb lett volna nem feltárni. Megtudja például, hogy a lánya ugyanott, a Columbia Park környékén múlatta az időt a haverjaival. A többiek azt állítják, hogy Jules egyedül indult haza a buli után, haza viszont nem ért. Mary Pat kitartó kérdezősködése zavarja Marty Butlert, az ír maffia főnökét és a neki dolgozó embereket, akik nem nézik jó szemmel az üzletükre fenyegetést jelentő kutakodást. Azt mondják, hogy Jules valószínűleg fogta magát, és elhúzott Floridába. Egy táska pénzt ajánlanak neki, hogy menjen ő is Floridába, és ott keresse a lányát. Mary Pat ennyiből összerakja, hogy mennyi az annyi, de nem nyugszik, amíg meg nem tudja, hogy pontosan mi történt.

Lehane fantasztikus hozzáértéssel, egy bennfentes hangnemében meséli el a történetet. Nem véletlenül, a szerző a Southie-val szomszédos Dorchesterben született ír bevándorlók gyermekeként. A regény nyelvezetén mindvégig érezni, hogy nagyon jól ismeri az ír közösség dinamikáját, szokásait, az ottaniak temperamentumát, bánataikat, örömeiket, a mindennapi problémáikat, és az sem elhanyagolható, hogy autentikus képet fest a ’70-es évekbeli Bostonról. A szívbemarkoló drámát elsősorban a lányát elszántan kereső anya szemszögéből építi fel, és ez mérhetetlen intenzitást ad a szövegnek. Az olvasó Mary Pattel egyszerre aggódik, esik kétségbe, válik dühössé, időnként gombóccal a torkában lapoz tovább, aztán zsigeri fájdalom bénítja meg, ahogy a regény, mint egy feltartóztathatatlan vonat, robog a végkifejlet felé.

Lehane több súlyos témát is boncolgat a regényben. A családi szeretet mellett a tűzként tomboló bosszúvágyról, az élet minden területére rátelepedő, fojtogató hatalomról és az amerikai rasszizmusról is döbbenetesen pontos képet fest. Utóbbi kettő sarkalatos pontja a regénynek. Az olvasó a főszereplővel egyszerre eszmél rá, hogy a lakónegyedet teljesen az uralma alatt tartó helyi ír maffia valójában rákként élősködik a közösségen. Egy szűk csoport mindent a saját érdekei szerint irányít, és noha a hangzatos szavak szintjén összefogást és szolidaritást hirdetnek, tulajdonképpen képesek megölni a sajátjaikat a profit érdekében. A másik téma a rasszizmus, és Lehane mesterien tárja elénk Boston 20. századi történelmének egyik legsötétebb korszakát. E két erős téma kontextusba helyezi Mary Pat személyes drámáját, de Lehane nemcsak „háttérképnek” használja a deszegregációs törekvések miatt felszínre törő rasszizmust, hanem felboncolja, hogy a mélyére lássunk. Megmutatja az érem mindkét oldalát. A feketék elleni, szívből áradó, de indokolatlan gyűlölet megfertőzte a közösség minden tagját. A gyermekek az anyatejjel szívják magukba, és tizenévesen tragikus kimenetelű döntéseket hoznak rasszista eszmék hatására. A szegregációt megszüntetni szándékozó politikusok viszont a tények figyelembe vétele nélkül, egyetlen tollvonással hoznak olyan döntéseket, amelyek azokat az iskolákat nem érintik, ahová a „hófehér kertvárosi kastélyaikban élő gazdag hófehér faszkalapok” gyerekei járnak. Mary Pat egyike azon keveseknek, aki – noha egyszerű, tanulatlan polgár egy fehér negyedből – átlátja ezt. A csordaszellem hatására ugyan megvan a véleménye a feketékről és a tervezett buszoztatásról, de a szíve mélyén nem rasszista.

Lehane jelen időben meséli el a történetet. A stílusa lebilincselő, a könyv letehetetlen. Véres jelenetektől mentes (ez Lehane-re nem jellemző), de a dráma súlya gyenge idegzetű olvasóknak szívszorító pillanatokat tud okozni, bizonyos részeket nehéz megemészteni. Olvasmányos, helyenként trágár, de sosem öncélúan. Pont annyira, amennyire a helyzet megköveteli. Noha többnyire Mary Pat szemszögéből láttatja az eseményeket, egy adott ponton behoz egy másik szálat, és ezáltal egy újabb nézőpontot is. Michael „Bobby” Coyne nyomozó ugyanolyan hihető, hús-vér figurája a regénynek, mint az összes többi. Jól összegyúrt, remekül ábrázolt karakter, akinek problémás múltja van, és ennek köszönhetően is képes empátiával fordulni az embertársai felé. Üde színfolt a történetben, Lehane pont annyit mutat belőle, amennyi szükséges.

Több helyen is azt írják, hogy az Apró irgalmak Dennis Lehane utolsó regénye. Valójában nem tudni. A szerző sosem állította minden kétséget kizáróan, hogy nem ír több regényt. Azt mondta, lehet, hogy egy reggel arra ébred, hogy van egy jó sztorija, amit még el kell mondania. Ahogyan az Apró irgalmakkal is történt.

Dennis Lehane 1966. augusztus 4-én született Boston Dorchester negyedében. Itt nevelkedett, regényeinek többsége is ezen a környéken játszódik. Az első regényét még az egyetemi évei alatt írta saját szórakoztatására: az Egy pohárral a háború előtt 1994-ben jelent meg, főszerepben Angie Gennaro és Patrick Kenzie magándetektívekkel. A kötet nagy kritikai elismerésben részesült, és később hatrészes sorozattá nőtte ki magát. A negyedik, Hideg nyomon című kötetből Ben Affleck filmet forgatott. Lehane eddigi legsikeresebb regényei mégis az önálló művei. A Titokzatos folyó 2001-ben látott napvilágot, és szinte azonnal kultikus magasságokba emelkedett. Később Clint Eastwood készített belőle Oscar-díjas filmet. A 2003-ban megjelent Viharszigetet számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit – nem csak az irodalomban. A történetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével.

Dennis Lehane Apró irgalmak című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com