A szerző Ingmar Bergman filmrendező és Liv Ullmann színésznő gyermekeként először sikeres irodalomkritikusként, majd regényíróként vált ismertté, de gyermekkorában a színészkedést is kipróbálta; eddig megjelent regényei több mint harminc nyelven olvashatók. A lány 1983-ból című művében Linn Ullmann az érzelmeinkre hat a főhős kamaszlány történetén keresztül; kérdéseket hív elő kiszolgáltatottságról, testiségről, hatalomról, szégyenről, szorongásról és megannyi kellemetlen érzésről, amelyekről ritkán fogalmazzuk meg saját nézőpontunkat. Ám a regényt olvasva kénytelenek vagyunk elgondolkodni, például azon, hogy mit tennénk hasonló helyzetben: elfogadnánk egy világhírű fotós csábító ajánlatát, a sikerhez vezető (szinte) biztos utat, cserébe kiszolgáltatottan, a testünk minden „hibáját” láttatva, a nagyvárosi élet útvesztőiben barangolva? Vagy szülőként, felnőttként hogyan bánnánk a lánnyal, aki mindent feláldozni készül a siker és a csillogás reményében, testével fizetve az ígért hírnévért? Mit mondanánk neki, hogy megóvjuk a csalódástól, a reményvesztettségtől? Egyáltalán: hogyan tudnánk megóvni?

Az elgondolkodtató kérdések mellett az idősíkokkal való játék is próbára teszi az olvasót: a főhős kusza lelkiállapotát rövid gondolatmenetek, cselekményleírások, a múlt több szeletének megjelenése, illetve a nagyvilág eseményeinek töredékei váltogatják, szédületes tempóban, koncentrált figyelmet követelve.

Nem szokványos, hogy egy tizenhat éves lány egymagában Párizsba utazik, hogy a modellvilág titkaiba bepillantást nyerjen, hogy kalandvágyát kielégítse, hogy unalmasnak érzett életéből egy kis időre szabaduljon. Mit érzékel a vágyott szabadságból, amikor valóban magára marad, és kétségbeesetten keresi az olcsó hotelt, ahol megszállt, és ahol édesanyja várja hívását? Az elbeszélés-töredékek hosszú évek távlatából talán nem valósághűek, de érződik bennük a végtelen kiszolgáltatottság, a megalázás, az idősödő férfi agresszív bánásmódja, kimondott-kimondatlan erőszakossága, amelyek mélyen beivódtak a piros sapkás fiatal lány önmagáról szóló történetébe.

„A fotón, ami azóta odaveszett, amire már senki nem emlékszik rajtam kívül, felvillan meztelen vállam. Azt hiszem, a fotó a meztelenséggel játszik, azt sugallja, hogy egy fiatal nőnek, amikor kilép a világba, semmi mást nem kell viselnie, csak egy pár fülbevalót” – a bevezető gondolat számomra a regény kulcs-gondolatát jelenti, a kiszolgáltatottság érzésén túl a lázadást és a megfelelni vágyást, a sikerre való áhítozást, a sebezhetőséget és a szeretethiányt is kifejezi.

A főszereplő emléktöredékekből ragasztja össze azokat az évtizedekkel ezelőtti párizsi napokat, amelyeket mélyen eltemetett magában. A jelen eseményeit csak foszlányokban ismerteti a depresszióval küzdő főszereplő, aki úgy dönt, kiírja magából az egykori eseményeket, hogy belső békéjét megtalálja. Ezen az úton vezet végig belső monológgal, a legmélyebb családi traumák megmutatásával, végtelen őszinteséggel.

Az egyes szám első személyben megírt történet szereplője kezdetben úgy beszél a benne váratlanul felbukkanó kamaszlányról, mint egy különálló személyről. A jelenség megtévesztő, majd egyre inkább világossá válik, hogy a főhősben felbukkanó, mélyről jövő érzések, a kietlen párizsi utcák képe, az ifjúkori útkeresés és a középkorú nő belső útkeresése ugyanazon személy vívódásai.

A sokrétű idősíkokon át barangolva Karin – a regény teljes hossza alatt talán csak kétszer írja le főhőse nevét a szerző – szüleit is megismerjük: míg színésznő édesanyjával sok közös emlék köti össze, a depressziós édesapáról kevesebbet tudunk meg, de legalább ok-okozati összefüggéseket találunk a kamaszlány lelkiállapota és a szüleivel való ambivalens kapcsolata között.

A lány 1983-ból című regényt azoknak ajánlom, akik szeretnék közelebbről megismerni a bennük élő gyermek, kamasz valódi érzéseit, akik elég bátrak ahhoz, hogy kinyissák ezeket a mélyre pakolt dobozokat, és kellő kíváncsisággal, megértéssel, határozottsággal és szeretettel fordulhassanak énjük ezen részéhez. A regényben fellelhető külső, majd belső útkeresés a történet végére bár elvezet valahová, mindannyian tudjuk, hogy nem egy végső állomás ez, csupán része annak a nagy egésznek, amit személyiségfejlődésnek nevezünk.

Linn Ullmann A lány 1983-ból című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Boncina-Székely Szidónia
Forrás: olvasoterem.com