Herman Ottó 1835. június 28-án született Breznóbányán, a Felvidéken. Német anyanyelvűként hétéves koráig nem is tudott magyarul. Szülei 1847-ben települtek át a Miskolc melletti Alsóhámorba. Ekkor kezdődött erős kötődése a Bükkhöz és Lillafüredhez. Gyakran megszökött otthonról, és járta az erdőket, mezőket. Tanulmányait Miskolcon folytatta, az evangélikus főgimnáziumban, majd Bécsben géplakatosnak tanult, de itt már minden idejét a Természettudományi Múzeumban töltötte: megismerkedett az állatok, növények és ásványok világával. 1857-ben az olasz frontra vezényelték, ahol két évet töltött. Ezután Kőszegen fényképészműhelyt nyitott, itt sajátította el a madárpreparálás fortélyait. Néhány évig Kolozsváron dolgozott, az Erdélyi Múzeumban – itt lépett tudományos pályára, ekkor jelentek meg első írásai, főként a madarakkal és pókokkal foglalkozott. Megkezdődött politikai és publicisztikai pályafutása is. Rendszeresen jelentek meg írásai a Vasárnapi Újságban és más lapokban. 1873-ban Budapesten telepedett le, a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában helyezkedett el. Neve ismeretterjesztő előadásaival vált közismertté.

Fiatalkora nagy szerelme Jászai Mari volt, akivel Kolozsváron ismerkedett meg, a színésznő azonban máshoz ment feleségül. Amikor már mindenki azt gondolta, hogy örökre agglegény marad, 50 éves korában feleségül vette Borosnyay Kamillát, egy egykori 48-as honvédőrnagy lányát, akinek írásai Judith álnéven jelentek meg. Úgy ismerkedtek meg, hogy vitába keveredtek egy kolozsvári újság hasábjain. Az esküvőre 1885 júliusában került sor Miskolcon, az avasi templomban, élete végéig hű társak maradtak. A magánéletben szoros családi barátság fűzte Pósa Lajos íróhoz és családjához.

Herman Ottó a legtermékenyebb magyar tudósok közé tartozik. Fél évszázad alatt 1140 írása látott napvilágot, ebből 184 foglalkozik a madarakkal, 42 a rovarokkal, 16 könyv vagy cikk pedig a pókok világával, mintegy 100 írása pedig néprajzi jellegű. Tudományos szemlélete a darwinizmus alapjain állt, hozzá hasonló érdeklődésű tudós nem dolgozott a korabeli Európában. Hatalmas érdemeket szerzett a magyar tudományos nyelv megteremtésében. Könyvei nagy része népszerűsítő jellegű, műveinek kettős feladatot szánt: a társadalom jobbítását és a nemzeti fejlődés elősegítését.

Édesapja, az amatőr madarász oltotta bele a madarak szeretetét. Éveken át végzett gyűjtőmunkát, a kolozsvári évek alatt számos fajjal gazdagította a múzeum gyűjteményét. Abban az időben a kutatások középpontjában a madárvonulás titkának megfejtése állt, ő dolgozta ki a madármegfigyelés módszertanát. E célból tett tanulmányutat Norvégiában. Nemzetközi Ornitológiai Kongresszust szervezett a fővárosban, megalapította a Magyar Ornithológiai Központot, amely Madártani Intézet néven ma is működik. Felismerték a hasznos madarak szerepét a rovarkártevők elleni védekezésben, elindította a madárvédő mozgalmat. Megírta A madarak hasznáról és káráról című könyvét. Több kötetben írt a pókokról, 34 új fajt is tartalmazott a munkája, a nagyközönség számára is érthetően mutatta be a világukat.

Élete utolsó évtizedeit elsősorban a néprajzi kutatás és publikálás töltötte ki. Lerakta a hazai néprajzkutatás alapjait, ahol a két fő irányt a halászélet és a pásztorkodás jelentette. Fáradhatatlan gyűjtőmunkában bejárta a magyar folyókat, tavakat és patakokat. A Néprajzi Múzeumban elhelyezett halászati eszközanyaga tudományos szempontból felbecsülhetetlen értéket képvisel. Legjelentősebb kiállítását a Városligetben rendezte 1896-ban, a millenáris ünnepségekre, a halászat és a pásztorkodás eszközeiből. 60 éves korában kapcsolódott bele a régészeti kutatásokba, elindította a hazai paleolit kutatásokat. Képviselőként mintegy 15 éven át volt tagja a magyar országgyűlésnek. Először Szegeden választották meg, példaképe, Kossuth Lajos javaslatára, akivel hosszú barátság kötötte össze. Kétszer meg is látogatta őt a turini száműzetésben.

Az „utolsó polihisztorként” ismert tudós ezer szállal kötődött Miskolchoz és a Bükk hegységhez. Kalandos életében többször is visszatért a gyökerekhez, gyermekkorától haláláig állandó lakója volt a Hámori-völgynek, lillafüredi házában írta legtöbb tudományos munkáját. Alsó-Hámorban a Szinva-patak 1878. évi áradása elsodorta szülei egykori házát. A völgyhöz való kötődése azonban megmaradt, ezért telket vásárolt 1889-ben. Két évvel később üdülőtelep létesült itt Lillafüred néven, gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter kezdeményezésére. A kedvező telekvásárlási lehetőségek miatt újabb három telket vásárolt, és ezeket egyesítette. A felesége által tervezett nyaraló 1898 és 1903 között épült fel, amelyet Pele-háznak vagy Pelelaknak nevezett, mivel családja és a hámori gyerekek gyakran Pele bácsinak szólították. Élete alkonyán nyaranta itt tartózkodtak a feleségével, a róla készült fényképek gyakran mutatják őt a kertben dolgozva, vagy séta és pihenés közben Lillafüreden.

Herman Ottó több betegséggel is küzdött életében. Nagyothallása végzetes lett a számára. 75 éves korában villamos ütötte el a tudóst, 1914 végén pedig újabb balesetet szenvedett, mert nem hallotta a Múzeum körúton közlekedő társzekeret. Tüdőgyulladást kapott, majd december 27-én meghalt. A Kerepesi temetőben temették el – Hámorban szerette volna, de ezt a kívánságát 60 évvel később teljesítették csak. Sírja ma Miskolcon, a Hámori temetőben található, síremléke egy mészkőből faragott haldokló sast ábrázol. Ma számos intézmény, közterület és iskolai verseny viseli nevét, a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér is a róla elnevezett utcában található.

A Pele-házat 1914 májusában adta el unokaöccsének, Szeőts (Szűcs) Bélának, akinek családja gyakran időzött a villában a második világháborúig. 1935-ben a ház berendezése még tükrözte a Herman Ottó korabeli állapotokat: „Három szoba van a kis házban… Egy falitáblán a Szeleta-barlangban talált barlangi medvecsontok érdekes kollekciója. Az íróasztalon medveagyarból és a hatalmas állat mancsának perceiből összeállított tinta és tolltartó. A tornác másik ajtaja az ebédlőbe nyílik, melyben az asztal körül nádszékek állnak. A tudós akvarell tájképei díszítik a falakat.” A második világháború alatt a ház állapota leromlott.

Az épület 1951-ben került a miskolci múzeum kezelésébe, 1953 óta viseli Herman Ottó nevét, első állandó kiállítása 1964-ben nyílt meg. 2007-ben megtörtént az emlékház teljes felújítása, melyben jelenleg új, a kor igényeinek megfelelő kiállítás látható Vendégségben Herman Ottónál címmel. A tárlat elmeséli a Pele-házban zajló mindennapokat, a házaspár megismerkedésének történetét, és bemutatja, milyen volt a régi Hámor. A boldog békeidőket idéző berendezés, a játékokkal elmesélt történetek és a kert környezete ideális a családok és osztálykirándulások számára. A kiállítás két szobában mutatja be a múzeum névadójának életét, munkásságát, miskolci és lillafüredi kötődéseit. Az első teremben láthatók a Pele-ház eredeti bútorai, valamint Herman Ottó személyes tárgyai, levelei, a második terem pedig tudományos tevékenységét mutatja be, szakterületenként külön, gazdag tárgyi illusztrációval.

A tudományt a néprajzi tárgyak, pattintott kőeszközök, ásványok, állatcsontok és madár-preparátumok képviselik, ezek sorakoznak a könyvespolcon vagy a szekrényekben. Kéziratokat is láthatunk, köztük a Kossuth Lajostól kapott nevezetes levelet. A hatalmas utazóláda a múzeumpedagógiai foglalkozások kellékeit rejti: cilinder, kalap, pipa és számos érdekes tárgy. Az emlékház tavasztól őszig múzeumpedagógiai programok helyszíne.

„… megmutatta, mire képes egyetlen egyén. Megvetette a magyar zoológiai irodalom alapjait: megírta Magyarország pókfaunáját, feldolgozta a magyar vizek halait, hazánk madarait, fölfedezte a magyarság ősfoglalkozásait. … Géplakatosból felküzdötte magát törvényhozóvá és világszerte tisztelt tudóssá. Szívének utolsó dobbanásáig a munka embere volt.” (Lambrecht Kálmán)

Ha Lillafüreden járunk, érdemes megtekinteni a Herman Ottó Emlékházat a Szinva vízeséssel és a Szent István barlanggal együtt.

Sulyok Attiláné

Fotógaléria: A Herman Ottó Emlékház Lillafüreden

Sulyok Attiláné fotói

36 kép

 

Forrás: www.hermuz.hu, „Dicsőség nincsen, csak kötelesség” Herman Ottó élete és munkássága (a Herman Ottó Múzeum kiadványa 2007)