Fiatal férfiak vonulnak csatába, hogy dicsőséget szerezzenek a világnak, a hazájuknak, a családnak és saját maguknak, de a harcmezőn nem vár rájuk más, csak a rettegés és a halál, amelyben nincs semmi magasztos. Látványos, nyers, de elfért volna még benne egy kis művészet és filozófia.

Erich Maria Remarque saját élményein alapuló háborúellenes regényének legújabb filmes feldolgozása számos részt elhagy az alapműből, ugyanakkor komplett részeket, szereplőket ír hozzá. Ez az első német nyelvű feldolgozás, egyben Németország Oscar-nevezettje volt 2022-ben. A XX. századi német történelem feldolgozása, tanulmányozása, értelmezése, a tanulságok levonása és beépítése az oktatásba és a közgondolkodásba eddig leginkább az első világháborút lezáró békeszerződésekkel kezdődött. Az I. világháború a II. világháborút kiváltó okként volt jelen, holott annak ugyanúgy voltak előzményei, éveken keresztül zajlott, miközben jelentős társadalmi, gazdasági, technikai és technológiai változások mentek végbe. 17 millió ember halt meg, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.

1917-ben járunk, a fiatal Paul Bäumer lelkesen vonul be, hogy aztán rövid úton megtapasztalja, ebben a háborúban aztán nincs semmi hősies és magasztos, csak kilyuggatott sisakok és egyenruhák, valamint szanaszéjjel röpködő testrészek. Egyes politikusok szabadulnának már ettől a háborútól, és puhatolóznak a maguk kimért, elegáns és diplomatikus módján, míg a tábornokok azt csinálják, amihez igazán értenek: halálba küldenek egy csomó tehetséges fiatalt az álmaikkal, terveikkel és vágyaikkal együtt.

A film elképesztően profi módon mutatja meg, hogyan is kell elképzelni az I. világháborút, ha történetesen katona az ember. Egymástól néhány száz méterre ásott lövészárkokban néz farkasszemet egymással az ellenség, majd amikor a felsőbb vezetés úgy ítéli meg, ideálisak a körülmények, az egyik fél kimászik a saját lövészárkából, és elindul a másik felé, amit vagy sikerül elfoglalnia vagy nem. Így ment ez négy éven keresztül, miközben alig mozdult el a frontvonal, ez az adok-kapok azonban olyan intenzitással folyt, hogy csak a nyugati fronton 3 millióan vesztek oda. Mai szemmel nézve gyerekjátéknak tűnő fegyverekkel a kezükben indultak rohamra, és sokszor a szurony, a kés, a gyalogsági ásó vagy éppen a puszta ököl döntötte el, ki marad életben és ki nem. Szögesdrót akadályokon, aknákon, sárban, mocsokban fetrengve keltek át a robbanásoktól felszaggatott, véráztatta harcmezőn bajtársaik és az ellenség maradványai között.

Sebeiket, sérüléseiket nem kezelte senki, valamivel hátrébb az egyetlen orvosi eszköz a kézi fűrész volt. Dolgukat helyben végezték, tisztálkodásra nem volt lehetőség, azt ették és itták, amit találtak, ruhájuk elnyűtt, testük és lelkük meggyötört, szálláshelyüket patkányokkal, bolhákkal, tetvekkel osztották meg. Egy-egy sikeres támadás után volt lehetőség szusszanni egyet, megborotválkozni, levelet olvasni, beszélgetni, tréfálkozni, lányokat felszedni vagy ennivalót lopni a közeli gazdaságokból.

Ez a háború nemcsak azért volt különleges, mert gyakorlatilag álló helyzetben vívták, hanem azért is, mert itt használtak először ekkora számban olyan szerkezeteket, melyeket vagy közvetlenül az emberi élet kioltására terveztek, vagy addig próbálgattak, amíg rá nem jöttek, miként lehet erre is felhasználni. Megjelent a géppuska, a lángszóró, a harci gáz, a tank és még egy csomó minden, a repülőgépet pedig már nemcsak fényképezésre és futárkodásra használták, hanem lőttek és bombákat is dobáltak róluk. A jelszó a még messzebbre, még gyorsabban, még halálosabban volt.

A film minden lehetséges halált bemutat, ami általában a legváratlanabb helyről, a legváratlanabb időben érkezik. Igazából az a csoda, ha valaki túlélt, és ez a legkevésbé sem rajta múlt. Ami eltűnt belőle, az a művészet és a filozófia. Küldetése nem a háború értelmetlenségének, hanem a kegyetlenségének bemutatása, így igazából nem mond el semmit, nincs tanulság, csak a látvány. Nincs meg benne az, hogy egy csomó fiatalt kiragadnak a civilizációból, a társadalomból, a hétköznapi életből, és állatot, gyilkológépet csinálnak belőlük, majd a túlélőket visszahelyezik ugyanoda, mintha mi sem történt volna. Egy egész generáció tragédiája ez, amiből csak a halált látjuk, semmi mást.

A Nyugaton a helyzet változatlan legújabb feldolgozása ennélfogva háborús filmnek nagyon jó, háborúellenes filmnek már kevésbé. Elbírná a nagyvászon, de csak a látvány miatt, ami valóban profi és gyomorszorító.

Erich Maria Remarque regénye (magyar és német nyelven) kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér könyvgyűjteményéből, a Nyugaton a helyzet változatlan egy korábbi filmváltozata pedig a Hang- és Médiatár gyűjteményéből.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu