Szorításban
A 40. életévét betöltő császárné és királyné a maga korában már öregnek számított, amit Marie Kreutzer különleges hangulatú filmjében egyszerre fogad el és egyszerre lázad ellene. Vagány, okos, vicces, életvidám, de legbelül mégis boldogtalan és magányos.
A Fűző Cannes-ban mutatkozott be nagy sikerrel, és bizony mi is szerettük, mert bár nem az általunk megismert Sisit mutatja be, mégis érdekes és szórakoztató módon nyúl a karakterhez. A luxemburgi Vicky Krieps emlékezetes alakítást nyújt, ráadásul több alkalommal magyarul szólal meg.
Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról, vagyis Sisiről rengeteg alkotás készült, melyeknek, valamint korábbi tanulmányainknak köszönhetően egész jól el tudjuk helyezni őt a történelemben. Aztán vannak azok a filmek és sorozatok, amelyek némileg máshogy láttatják a dolgokat, olykor nem kis megrökönyödést és felháborodást okozva. A Fűző valós eseményeken alapul, de – egy gondolatmenetet végigkövetve – kitalált elemeket is tartalmaz, mindezt pedig modern megoldásokat felhasználva adja elő.
A film cselekménye idején Erzsébet már negyvenéves, a birodalom területén ez már szép kornak számít egy nő esetében, innentől már csak a hanyatlás jön. Érzi ezt ő is, próbál minél fiatalosabbnak és csinosabbnak látszani, de Ferenc Józsefet erről mit sem vesz tudomást, csak az uralkodás és a férfias dolgok érdeklik, politika, az államügyek és az alattvalók ügyes-bajos dolgai stb. Oké, időnként megosztja vele az ágyát, de az idő nagy részében kerüli és/vagy uralkodik felette.
Ebben a történetben Erzsébet a korát jócskán megelőző modern nő, aki csinos, intelligens, humoros, mindehhez pedig lázadó természetű. Nyelveket beszél, utazgat, odavannak érte a férfiak, kacér és elragadó. Keresi a boldogságot, azokat a helyeket, pillanatokat, ahol szabad lehet és jól érzi magát, ahol értékelik a társaságát, a jelenlétét. Az uralkodó látszólag szemet huny a viselt dolgai felett, hiszen hozzá is eljutnak a hírek. Néha oda is teszi magát, fenntartva az érdeklődés látszatát, de a legtöbbször csak szerencsétlenkedik, ami kisfiús sértődöttségbe megy át.
A Fűző azt mutatja be, milyen lehetett ebben a korban nőnek lenni, mit jelentett megfelelni az elvárásoknak különösen úgy, hogy az ember történetesen egy birodalom uralkodójának a hitvese. A fűző egyben jelkép is. Lázadó szellem ide vagy oda, Erzsébet mégiscsak nőből van, ezért a fűzőt egyre szorosabbra állíttatja magán, hogy minél inkább megfeleljen a kor nőideáljának. A bécsi udvar, a miliő megfojtja, akárcsak a fűző, ami egyben kibúvót is jelent, hiszen bármikor ájulást tud színlelni, ha nem szeretne tovább maradni egy helyen. A fűző a legtöbbször hamis képet ad valakiről, nem a valóságot mutatja meg, hanem azt, amit látni szeretnénk.
Vicky Krieps úgy visz életet a vászonra, hogy közben legbelül haldoklik. Karaktere semmi olyat nem csinál, ami méltatlan pozíciójához, inkább csak szokatlan. Vív, dohányzik, kipróbálja a drogokat, erős benne a versenyszellem, vagány, érdeklik a közügyek, csipkelődő a humora, értelmes, önálló véleménye van a dolgokról, amit ki is mond, szóval sokkal több van benne, mint amit a kor asszonyaitól bárki is elvárna. A férfiak közeledését, udvarlását elfogadja és élvezi, de a játékszabályokat ő szabja, és senkit sem áltat vagy hiteget. Férjéhez mindvégig hűséges marad, sőt, még szeretőt is intéz neki. Nem lehet rá haragudni, nem lehet őt elítélni, ráadásul több alkalommal magyarul szólal meg, ezáltal még szimpatikusabbá válik számunkra.
Marie Kreutzer úgy idéz meg egy kort és az uralkodói udvart, hogy közben minden, amit látunk és hallunk, kortalan. Modern zenék, vicces és meghökkentő jelenetek, a helyszínek megválasztásakor pedig gondosan ügyelt arra, hogy a jelenlegi állapotukban lássuk azokat, felújítatlanul, elhanyagoltan, kopottan, de a pókhálók és repedezett, málladozó falak ellenére valahogy mégis büszkén, méltóságteljesen. A Fűző legfőbb erénye abban rejlik, hogy nem rombolja le a bennünk rejlő képet, Sisi imidzsét, hanem csak játszik vele, és továbbgondolja azt, de okos, szerethető és tiszteletteljes módon. A karaktert használja fel, és a nézővel együtt elviszi egy élvezetes utazásra, mely a valós személy jellemén és életén alapul.
A film előzetese itt tekinthető meg.
Hujbi
Forrás: hetediksor.hu