A külvilágtól viszonylag elzárt, önfenntartó közösség a lány által megalkotott, Földmag nevű, az emberiség végső céljául a csillagok meghódítását kitűző hitrendszer szerint éli mindennapjait. Az inkább 19., mintsem 21. századinak mondható körülmények ellenére jól megszervezett, tagjai számára fontos ismereteket közvetítő oktatásnak köszönhetően a Makk szellemileg és lelkiekben is bővül, ugyanakkor létszámában is gyarapodik – elsősorban a fosztogatók elől menekülő vagy a rabszolgatartók karmaiból kimenekített felnőttekkel és gyerekekkel. Nagy szerencséjük van Lauren férjével, Taylor Franklin Bankole-val, aki orvosként mindent megtesz annak érdekében, hogy a sokszor súlyosan sérült befogadottaknak minél nagyobb esélye legyen a túlélésre. A kis közösségnek sikerül kellőképpen felfegyvereznie magát ahhoz is, hogy az esetleges fosztogatókat képes legyen visszaverni. A Makk gyarapodásához minimálisan szükséges feltételek tehát adottnak tűnnek, és a mindennapi küzdelemben egyre jobban összekovácsolódó közösség szintet lép azzal, hogy néhányan saját gyereket is vállalnak. Utóbbiak közé tartozik Lauren és a mintegy négy évtizeddel idősebb férje is: 2033 júliusában megszületik kislányuk, Larkin.

Bár nem könnyű az életük, komolyabb aggodalomra leginkább a politikai folyamatok alakulása adhat okot: az elnökválasztást egy populista, szélsőségesen keresztény nézeteket valló elnök nyeri meg, akinek célja – a Keresztény Amerika nevű egyházi szervezettel karöltve – egy keresztény állam megteremtése, ennek érdekében pedig a más vallásúak és a különböző szekták megtérítése. Jóllehet a Földmag közössége bízik abban, hogy elhanyagolható mérete miatt senkinek nem fog szemet szúrni, hamar kiderül, hogy hiú reményeket táplálnak: egy nap rájuk tör egy jelentős túlerőben lévő csapat – mint később kiderül, a magukat Keresztes Vitézeknek nevező, a Keresztény Amerika egyik szélsőséges megnyilvánulásának tekinthető, fundamentalista csoportosulás tagjai –, és a szó szoros értelmében véve rabszolgasorba kényszeríti a Makk lakóit. A gyerekeket kiragadják a családjaikból és elviszik a közösségből, a férfiakat és nőket különválasztják, elektromos rabszolganyakörvvel látják el őket – ami a modern rabszolgatartók félelmetes és igencsak hatékony eszköze –, és elkezdődik a kereszténnyé való átnevelésük. Ebbe pedig a bibliai tanítások mellett számos, a kereszténységgel köszönőviszonyban nem lévő cselekedet, mint pl. a fogvatartottak dolgoztatása, éheztetése, megerőszakolása, engedetlenség esetén pedig akár halálra kínzása is belefér. Mindez annak érdekében, hogy az általuk csak szektának tekintett közösség eltévelyedett tagjait „helyes útra” térítsék és megóvják a pokol tüzétől. A kemény megpróbáltatások ellenére Lauren minden porcikájával arra a pillanatra készül, amikor lehetőség adódik megszabadulni fogvatartóitól, ehhez pedig két forrásból merít erőt: annak reményéből, hogy megtalálhatja kislányát, és a küldetéstudatból, amit a Földmag minél szélesebb körben történő elterjesztése vezérel.

A talentumok példázata Octavia E. Butler Földmag-duológiájának második kötete, amellyel az írónő 1999-ben elnyerte a Nebula-díjat a legjobb regény kategóriában. Az első kötethez hasonlóan a történet főbb eseményeit Lauren Olamina naplójából ismerhetjük meg, itt azonban lánya, Larkin tolmácsolja a naplórészleteket saját gondolataival keretezve. Egyfajta napló a naplóban, hiszen Larkin gondolatai – még ha nem is naplószerűen vannak strukturálva – tulajdonképpen maguk is egy több évtizedet felölelő visszaemlékezés részletei. Ebbe ágyazza az anyja naplójából származó részeket, illetve az előbbihez képest lényegesen kisebb terjedelemben egy apja által írt szöveg és egy nagybátyja – Lauren öccse – által írt másik szöveg néhány gondolatát.

Első ránézésre a két női karakter elbeszéléséből kirajzolódó világ bizonyos értelemben békésebbnek és szervezettebbnek tűnik, és bár távol áll attól, amit normálisnak lehetne nevezni, mintha leülepedni látszanának az első kötet öt évvel korábbi kaotikus viszonyai. De ez csak a felszín, hiszen a szervezettség mögött egy sokkal félelmetesebb társadalom képe rajzolódik ki, amelyben továbbra is számkivetettek tömege él nyomorban, rabszolgatartók zsákmányolnak ki szexuálisan fiatal lányokat és fiúkat, magukat kereszténynek nevező csoportok próbálják megtéríteni a más hitrendszer szerint élőket, ebbe pedig gond nélkül belefér az, hogy a gyerekeket kiszakítják családjaikból, és nevelőszülőknél vagy gyerekotthonokban helyezik el, ahol jó keresztényt nevelhetnek belőlük. Mindez egy olyan elnöknek a vezetésével, aki az „Ismét naggyá tenni Amerikát” szlogennel kampányol, és képes tömegeket megnyerni a saját eszméje támogatására.

Utóbbi miatt sokan próbálnak párhuzamot vonni Butler 2030-as évekre vizionált Amerikája és a közelmúlt (vagy a jelen) Amerikája között, én azonban ezt az analógiát – az első kötet kapcsán megfogalmazott véleményemet fenntartva – továbbra is erőltetettnek látom, sokkal inkább tűnik egy marketingfogásnak, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a megjelenése után huszonöt-harminc évvel újra a sikerlisták élére futtatták fel a Földmag-duológiát. Ha már analógiákat keresünk, akkor számomra sokkal hangsúlyosabb az a párhuzam, amit Butler Keresztény Amerikás karakterei és napjaink közéleti szószólói között vélek felfedezni – és ezért még csak el sem kell menni Amerikáig –, akik úgy tűzik zászlajukra a kereszténység védelmét és támogatását, hogy annak tanításait csak másokra nézve tartják kötelező érvényűnek, magukra nézve igencsak szelektíven értelmezve a tízparancsolatot.

Túllépve a lehetséges analógiákon, az olvasók többsége számára valószínűleg érdekesebb a duológia egészét átható Földmag nevű hitrendszer, amelyről ebben a részben jóval többet megtudunk, mint az előzőben. Nemcsak a fejezetek előtti verses idézetekből kapunk ízelítőt – ezek egyébként Lauren Olamina Földmag: Az élők könyvei című művéből származnak –, hanem a szövegben is gyakran felbukkannak az ehhez kapcsolódó gondolatok, magyarázatok, többnyire akkor, amikor Lauren újabb és újabb embereket avat be a Földmag titkaiba. E tekintetben tehát az első rész kapcsán megfogalmazott hiányérzetem elmúlt, és bár továbbra sem vagyok meggyőződve arról, hogy az emberiség problémájára egy újabb, széles tömegek által követendő hitrendszer jelentené a megoldást, a Földmag természetközelisége és emberközpontúsága, illetve az én értelmezésem szerinti egyik legfontosabb üzenete alapvetően mégiscsak szimpatikus volt: az embereknek nem egy külső, láthatatlan hatalomtól – nevezzük bárhogy is – kell várniuk a megoldásokat a mindennapi kihívásokra, hanem ők maguk azok, akik elindíthatják a változást, ehhez pedig elengedhetetlen a tanulás. A Földmag egyik legfontosabb küldetése tehát az oktatás, a tudomány támogatása. Természetesen Lauren Olamina Földmag-elmélete ennél jóval sokrétűbb és szerteágazóbb, így valószínűleg lesznek, akik más üzenetekben vélik felfedezni a lényegét, de azt hiszem, hogy egy ilyen típusú mű esetében ez bőven belefér. A lényeg az, hogy a Földmag-duológiájával Octavia E. Butlernek sikerült egy egészen gondolatébresztő művet alkotnia – főként, ha figyelembe vesszük, hogy a két regény eredetileg a kilencvenes években jelent meg.

Octavia E. Butler (1947–2006) a kaliforniai Pasadenában, fekete szülők gyerekeként született, kétszeres Hugo- és Nebula-, egyszeres Locus-díjas írónő. A tudományos fantasztikummal gyerekkorában, a helyi könyvtárban töltött idő alatt találkozott, írni pedig a ’60-as évek végén kezdett. Egy tanára bátorítására végezte el a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopot, ezt követően jelentek meg első olyan novellái, melyekért pénzt is kapott. A sikert a Patternist című sorozata hozta meg számára, amelyet követően, 1978-tól csak az írásból élt. Több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, ezek közül a leghíresebbek a Kindred, a Xenogenezis-trilógia regényei és Földmag-duológia – utóbbi két sorozat regényei magyarul is olvashatók.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com