Egy-egy kiállítás létrejöttének több szálból fakadó története lehet. Két éve Gülch Csaba emlékére rendeztek tárlatot a Kisfaludy Károly Könyvtárban, ahol Hullámok című sorozatával ismerkedhettek meg a győriek. A mostani eseménynek mi adja a legfontosabb apropóját?

Az ötlet onnan indult, hogy kaptam egy megtisztelő meghívást ennek a kiállításnak a létrehozására. Ez rögtön elindít egy gondolkodási folyamatot, hogy miket lehetne, kellene bemutatni, s így kezd formálódni a kiállítás üzenete. Ez az üzenet pedig rendesen azokból az éppen időszerű érzésekből, gondolatokból épül föl, amelyek mostanában foglalkoztatnak.

Hogyan született a kiállítás címe, amely egyfajta visszatekintést sejtet?

Az emberben időközönként önként adódik annak az igénye, hogy visszatekintsen a megtett útra, és egy nagyobb időtávlatban lássa a munkáit. Ezek újabb meglátásokhoz, összefüggésekhez vezethetnek, és a továbblépéshez is ötleteket adnak. Elérkeztem egy olyan állomáshoz – 65 éves lettem –, amikor úgy gondoltam, érdemes összefoglalni és együtt látni, bemutatni azokat a számomra legfontosabb alkotásokat, amelyek az elmúlt időket meghatározták. Ez mindig nagyon tanulságos.

A művészet hogyan segíthet emlékezni, egyben látni az életünket?

Minden műalkotás egy-egy kisebb-nagyobb időkapszula, amelyben az életünk mozzanatai sűrűsödnek egy információ-óceán végtelen gazdagságával és összetettségével, egyaránt tartalmazva emlékképeket, gondolatokat, érzéseket és álmokat. Az alkotás közben hol ez, hol amaz bukkan felszínre. A színek, formák hozzák őket a felszínre a tudattalan mélységeiből. Egyfajta önmagunk felfedezése ez.

Ennek lehet gyógyító hatása?

Igen, a művészetnek csodálatos feszültségoldó és regeneráló hatása van, ami az alkotóra és a befogadóra egyaránt vonatkozik. Segít feldolgozni a traumatizáló élményeket, segít megszabadulni indulatainktól, levezetni a nagy indulati töltéseket. Ezeket a hatásokat csak kevesen ismerik, mert kevesen tapasztalták meg, pedig nem kell hozzá rajzi vagy festői tudás. Elég visszamenni a gyermekkori „nyomhagyás öröme” időszakhoz, és ez a hatás spontán működésbe lép. A művészek esetében pedig életre szóló áldás.

2006-ban szerzett művészetterapeuta oklevelet. Miért fontos, hogy képesek legyünk új dolgokat tanulni, és akár már meglévő egzisztenciával is beülni az „iskolapadba”?

Én 47 évesen ültem vissza az „iskolapadba”, mert kíváncsi voltam, hogy mi történik az ecset másik végén, a befogadó oldalán. És nem bántam meg. Bár a pécsi Janus Pannonius Egyetemen elsősorban a pszichiátriai rehabilitációra képeztek terapeutákat (képzőművészet, zene és mozgás specializációban), én azonban kezdettől azon dolgoztam, hogy ezt a tudományt hogyan lehetne az iskola életében hasznossá tenni. Ennek hatására megnyílt előttem a művészetnek egy új, segítő síkja. Ráadásul engem is megváltoztatott, s így a művészetemet is. Kitaláltam magamnak azt a formát, ahogyan én az emberi alakot ábrázolni akarom. Amikor nem az anatómia strukturálja a figurát, hanem az érzelmek. Azaz, ahogy az érzelmeink mozdulatokba, gesztusokba konvertálódnak – ezek a gesztusok építik fel az emberi alakot. Hiszen az érzéseink alakítanak bennünket és a cselekedeteinket.

A művészetterápia milyen formában van jelen a mindennapjaiban?

Egyfelől úgy, hogy az alkotás közben nekem is segít. Amikor alkotunk, akkor tisztázunk magunkban sokféle dolgot, ami foglalkoztat bennünket, érzéseinkbe kódoltan a felszínen vagy a tudat alatt. Ezekkel szembesülünk, megértjük és feldolgozzuk őket, miközben a kezünk alatt megszületik valami új, valami szép. Ez elmondhatatlanul jó dolog. Másfelől a tanításban, a hallgatókkal való munkában, ahol ezeket az „önmagunk felfedezése” mozzanatokat éljük át. Megtapasztalják az önkifejezés spontán formáit, ráéreznek a feszültségoldás élményére azért, hogy majdani tanítványaikat majd segíthessék vele. Ezt a folyamatot irányítom, szervezem, és jó látni benne a megnyilatkozásaikat.

„A művészet a lélekformálás eszköze és módszere is számomra, amely egyaránt alakít tovább tanárt és tanítványt, ahogy a Mű az embert. Alkotás és nevelés egysége értelmezi, jellemzi szakmai, pedagógiai alapelveimet, amint a művészi és pedagógusi alkotómunka kettős egysége jelent számomra folyamatot és célt is egyben.” Ez az inspiráló gondolat olvasható a honlapján. Mesélne részletesebben arról, hogy az életében milyen kölcsönhatásban van egymással a művészet és a tanítás?

Az alkotás játék. A szellem játéka az anyaggal. Teremtés. A tanítás – alkotás állandó kreatív helyzetben –, amikor a világ legérzékenyebb anyagával, az emberi lélekkel dolgozunk. Ez lélekformálás. Teremtés, amelynek a felelőssége felfoghatatlan. Aki ezt komolyan felfogná, nem is merne bemenni a tanterembe. Csak mesteri módon művelhető.

Nagyon konkrét, tudományosan és tapasztalatokkal alátámasztott jótékony hatása van a művészeteknek a gyermekek fejlődésére. Hogyan lehetne visszahelyezni a művészetet az őt megillető helyre a közoktatásban?

Tapasztalataim szerint nemcsak a pedagógusok szemléletét kellene megváltoztatni ebben a témában, hanem az iskolák vezetőiét is. Ezt pedig tájékoztatással lehetne megoldani, hiszen többségükben nem is ismerik a művészetben rejlő lehetőségeket. Jó hír, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata is az ügy mellé állt, és szorgalmazza a művészet oktatásban betöltött szerepének újragondolását, mert pontosan látják a problémát. Remélem, hogy életemben még láthatom ennek a munkának is az eredményét!

Lát jó külföldi példákat erre?

Tudomásom szerint a művészetek mellőzése általános probléma külföldön is, annak ellenére, hogy a művészetterápia nagy múltra tekint vissza tőlünk nyugatabbra. Az iskola azonban nem vette még át ennek tanulságait. 

Kiket vár a kiállításra?

Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt, nagy öröm lesz számomra, ha az ismerősök, barátok mellett olyanokkal is találkozhatok majd, akikkel személyesen még nem sikerült megismerkednem, egyszerűen csak kíváncsiak az alkotásaimra.

A címlapfotó Borbély Károly 2022 márciusi kiállításán készült a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében, melynek kapcsán interjút is készítettünk vele.

Szabados Éva
Címlapfotó: Vas Balázs