Alex Perry: A calabriai anyák
Ha végzünk egy rögtönzött közvélemény-kutatást baráti körünkben, egy nagyobb családi összejövetelen vagy akár munkahelyünkön, ahol feltesszük a kérdést, melyik Olaszország legismertebb exportterméke, a pizza és a bor mellett jó eséllyel sokan megemlítik a maffiát is. Ez utóbbi kapcsán megkérdezhetjük, tudnak-e említeni konkrét szervezetet is, mire legtöbben nyomban rávágják, hát persze, a Cosa Nostra, majd cinkos mosollyal dúdolni kezdik a Keresztapa filmzenéjét.
Tovább faggatózva viszont többen vakargatni kezdik az üstöküket, néhányan talán előhozakodnak a Camorrával, és csak nagyon kevesen mondják, hogy ‘Ndrangheta. Amikor közöljük, hogy ez utóbbi a világ legbefolyásosabb bűnszervezete, tevékenysége mintegy ötven országra terjed ki, az Európába érkező kokainmennyiség 70 százalékáért felel, és évente 50-100 milliárd dollár profitot termel, miközben erőszakossága még a szervezett bűnözés területén is kirívónak számít, akkor hitetlenkedés övezi a hallottakat.
Míg a Cosa Nostrát Hollywood ismertette meg a nagyvilággal, a Camorra viselt dolgairól szintén egy könyv és az abból készült nagysikerű sorozat, a Gomorra rántotta le a leplet alig tíz éve, addig a calabriai ‘Ndrangheta sikerrel kerülte el, hogy bekerüljön a popkultúra fősodrába. Rejtőzködő, diszkrét magatartása tudatos tervezés eredménye. Fennállásának száz-százötven esztendeje alatt sikerült egy olyan szervezeti formát kialakítania, hogy észrevétlen és főleg ismeretlen tudott maradni nemcsak a nagyvilág, hanem az olasz hatóságok és a globális bűnüldöző szervek előtt is. Sikerének kulcsa abban rejlik, hogy a rivális szervezeteknél is szigorúbban ellenőrzi tagjait, olyannyira, hogy az olasz társadalom legszentebb mikroegységét adó család az alapja. Kisajátítva és eltorzítva a családi egység, becsület és hűség hívószavait, olyannyira gyökeret eresztett a calabriai közösségekben, hogy az élet minden területét játszi könnyedséggel képes ellenőrizni. A hosszú időn át tartó sérthetetlenség nimbuszát felépítő szervezet egy idő után maga is elhitte a létezését körülölelő mítoszt, mígnem 2002-ben egy maffiafeleség, Lea Garofalo fogta majd’ tízéves lányát és besétált egy carabinieri kapitányságra, ahol közölte a hatóságokkal, hogy hajlandó tanúskodni a maffia ellen, ha beveszik a tanúvédelmi programba. Tettét azzal indokolta, hogy egy új, békés és szabad életet kíván biztosítani a lányának, távol a calabriai maffia fojtogató ölelésétől. Ezzel a jelenettel indul Alex Perry dokumentumkötete, ami az eddigi legalaposabb és legrészletesebb információhalmazt biztosítja az olasz maffia és azon belül is az ‘Ndrangheta-jelenség megértéséhez.
A könyv azonban jóval több a tények, adatok, számsorok és statisztikák közlésénél. Egy olyan ambiciózus törekvés, amely nem kevesebbre vállalkozott, mint átfogó képet adni az olasz és a globális szervezett bűnözés leghatékonyabban rejtőzködő szereplőjéről. Teszi mindezt egy olyan lehengerlő keretezéssel, amely ténylegesen kimeríti minden aspektusát a tárgyalandó témának. A maffia történetétől kezdve, az olasz nagypolitika és az Észak–Dél közötti földrajzi, gazdasági, szociológiai és politikai különbségek tárgyalásán át egészen a jelenség szereplőinek egyéni dilemmái és sorsfordító döntései is a legapróbb részletességgel, helyenként szépirodalmi igényességgel vannak tálalva. A megközelítésből fakadóan kissé meglepő, hogy csak négyszáz oldalra rúg a kötet, de ez is a szerző feszes, lényegretörő, ugyanakkor holisztikus szerkesztési módját dicséri.
A könyv minden egyes szereplője valós személy, az elbeszélés valós eseményeken, bírósági jegyzőkönyveken és tanúvallomásokon, a szerző által készített interjúkon alapul, bőséges jegyzettel ellátva. Az olvasó elé tárt tragikus, görög drámába illő női sorsokat egy dolog köti össze: valamennyien calabriai maffiacsaládokba születtek, amelyekben bevett gyakorlat a becsületgyilkosság. Sorsuk az omerta megtartása, a halálig tartó engedelmesség és lojalitás családjuk férfi tagjaihoz, rokonaikhoz, a klánjuk vezetőihez, az ‘Ndranghetához. A maffiafeleségek mellett a történet másik kulcsszereplői az olasz államügyészek, köztük is a maffia ellen elszántan, töretlen hittel küzdő Alessandra Cerreti, aki egy új teóriával áll elő.
Mivel a legszigorúbb patriarchális alapokon működő ‘Ndrangheta megtörését nem sikerült elérni a korábbi maffiaellenes módszerekkel, így más megközelítésre volt szükség. Az ügyésznő szerint a szervezet legnagyobb erőssége, a család egyben a gyenge pontját is jelenti. Az indoktrinált nők, a családanyák, akiket semmibe vettek, rabszolgaként tartottak, akiket kötött az omerta törvénye egyszer csak úgy döntenek, hogy a saját kezükbe veszik sorsukat és az államtól kérnek segítséget. Cerreti felismerésétől a konkrét lépésekig és az eredményekig hosszú út vezetett. Előbb a saját kollégáit kellett meggyőznie elképzelése helyességéről egy olyan közegben, ahol amúgy is kevés nő tevékenykedik. Továbbá az igazságszolgáltatás szerveihez forduló nőket több esetben is magukra hagyta az állam. Ennek szerteágazó okait, az igazságszolgáltatás képviselőinek bürokratikus, a jogi szemlélethez hűen ragaszkodó, érzelmeket és empátiát kizáró felfogását, majd annak lassú változását is megragadja a szerző. A maffia ellen nem csak elég letartóztatásokkal küzdeni, hanem az emberi élet minden szintjén tudatosítani kell a szervezett bűnözés elleni fellépés fontosságát, mivel az kaméleon módjára képes alkalmazkodni a folyamatosan változó jogi, társadalmi, gazdasági környezethez.
Perry körültekintő abban a tekintetben is, hogy kontextusba helyezi a szereplőit és azok cselekedeteit, döntéseiknek motivációit. Mindig hangsúlyoz valamilyen jelentést, ami óhatatlanul oda vezet, hogy más aspektusok háttérbe szorulnak, de fejezetről fejezetre haladva mást és mást domborít ki, miközben kronológiai sorrendben halad. A szerző saját véleményét sem rejti véka alá, de a személyes álláspontja abszolút nem kerül előtérbe, alig néhány esetben érhető tetten.
A történet jellegéből fakadó sötét, baljóslatú tónus a kötet végéig kíséri, majd kísérti az olvasót, aki páratlan mélységű és részletességű betekintést nyerhet abba a harcba, amelyet végső soron az emberi természet sötét oldala ellen vív a mindenkori igazságszolgáltatás. A kötetben zárszóként megfogalmazott, filozófiai síkra emelt következtetés az emberi természetről a küzdelem állandóságának rémképét vetíti elő, de egyben azt is jelenti, hogy mindig lesznek olyanok, akik vállalják a harcot a bűnözés kultúrájának felszámolásáért.
Perry kötete alapján a Disney+ készített díjnyertes tévésorozatot.
Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com