Székely Zoltán elmondta, hogy az Arrabona pár éve nem múzeumi, hanem regionális évkönyvként működik, vagyis nemcsak a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársai, hanem a regionális társintézményekben dolgozók is munkatársai és szerkesztői a kiadványnak. A szerzőgárdának és a tanulmányaiknak köszönhetően egy sokkal szélesebb spektrumot ölel fel az évkönyv, elsődlegesen a muzeológia területéről, vagyis történeti, régészeti, néprajzi, képző- és iparművészeti tárgyú írások és a hozzájuk tartozó segédtudományok körében olvashatunk cikkeket.

A jelenlegi kiadvány négy nagyobb egységre bontható. Az első egységben két régészeti tárgyú tanulmányt olvashatunk, majd a Győr visszafoglalásának 425. évfordulójára rendezett kiállítás és konferencia kapcsán megemlékeztek és a tematikát kiszélesítették az Észak-Dunántúl török kori történetére (1526-1686). A harmadik egységben a 2022. május 25-én, az Apátúr házban Tűzzel, vassal I. címmel rendezett műkovács-iparművészeti konferencia előadásainak írott változata kapott helyet, míg az utolsó részben a nemrégiben megjelent kiadványokat szemlézik.

Az első rész Mrenka Attilának, a Soproni Múzeum vezető régészének a Bronztűk a Soproni-Várhegyről I. című írásával kezdődik. Soproni-Várhegy egy régebb óta kutatott lelőhely, amit sajnos a hivatalos kutatás mellett a nem hivatalos kutatók is rendszeresen vizsgálnak. A múzeum raktárában számos korábbi ásatás anyaga fellelhető, de napjainkban nincs lehetőség feltárást végezni a területen. A szerző ezért fémkeresővel vizsgálta a felszínt, és az előkerült leletek térbeli szóródását elemezve próbált következtetni az utak helyére, a településszerkezetre és ezek időbeli határaira. Ahogy a címben szereplő I. szám is jelzi, a jelen tanulmány egy hosszabb, ötévesre tervezett kutatás első lépése.

A másik tanulmányt Agócs Nándor, Mosoni Molki és Szabó Ernő jegyzi, és egy, Győrből, az Apáca utca 36. szám alatti ház felújítási munkái során előkerült római oltárkő feliratának és ábráinak megfejtésére vállalkozott. Az oltárkövet hatszirmú rozetta és patera díszíti, felirata meglehetősen töredékes, egy táborparancsnok vagy annak helyettese állíttatta, valószínűleg az erődön belül, de sajnos nem derül ki, hogy pontosan mely erődben. Lehetséges, hogy Arrabonában, de nem biztos, hiszen Mosonmagyaróváron is ismert olyan kőemlék, ami Carnuntum területéről származott.

Székely Zoltán a két cikk ismertetése után átadta a szót Pápai Emesének, a műkovács konferencia szervezőjének, hogy ismertesse a tanulmányokat. A művészettörténész, főmuzeológus elmondta, hogy Schima Bandival kapcsolatos kutatásai ösztönözték a konferencia szervezését, amit egynaposra tervezett, de a jelentkezők nagy száma miatt jövő májusban, Kalocsán folytatódni fog. Az Apátúr-házban 7 előadás hangzott el, és egy műkovács bemutatóval zárult az esemény. Az előadók mindegyike elkészítette az írott változatot is, így közel 150 oldalon olvashatjuk az írásokat, ami az évkönyv egyharmadát teszi ki. Pandur Ildikó tanulmányában a Jungfer-műhelyt ismertette, ahol a kötetben szintén bemutatott Hikman Béla és Tiringer Ferenc is tanultak. Tóth István a szegedi műkovácsosságot mutatta be alkotó művein keresztül, Pápai Emese a két világháború közötti aranykoszorús mesterek munkáján keresztül közelített a kérdéshez, illetve Bieber Károly személyén keresztül, aki bár nem nyerte el a címet, de írásaival sokat tett a szakmáért. Kriston-Vízi József és Dömötör Tibor Attila Tiringer Ferenc munkásságát ismertette, Huszár Mihály és Szabó Béla Hikman Béla pályaképét vázolta, Lénárd Anna Alina pedig Kitlinger Kálmán ötvös-iparművészét. Pálinkás Szilvia Lehoczky János kovács iparművész és Lehoczky Tivadar szakrestaurátor munkásságát ismertette.

Székely Zoltán visszavette a szót, és a török kori tanulmányok közül Rakonczay Rita a 17. századi kisalföldi kályhacsempékről írt tanulmányát mutatta be részletesebben, majd átadta a szót Nemes Gábornak a kötet felelős szerkesztőjének. Nemes Gábor elmondta, hogy egy nagyobb szerkesztő gárda dolgozott a kötet elkészülésén, és hogy levéltári szakemberként külön öröm volt számára, hogy három történeti tanulmány is külföldi levéltárakban előkerült magyar vonatkozású iratok alapján készült. Kanász Viktor vatikáni, milánói és pármai levéltári források bevonásával írt Szász Móric 1552. évi magyarországi hadjáratáról és győri táborozásáról, ami egy kevésbé ismert fejezete a város történetének. Lakatos Bálint az ijesztő Halál Bécsújhelyen című tanulmányában Somogyi Ferenc győri kereskedő és Magyar Ferenc hagyatékáról írt, ami érdekes adalékkal szolgál Győr 1594 előtti kereskedelméről, ugyanis nem marha, hanem sózott hal volt a kereskedő portékája, ráadásul egy sikkasztási ügy is felszínre kerül. Tusor Péter szintén a Vatikáni Levéltárban kutatott, és a bécsi nunciusi jelentések felhasználásával írt a vasvári béke után vélelmezett török támadásról, ami miatt Győr várának megerősítésére is sor került. Egy példamutató összefogás eredményeként olvashatunk a kőszegi Dózsa György utca 1. szám alatti ház építés- és tulajdonlás-történetéről. A cikket író régészek, levéltárosok és történészek közös munkájának köszönhetően a 17. század közepétől napjainkig nyomon követhetjük az épület történetét.

Az utolsó részben, a Szemlében Léhner Zita recenzióját olvashatjuk Horváth Ciprián Honfoglalás és kora Árpád-kori sírok, temetők, szórványleletek a Nyugat-Dunántúlon I. című munkájáról. Dominkovits Péter az Arrabona – Jaurinum – Giavarino – Raab – Győr címmel rendezett kiállítás katalógusát, Balázs Lívia pedig a Bivivo 2020. Tanulmányok az Evangélikus Országos Könyvtár című kötetről írt ismertetést, amely számos győri vonatkozással bír.

Bartha Annamária
Fotók: Nagy-Benczey Viktor